Nem most. Ezelőtt 70 évvel! A II. világháborút követő években egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az országban kommunista hatalomátvétel következik be. A fasiszta diktatúra alól felszabadult országban — nyögve a szovjet katonai megszállás terhét — megindult az újjáépítés. A lelkekben is! Az egyházakban zajló ébredési mozgalom sokféle módon nyilvánult meg. Soltvadkerten például úgy, hogy az evangélikus gyülekezet döntése nyomán gyülekezeti ház építéséről döntöttek, mely a templom melletti telken, a mai Korona Cukrászdával szemben valósult meg.
Gáspár Imre, akkori ifjúsági tag, így emlékszik vissza az építés anyagi bázisát biztosítani kívánó gyűjtésre:
„Az esperes úr kiírta utca szerint az evangélikus családokat, és mi, fiatalok, így mentünk a gyűjtőívekkel. Ha valaki pénzt ajánlott fel, azt nyugtával rögtön átvettük, a bort pedig felírtuk. A borért néhány nap múlva lovaskocsival mentünk: feltettünk egy hordót vödrökkel, és 3-4 fiú felült. Tudtuk, ki mennyit ajánlott fel, de sokszor előfordult, hogy még meg is toldották. Az így összejött 100 hektó bort Font Miklós borkereskedő vásárolta meg. A bor ára akkor literenként 10-16 fillér volt. Font Miklós ezt a mennyiséget literenként 20 fillérért vette át, így segítette az építkezést.”
Az a kevés pénz, ami a háború sújtotta országban befolyt az adókból, sok mindenre kellett. A forintot 1946. augusztus elsején vezették be, és ez stabilizálta a gazdaságot, megszűnt az infláció. Ezután már jobban lehetett előre tervezni nemcsak országosan, hanem az egyik legnagyobb evangélikus gyülekezetben, Soltvadkerten is. Itt anyagilag talán soha nem volt annyira szegény a gyülekezet, mint éppen akkor. A község férfilakosságának nagy része megjárta a harctereket, sokan elhaltak, szegények voltak az emberek. Az akkor felnövő fiatalság a felnőttek helyére állt a sorba, amikor kivette a részét a termelőmunkából. Közben azonban megmaradt az egyházi szellem. A fiataloknak terveik voltak! Katzenbach József, az akkori ifjúság vezetője így emlékszik vissza arra az időre:
„Ez a gyülekezeti ház úgy született meg, hogy félve az iskolák államosítástól az ifjúság lépni kényszerült. Akkor már sejtettük ugyanis, hogy ha elveszik az iskolát, nem lesz hol összejönnünk. Ez az ifjúság, mely 60-80 tagú volt, hetente járt foglalkozásokra. Azok tartoztak ide, akik már konfirmáltak, de még legények, leányok voltak. A segédlelkész, Láng Péter vezette az összejöveteleket. Bibliamagyarázat, beszélgetés és játék — ez volt a program. Amikor elhatároztuk az otthon építését, nem reméltük, hogy ekkora ház lesz. A gyülekezet elnöksége azonban úgy döntött, hogy legyen gyülekezeti ház is egyben. Úgy gondolták, így talán elkerülik az államosítást.”
Építési bizottság alakult, melybe a következőket választották be: Ketterer János és Trapp József kőművesek, Lehoczki János ács, a presbiterek közül Bakai Henrik (Liget u.), Font Imre (Király u.), Font Péter (Víz u.), Frey Konrád, Gáspár József (Pál fia), Gáspár Pál (Kápolna u.), Gillich János, Font János (Orczy tér), Haskó Imre, Klam Sámuel, Koltai Gyula, Laukó Pál, Marosi János, Sárosdi Péter, Sárközi János és Szamosi József. Emellett benne volt a bizottságban a gyülekezeti lelkész és a segédlelkész, a felügyelő, a másodfelügyelő, a gondnok, az igazgató tanító, valamint a Nőegylet és az Ifjúság elnökei.
Káposzta Lajos
