Változatos programokkal várták a gyerekeket a tavaszvárón
Húsvét közeledtével ismét megpróbáltuk előcsalni a nyuszit (és a mosolyt) az iskolában. A Bócsai Boróka Általános Iskola szervezésében, a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány támogatásával, és ügyes szülők, nagyszülők segítségével ismét tartalmas programnak lehettünk...
176 ezer tulipánnal várják a vendégeket a balatoni virágszüreten
Az idén a tavalyi virágmennyiség több mint másfélszeresét ültették el a Kőröshegyi Levendulásban.
Negyedik alkalommal kerül a figyelem középpontjába a Balaton déli partján a tulipán: a Kőröshegyi Levendulásban 2020-ban is megrendezik az ország ismert tulipánszüretét. Mivel évről...
Sikeres volt a kiskőrösi versíró pályázat, a húsvét a kicsiket is megihlette
A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói március közepén hirdettek meg egy húsvéti versíró versenyt gyermekek részére.
Húsvét alkalmából várták a gyermekek által írt verseket, amibe a Művelődési Központ munkatársai által meghatározott három, húsvéthoz kapcsolódó...
Még az eső sem tántorította el az I.Hérics túra résztvevőit
Imrehegy külterületén található egy hérics mező. A tavaszi hérics védett növény és március végétől május elejéig virágzik.
Erre a szép természeti kincsünkre alapozva szerveztünk túrát 2022. április 9-én, amelynek célja az volt, hogy a környékbeli...
Szupercellák tomboltak az Alföldön pünkösdvasárnap
Két nagyobb szupercella alakult ki az Alföld közepén, diónyi jég, felhőszakadás kísérte vonulásukat pünkösdvasárnap.
Egy gyors mozgású hidegfrontnak köszönhetőn kedvezőek voltak a légköri feltételek a forgó zivatarfelhők létrejöttéhez. Bőséges szélnyírás, emelés és elegendő energia állt rendelkezésre...
Nem változik a tavaszi szünet időpontja a közoktatásban a koronavírus miatt
A tanórán kívüli digitális tanrend nem változtat a tavaszi szünet eredeti időpontján.
A veszélyhelyzet nem befolyásolja a tavaszi szünet időpontját. Vagyis az új oktatási rendszerben ugyanúgy 2020. április 8. (szerda) lesz a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási...
Itt a farsang farka. De pontosan mit takar a húshagyókedd és a hamvazószerda?
Bár hallani hallották már a nevüket, sokan nem tudják, milyen hagyomány fűződik húshagyókeddhez és hamvazószerdához. A két nap a húsvéti készülődéshez köthető. Míg az egyik a farsang végét jelzi, addig a rá következő nap...
A “keceli eső” nyomában – igazi sivatagi show a magyar Alföldön
Hiába nézzük az eget, reménykedve, hogy a felhők egy kis esőt hoznak. Szomjasak a növények, hiányzik a májusi „aranyat érő”, éltető csapadék.
Helyette a mindent még jobban kiszárító szél fúj és hordja az elszabadult homokot....
Csók padon pihenhetnek meg a szerelmesek a Vadkerti-tó partján, és még nyerhetnek is
Valentin-nap alkalmából nyereményjátékot hirdettek a Soltvadkert-Vadkerti-tó közösségi oldalon a szerelmeseknek kedvezve.
"Ha még nem döntöttétek el, hogy milyen közös programon vegyetek részt párotokkal ezen a hétvégén, akkor mi adunk egy tippet, hogy jól érezzétek magatokat.
Látogassatok...
14 érv, miért gyűjtsük a gyermekláncfüvet – Mutatjuk, mit készíthetünk belőle
Míg a legtöbb kertészkedő a pitypangot gyomnövénynek tekinti, mások gyógynövényként ismerik el, amely nemcsak betegséget gyógyít, hanem rendszeresen fogyasztott táplálékként az egészségünket is védi.
A gyermekláncfű népies nevei: barátfej, pitypang, barátfű, békavirág, bimbófű, kákics, dandelion, oroszlánfog,...