Jakabszálláson ülésezett a vármegyei közgyűlés
Az elmúlt években a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 774 projekt került támogatásra Bács-Kiskun vármegyében, valamivel több, mint 113 milliárd forint értékben, ezek több mint 90 százaléka már lezárult – hangzott el Bács-Kiskun...
Az Arany Sárfehér Közösségben az elrugaszkodás éve volt 2023
Szakmai programok garmadát szervezte és valósította meg az Arany Sárfehér Közösség 2023-ban, Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója kezdeményezésére és közreműködésével.
Az egykor szebb időket látott nemes szőlőfajta, az Arany Sárfehér életben tartására...
A saját maga által előállított kábítószerből 18 év alatti személynek is adott el a...
A Kiskőrösi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy keceli férfival szemben. Az elkövető 2020 júniusában történt szabadulását követően „kristály” fantázianevű tudatmódosító szerrel kezdett kereskedni Kecelen. A...
Unokatestvére cége mögé bújt a csaló
A Kiskőrösi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki unokatestvére cége nevében, annak tudta nélkül, rendelt húskészítményeket, amelyek vételárát nem fizette...
Az összes gyorsforgalmi pihenőparkoló hasznos infókkal egy helyen
A nyári utazások megtervezéséhez jól fog jönni a Magyar Közúthoz tartozó Útinform weboldal talán eddig kevésbé ismert funkciója. A társaság külön térképi rétegen tünteti fel az autópályák és autóutak mellett található valamennyi pihenőt minden...
Online térbe költöztették a Polgármesterek Fórumát
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a tavalyi fórum kényszerű kihagyása után, a hagyományokhoz ragaszkodva, az idén is megszervezte a Polgármesterek Fórumát. Az eredetileg Kecskeméten, a Hírös Agórába tervezett szakmai találkozó online térbe kényszerült, melyhez rugalmasan...
Két sértettet is kiraboltak az elutasított üzleti ajánlat miatt
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt három elkövetővel szemben, akik kirabolták az üzleti ajánlatukat elutasító férfit, majd annak szomszédját is.
A vádirat szerint a három vádlott – a Kunszentmiklós környékén élő...
Kiskőrösön és Kecskeméten is szerveznek véradásokat
VÉRADÁS
Bács-Kiskun vármegye - 37.hét
Mielőtt elindul vért adni, ellenőrizze a kiválasztott véradás helyszínét és időpontját a következő webcímek egyikén: www.ovsz.hu; www.voroskereszt.hu.
Kecskemét, Kecskeméti Területi Vérellátó Intézeti (Koháry krt. 4.) szeptember 9. 09:00 - 18:00
Homokmégy, Homokmégy, Művelődési Ház...
Két utasa is megsérült a balesetet okozó buszsofőrnek
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy buszsofőrrel szemben, aki egy útkereszteződésben nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak, ezért a két jármű összeütközött. A balesetben a busz két utasa is...
Bölcsődei férőhelyek kialakítása és bővítése Páhin
Sajtóközlemény
2022.02.15.
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00007– Bölcsődei férőhelyek kialakítása és bővítése Páhin 2022/02/15
Páhi Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-1.4.1-19-BK1 - Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra. A 31.658.610 forintos, vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból minibölcsőde kialakítása valósult...