A Pozsonyban élő Pavol Bayer írt egy levelet Soltvadkertre. Mivel németül volt, az íróasztalomon landolt. A fiatal mérnökember magyarországi, jelen esetben pedig (solt)vadkerti őseit kutatta. A család anno az evangélikus gyülekezethez tartozott, így bő forrásanyag állt rendelkezésünkre (még jó, hogy elmentettem pár száz oldalt). Pár hétre rá személyesen is tiszteletét tette kis városunkban, ahol a helytörténeti adattárban számos új információt talált. De mit is tudunk ezekről a vadkerti Bayer-ekről?
Akire ő hivatkozott, az – ki hinné? – egy pont megegyező nevű földink: Paul Bajer, azaz Bajer Pál, az 1800-as évek elejéről. A név írása a különböző korokban különböző volt; mi azt használjuk, ahogy a korabeli anyakönyveink, illetve a krónikák tartalmazzák. Erről a hajdani vadkerti ősről 1814-ben egy „hőstettet” jegyzett fel az akkori német iskolai tanító, Linde Gábor. Következzék most az ő krónikája!
„Egy tűzesetről
1814. június 5-én, Szentháromság vasárnapján délután fél 7 körül villám csapott a községházába, és az épület teljesen leégett. A pincében levő bor is károkat szenvedett. (Na ez az igazi baj! – K. L.) Az oltásnál Paul Bajer volt a legszorgosabb, azonban igen sokan még a kezüket sem mozdították, csak nézték. Amikor a villám beütött, a ház gondnoka, Salamon Konz éppen a szobaablaknál állt és a mennykő bal kezén és az egész bal oldalán olyan erővel találta, hogy azonnal elájult. Paul Bajer holtnak vélte, amikor a hátán átvitte Martin Rinteber házába. Bal oldalán a kezétől a lábfejéig, az ujjai között is tenyérnyi nyomot hagyott a villámcsapás. Nyolc hónapot élt még, de nem tudta kiheverni és meghalt. A községházát ugyanabban az évben újjáépítették.”
Ez a kis idézet is bizonyíték arra, ami a család későbbi történetére is jellemző: a Bajer/Bayer család vállalkozó szellemű és bátor emberekből állt. Néhány évvel a vadkerti községháza tűzesete után, az 1810-es évek végén Bajerék Mezőberénybe költöztek. A következő generációt már Békéscsabán találjuk (hála a mi lelkes pozsonyi Bajerünk kutatásainak!), majd a Felvidékre kerül a család. Szlovákiában ma már ők is lelkes szlovákok, de a nagypapa még mindig három nyelven beszél, ír és olvas… A család története ezek után nagyjából kikerekedett, hála a Kecskeméten élő elszármazott vadkerti helytörténészek segítségének. Mi pedig nagyon örültünk, hogy Soltvadkert ilyen távolból is fontos valakinek!
K.L.
