Átvette megbízólevelét Font Sándor, térségünk újra megválasztott országgyűlési képviselője
Az április 3-i országgyűlési képviselőválasztáson leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a választás eredményes és immáron jogerős. Ennek jegyében ünnepélyes keretek között adták át a kalocsai polgármesteri hivatal dísztermében a megbízólevelet Font Sándornak, a...
Hamarosan Önkormányzati Roadshow indul – interjú Sendula Anitával
Sendula Anita képviselő kezdeményezésére úgynevezett Önkormányzati Roadshow indul 2020 februárjától kezdődően, amelynek keretében Kecel város képviselői és bizottsági tagjai ellátogatnak majd valamennyi önkormányzati fenntartású és minden olyan intézménybe, amelyek Kecel működésének nélkülözhetetlen részét képezik.
Anita...
71 millió forintból építettek aszfaltutat Páhin
Nyugodt kistelepülésnek számít Páhi települése, ahol az önkormányzat az idén 192 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatott. Az összes helyi adóbevétel 28 millió forintra tehető és idén 192 millió forint pályázati összeggel gazdagodhatott a település. A...
Egy igazi, jámbor kétpúpú teve ballagott be a szüreti menetbe
Augusztus 24-én Kecelen, a Szüreti Nap programjai hívogatták a település lakóit és a máshonnan jövő érdeklődőket. Mint minden évben, most is voltak messziről jövő kedves vendégek.
A testvértelepülésről Lupényből, Filus Attila és Filus Attiláné kezdeményezésére...
Dr. Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője Kiskőrösre látogatott
A KDNP parlamenti frakcióvezetője, Dr. Simicskó István február 4-én Kiskőrösre látogatott. A politikus a Petőfi 200 emlékév keretén belül jött el a városba, hogy megemlékezzen Petőfi Sándorról és a Városi Disznótorba is ellátogatott.
Megtekintette a...
Összefoglaló a 2017. december 12-i képviselő-testületi ülésről
Csengőd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) 2017. december 12-én tartotta az idei utolsó rendes ülését.
Csengőd Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) által tervezett, nyertes pályázati támogatásból megvalósítandó beruházások elérik, illetőleg meghaladják a közbeszerzésekről szóló...
Idén is sokakat vonzott a keceli Birkafőző verseny
Aki ezen a hétvégén a keceli Vasút utcán, a Piactér mellett ment el, már pénteken tapasztalhatta, hogy ott valami készül. Szeptember 28-án szombaton pedig már korán reggel sült hagyma illata töltötte be a levegőt,...
Apácák énekeltek és táncoltak a kiskőrösi zenészek bálján
A Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI Bált hagyományteremtő célzattal rendezték meg február 8-án a Hotel Vinumban. Az eseményre mintegy 80 zenészbarát gyűlt össze, hogy jó hangulatban töltsenek el közösen egy estét.
A programról a Kiskőrösi Szólam Alapfokú...
Választási információk: Kecelen is csökkent a jelöltek száma
Már végleges, hogy az egyes településeken milyen szervezetek és mely személyek indulhatnak a polgármesteri, valamint önkormányzati képviselői helyekért. Eldőlt az is, hogy mely pártok, szervezetek indíthatnak listát a vármegyei önkormányzati valamint az Európai Parlamenti...
VIDEÓ – Gazdasági, kulturális, intézményi és vagyongazdálkodási témákban is fontos döntéseket hoztak
2026. február 18-án délután ismét ülésezett Kiskőrös Város Képviselő-testülete, ahol a város működését és jövőjét meghatározó kérdések kerültek napirendre. A tanácskozáson gazdasági, kulturális, intézményi és vagyongazdálkodási témákban is fontos döntések születtek.
A testület legfontosabb napirendi...














