Barkóczi László, a BL-Metál-Kőrös Kft. ügyvezető igazgatója évtizedek óta aktívan részt vesz Kiskőrös sport-...
Március elején, a 3. számú választókerület lakossági fórumán jelentette be a hírt Domonyi László polgármester, hogy Horváth János képviselő visszavonul a közéletből, utódjaként pedig Barkóczi Lászlót indítják. Kiskőrös társadalmi és gazdasági életének jól ismert...
Méretes, gyönyörű pontyokat telepítettek a Vadkerti-tóba
A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület intenzív haltelepítést folytat több éve a kezelésében lévő Vadkerti-tónál. Ennek a folyamatnak köszönhetően jelentősen fejlődött a halállomány és jó fogási eredményekről lehet beszámolni.
Az egyesület május 16-án egy újabb haltelepítést hajtott...
Választási információk: Kecelen is csökkent a jelöltek száma
Már végleges, hogy az egyes településeken milyen szervezetek és mely személyek indulhatnak a polgármesteri, valamint önkormányzati képviselői helyekért. Eldőlt az is, hogy mely pártok, szervezetek indíthatnak listát a vármegyei önkormányzati valamint az Európai Parlamenti...
Kiskőrösi németek sörestje a választások jegyében
A Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat évente több alkalommal tart a tagjai részére sörestet, mely legutóbb május 8-án volt a Hagyományok Házában. Az esemény központi témája most a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat új vezetőinek megválasztása...
Óvodások köszöntötték az édesanyákat a kiskőrösi evangélikus templomban
Rendhagyó istentiszteletet tartottak a kiskőrösi evangélikus templomban május 5-én anyák napja alkalmából. A gyülekezet számára Pfeifer Ottó evangélikus lelkész hirdetett igét és a KEVI Harangvirág óvodásai tették szebbé műsorukkal az anyák napja ünnepét.
Az ovisok...
Faültetés Kiskőrösön: a rendőrök, pedagógusok és diákok is részt vettek a munkálatokban
A kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület rendszeresen keresi a pályázati lehetőségeket a fásítási programjai megvalósításához. A TESCO-GLOBAL Zrt. az Effekteam Egyesület közreműködésével 14. alkalommal meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatán sikeresen vett részt...
Gmoser István: „Gyermekkorom óta azt nevelték belém, hogy a közért és a városért dolgozni...
Gmoser István lakossági fórumaival zárult az ez évi önkormányzati képviselői beszámolók sora, melyek során elhangzott, hogy az iparűzési adó jelentős része a 4. számú választókörzetben termelődik, illetve több közintézményük van, továbbá a Szabadidőpark, a...
Megkezdődött a közvilágítás korszerűsítésének második üteme Kiskőrösön
2024. április 17-én szerdán képviselő-testületi ülést tartottak Kiskőrösön, ahol elsősorban beszámolókat, tájékoztatókat hallhattak a város első emberei, de egyéb más témákban is döntöttek.
Az ülés kezdetén Domonyi László az 5 millió forintot meghaladó értékű kötelezettségvállalásokról számolt be...
Várhatóan átnevezik a városi sportcsarnokot, hamarosan újranyithat a Szarvas Fogadó
2024. április 17-én szerdán képviselő-testületi ülést tartottak Kiskőrösön, ahol elsősorban beszámolókat, tájékoztatókat hallhattak a város első emberei, de egyéb más témákban is döntöttek. Kudron Tamás képviselő jelezte távollétét.
Az ülés kezdetén Domonyi László az 5...
Levéltári utazás Kecelen
A Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár előadással egybekötött gyűjtőköri napot tartott Kecelen április 10-én. Az eseménynek a Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház adott otthont, melyen a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár levéltárosa Gönczi Gergő tartott előadást „Légy...














