Avagy: eleink tanulmányi szorgalmáról, akik ugyancsak nem (mindig) voltak angyalok!

-Hirdetés-

Több családi archívumban lapulnak olyan iratok, melyek olvasásakor óhatatlanul elmosolyodunk. Egy 1902-ben írt levélre hívta fel figyelmemet a fischerbócsai Faragó Gyula, melynek címzettje valószínűleg dédnagyapja, Faragó József helyi földbirtokos, aki egy időben bíró is volt Bócsán. Azt is valószínűsíti a családi emlékezet, hogy az ő fia, az akkor kiskorú, 1887-ben született nagypapa, Faragó József János az érintett személy. Konkrétan panasz van erre a legényre, mivel 15 évesen nem hajlandó komolyan venni a tanulást.

Most következzék a levél, melyet korabeli helyesírással, adott helyeken kis magyarázattal közlünk.


Tisztelt Uram!

Kérem, a fiával semmire nem bírok menni. Bármit kezdjek is vele, szót nem fogad, sőt még a büntetés alól is kihúzza magát, amennyiben azt kijátssza. Ennél fogva, miután már minden módot kipróbáltam, csakhogy valamit kipréselhessek belőle, s minthogy mind ez dugába dőlt, kénytelen vagyok igénybe venni az ön segítségét is, és kérem, büntesse meg fiát úgy, a mind Ön azt a legjobbnak látja.

Ezen kívül az előbbiekből azt is láthatja Ön, hogy a vizsgálati eredményre (azaz vizsga eredményre — K. L. megjegyzése) nézve felelősséget nem vállalhatok magamra. Fia ugyanis még most sem javult meg, mert mikor az utolsó alkalmat nyújtja tanára, s a mit nagyon meg lehet köszönni, t. i. hogy engedi referálni, még akkor sem dolgozik. Oly dologból kell pedig referálnia, a mit már többször feladtam neki leczkére, s a melylyel a lehető legtöbbet foglalkoztam vele, csak azért, hogy legalább ebből ne bukjék el. De midőn semmi eredményt sem látok, s mind eszközeimből, mind türelmemből már-már kifogyok, kénytelen vagyok megvallani, hogy Ön eredményt nem várhat, nem pedig azért (azaz: „mégpedig azért” — K. L. megjegyzése), mert fia egy haszontalan, akaratos és minden rosszra rátermett hanyag gyerek, ki nem törődik semmivel, s a kit nem tanítana meg ilyen módon bármily tudó professzor sem.

Hogy kötelességemet én hogy végeztem, azt Ön mindenesetre tudja, s így hasztalan fia hanyagsága miatt engem nem okolhat.

Tisztelettel:

Halas, 1902. május 29.

Németh József


Ki írhatta ezt?

Nyilvánvalóan egy tanár, aki nem volt megelégedve a rábízott diák teljesítményével, ill. magaviseletével. Valószínűleg akkor még nem volt ellenőrző könyv, viszont a dátumból ítélve közeledett a tanév vége, a rossz jegyek meg csak szaporodtak…

Dr. Gszelmann Ádám kiskunhalasi történésszel konzultálva megállapítottam, hogy noha a dátumban Halas szerepel, de az ottani református gimnáziumban — amely anno nem viselte Szilády Áron nevét, lévén a tudós lelkész akkor még élt — nem tett érettségit Faragó János József. Más középiskola pedig abban az időben Kiskunhalason nem volt. Sőt mi több: Németh József nevű tanár sem.

Van tehát egy levelünk, amely — papíranyagát, tintáját, írásképét és stílusát tekintve — valószínűleg nem hamisítvány, valamint (feltételezett) neveink, melyeket éppen csak a hivatalos iratokban nem találunk meg.

Hát akkor ki kicsoda?

Valószínűsíthető, hogy az édesapa, a nagygazda Faragó József megbíz egy halasi embert, Németh Józsefet, hogy korrepetálja nagyreményű fiát, hátha „nadrágos ember” lesz belőle. Az is elképzelhető, hogy Németh úr — aki vagy főiskolai hallgató, vagy ügyvédbojtár, esetleg állásban nem lévő tanító — emiatt vonattal eljön Soltvadkertig, és valahol találkozik a legénykével. Hogy aztán mennyi ideig állja a sarat a rideg tanyasi valósággal szemben, nem tudni. Minden esetre lelkiismeretesen állt neki, és annál nagyobb volt a csalódása — mint a fenti levélből kitűnik. Faragó János József tisztes öregkort ért meg — Fischerbócsán maradva. Németh Józsefről pedig azóta sem tudunk semmit.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS