Jövő héten folytatódnak az amatőr labdarúgó mérkőzések
A Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság szabadtéri küzdelmeit márciusban felfüggesztették a járványhelyzetre való tekintettel.
A 2019/2020-as szezonban csak az ősszel játszottak eddig mérkőzéseket a csapatok. A bajnokság állása a kapcsolódó cikkben megtekinthető!
A jövő hét folyamán...
Az üveghegyen is túlról indult ez a magyar-kínai kapcsolat
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskőrösi iskolaigazgató, aki segített egy ide települő kínai családnak a gyermekük iskoláztatásában. Az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki a két család között, Petőfi szülővárosának...
Itt a szerdai zárva tartás: nehogy elindulj ma hivatalba, rendelőbe, patikába
Július 1-je 2011 óta a magyar egészségügy ünnepnapja, vagyis a Semmelweis nap.
Nem érdemes tehát elindulni, sürgős ügyben pedig az ügyeletes patikákat célszerű felkeresni.
A mai napon a betegek és vásárlók kizárólag az ügyeletes gyógyszertárakban és...
Januártól nem kell magunknál tartani a jogsit és a forgalmit
Nem kell bírságtól tartania annak, aki 2023 januárjától otthon felejti a jogosítványát vagy a forgalmi engedélyét, ugyanis egy törvénymódosítás szerint ezeket a rendőrök a közúti ellenőrzéskor már elektronikusan is ellenőrizni tudják.
2023. január 1-től nem...
Menyasszony feketében – Manhardtné Szlovák Katalin ordinációja
A nyár a házasságkötések ideje: a gyönyörű időben mindenki derűsebb, bizakodóbb, az élet ereje árad szét a teremtett világban, amerre csak nézünk. Az ifjú párról szebbnél szebb fotók készülnek, melyeket később édes nosztalgiával nézegethetünk....
Kiskőrösi sportcsarnok: kötelező kézfertőtlenítés, maszkos szurkolók és házirend
A járványhelyzet és a nemrég felújított kiskőrösi sportcsarnok állagmegóvása érdekében az ott edző csapatok vezetőinek és a középiskola testnevelő tanárainak részvételével két megbeszélést is tartottak Filus Tibor, Kiskőrös Város Képviselő-testülete Kulturális, Turisztikai és Sport...
A kiskőrösi háztartások kényelmének érdekében elengedhetetlenek a fejlesztések
Közel 11 millió forint értékű üzembiztonságot növelő, energia-megtakarítást elősegítő fejlesztést tudnak megvalósítani Kiskőrös szennyvízelvezető rendszerében egy sikeres pályázatnak köszönhetően.
A négy rendszerszivattyú, valamint a fúvóberendezés, és a működéséhez szükséges kompresszor november 26-án érkeztek meg a Kiskunsági...
Karambol Kecelen: megsérült a szabálytalankodó nő
Összeütközött két személygépkocsi január 17-én, hétfő délután Kecelen, a Rákóczi utcában, az egyik autó sofőrje megsérült.
Egy Ford személyautó haladt a Rákóczi utcán a városközpont felé, amikor neki jobbról, a buszpályaudvar felől kihajtott elé egy...
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el három alföldi megyében
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért 2020. augusztus 1-től három megyében életbe lépett a tűzgyújtási tilalom.
A...
ITT VAN Bács-Kiskun megye kistelepüléseinek listája, ahol igénybe lehet venni a falusi CSOK-ot
Január elsejével módosult azoknak a településeknek a listája, amelyeken a falusi CSOK igénybe vehető.
Újra bővült azon települések listája, amelyeken igénybe vehető a falusi CSOK. Januártól közel 200 hazai falu kaphat új lendületet.
A falusi CSOK...














