Jubileumi előadás – Tíz éves a keceli Musical Stúdió
2018. április 21-én este a Kecel Városi Könyvtár és Művelődési ház színpadán adta elő a tíz éves Musical Stúdió a Légy jó mindhalálig című musical darabját.
A Musical Stúdió 2008 tavaszán indult, melynek kitalálója és...
Arckép máskép(p) – Gyűjtők tárlata Kecelen
ARCKÉP MÁSKÉP(P) címmel keceli gyűjtők bemutató tárlata nyílt 2018. április 20-án 18 órakor a keceli Városi Múzeumban.
Benyák Ferenc a Múzeum igazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy rendezvényükkel a város újratelepítésének 284. évfordulós ünnepéhez kapcsolódnak.
A nem...
„Isten szalmaszálán”- az Ambrosius Énekegyüttes koncertje
„Isten szalmaszálán” címmel 2018. április 19-én, csütörtökön a keceli Szentháromság templomban előadói estet rendeztek a keceli Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében.
Dr. Suhajda János a KÉSZ elnöke üdvözölte az alkalomra egybegyűlteket, és az előadókat.
Bata Lászlóné...
Idén még nem nyert a Kecel Senior FC
A megyei III. osztályban szereplő Kecel Senior FC gárdája a tavasszal kevésbé jól teljesít. Az együttes az idén lejátszott bajnoki találkozóin még nem tudott nyerni.
A csapat 21. fordulóban hazai pályán fogadta a Csólyospálos gárdáját,...
Hagyományőrző borverseny Kecelen
Idén, április 13-án 26. alkalommal került megrendezésre az éves borverseny a keceli Fürtös Vendéglőben.
A tavalyi évben vezették be, hogy a kistermelői és a borászati vállalkozások külön kategóriában induljanak, és a pozitív visszajelzések miatt ez...
Méltó ünnepség a magyar költészet napján
Kecel Város Önkormányzata minden év januárjában rajz, vers és riport pályázatot hirdet meg, a keceli óvodások és az általános iskolások számára. Mindhárom pályázatban, minden évfolyamban hirdettek helyezetteket. Az ünnepséget az önkormányzat és a művelődési...
Kormányablak nyílt Kecelen
Újabb Kormányablak nyílt térségünkben, amelyet április 4-én adtak át Kecelen ünnepélyes keretek között. A lakosság mindennapi ügyintézéseiben jelenthet majd nagy segítséget az Okmányirodát kiváltó Kormányablak, amelyet a városháza épületében alakítottak ki.
Az eseményen jelen volt...
Két vendég piros lap a keceli mérkőzésen
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a dobogós helyekért küzdő Kecel FC gárdája hazai környezetben lépett pályára. A találkozó előtt a keceliek tavasszal két döntetlen mellett egy győzelmet arattak.
A „húsvéti” forduló alkalmával...
Tavaszi vásár Kecelen
A keceli vásár különlegessége, hogy nem egy kijelölt vásártéren zajlik, hanem a város közepén a Szabadság téren a Városháza közelében a régi „Marktplatz”-okhoz hasonlóan, így a város bármely pontjáról könnyen elérhető. A településnek 1869...
Hat góllal kikapott a Kecel KC csapata
2018. március 24-én a Bács-Kiskun megyei férfi felnőtt kategória 21. fordulójában a Kecel Kézilabda Club fogadta hazai pályán az Euroscale Kecskemét II.-t.
A meccs az első félidőben igen szorosan alakult, végül a második félidőben a...














