Évek óta fogva tartották egy tanyán Bács-Kiskun megyében, ahol ingyen, embertelen körülmények között kellett...
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tegnap a kora reggeli órákban csaptak le arra a jánoshalmi férfire, aki a gyanú szerint éveken keresztül sanyargatta az állatgondozóját.
Alig egy hónappal ezelőtt a kiskunhalasi rendőrök egy büntetőügyben tanúként...
ÁL-TESZTELŐK!
A trükkös csalók minden helyzethez alkalmazkodnak. A közösségi média felületén több posztot is lehet látni, amely szerint idegenek csengetnek be – főleg idős emberekhez – azzal az ürüggyel, hogy koronavírus tesztet végeznek el az...
Szabálysértési őrizetbe vettek egy keceli lakost
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai 2023. június 6-án 15 óra 2 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy keceli lakost. A férfit Kecelen, a Zsoldos utcában ellenőrizték, miközben egy személyautót vezetett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy nem...
Öten sérültek a balesetben
Ahogyan tegnap jeleztük a VIRA olvasóknak, baleset történt a kora reggeli órákban Kiskőrös és Páhi között. Erről kaptunk bővebb tájékoztatást a rendőrségtől:
2019. július 10-én az 5307-es számú úton közlekedett Tabdi irányából 7 óra 15...
Hárman sérültek meg a kiskőrösi balesetben
2019. március 13-án 15 óra 5 perc körül egy 68 éves kiskőrösi lakos közlekedett egy Fiat Punto személygépjárművel Kiskőrösön, a Martini utcában.
A helyszínelési adatok alapján az Árpád utca kereszteződéséhez érve nem vette figyelembe...
Emberségből jeles: kiskőrösi rendőrök segítettek az idős asszonynak
A kiskőrösi járőrök segítettek tűzifát aprítani egy idős helybéli asszonynak
Kiskőrös külterületén 2019. március 28-án a hajnali órákban egy szolgálatban lévő járőrpár favágás hangjára figyelt fel. Ekkor szemügyre vették, hogy ki az, aki ilyen késői...
Fokozott ellenőrzést rendeltek el Bács-Kiskun megye egész területére
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a megye egész területén.
Dávid Károly r. vezérőrnagy 2022. augusztus 7-én 0 órától 2022. október 6-án 24 óráig Bács-Kiskun megye közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el.
Célja az...
Akasztói és kiskőrösi sofőrök is fennakadtak a rendőrök hálóján
A kiskőrösi rendőrök június 14-én szabálysértési őrizetbe vettek két akasztói férfit, akik lakóhelyükön úgy vezettek autókat, hogy nem rendelkeztek vezetői engedélyekkel. Egyikük ráadásul ittas is volt.
Rajta kívül még Kiskőrösön kettő olyan sofőrt is megállítottak...
Veszély-Vágta a KEVIBEN: amikor a diákok szembesülnek tetteik jogi következményeivel
2019. január 30-án a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola falai között rendezték meg a 7-8. osztályosok számára az úgynevezett Veszély-vágta programot.
A rendezvény egyik állomásán a Kiskőrösi Rendőrkapitányságtól Kuti Erika c.r.őrnagy tartott interaktív előadást...
Két kerékpárnak veszett nyoma Császártöltésen
Rendhagyó bejegyzésben tájékoztat közösségi oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség arról, hogy két kerékpárnak nyoma veszett Császártöltésen tegnap délután. Az egyiket egy bolt, a másikat pedig egy óvoda elől lovasította meg valaki. Azt írják, hogy...