A Budapesti Vendéglátóipari Vállalat reklámja jut eszembe a 80-as évekből: ülnek az emberek a színházban, és egy középkori angol darab pereg előttük. A színpadon nagydarab, marcona emberek lakomáznak, kupákból bort hörpölnek, közben pedig zajlik a vaskos történet. A nézőtéren nagyot nyel az egyik férfi. Majd egy másik is. Az órájára néz: „Mikor lesz már ennek vége?” A reklám nyilván a belvárosi éttermekre akarta felhívni a figyelmet, ahová a férfiú elviheti a darab végén ugyancsak éhes párját…

-Hirdetés-

Amellett, hogy akkor még nem (igazán) tudták, hogy éjjel nem egészséges nagyot falni, a reklám ma is igaz: ha ételt-italt látunk, bizony, mi is rányúlnánk…

Erről szól a GASZTROSZÍNHÁZ

Egy aránylag új műfaj, bár mifelénk már évek óta működik. Ugyan hol? — tehetné fel a kérdést a kíváncsi olvasó. Kérem szépen: a borvacsorák, a borkóstolók és a borestek rokon műfajok ezzel. Csak eddig a főszerep a boré volt, hozzá egy kis korcsolya, esetleg flekken, közben pedig szakadatlanul áradt ránk az információ, a marketing és a borász család története. Aztán egyszer csak eltelünk ezzel is: már mindent tudunk a reduktív technológiáról, a héjon erjesztésről és a homoki/hegyvidéki borokról, a pincék klímájáról és a jeles ősökről.

Mint egy igazi vándortársulatnál, itt is a színigazgató köszönti a nagyérdeműt

Újuljunk meg!

Tehát még egyszer: színház, ahol mi is együtt eszünk-iszunk mint nézők? Mondhatni interaktívan? Igen, valami ilyesmi. Hódít a dolog, mégpedig kecskeméti kezdeményezésre.

A kulináris és színházi élmények társításával egy különleges, minden érzékre ható közösségi élmény részesévé válik a néző. Az előadás egy bor és egy étel bemutatásával kezdődik. Majd jön a színdarab. Az első felvonás. Vagy — a műsor jellegétől függően — első történet. Mert itt bizony színészek játszanak, akik beszólnak egymásnak, a zenésznek (ő most éppen egy csellista volt), de akár a közönségnek is. Minden a darab jellegétől függ. Hiszen szólhat ez egyetemistáknak, nyugdíjasoknak, nőknek, házaspároknak — bármely rétegre alkalmazható a dolog. A lényeg, hogy a közönség asztaloknál ül és mindenki rálát a színpadra.

Két nő és egy csellista. De a nők öt különböző arccal és stílussal, a csellista pedig… a csellista lekísér mindent! (És még be is szólnak neki!)

És mit eszünk?

Mert a bort el tudjuk képzelni: ilyen-olyan borsorok, termelők vagy borvidékek egyaránt megjelenhetnek a „szünetekben”. És ahogy kitöltik mindenkinek az italt, jönnek az ételek. Ez is függ attól, hogy mire helyezik a hangsúlyt a szervezők. Lehet a borok között csak sütemény, de ha reformkonyha, akkor saláta, gyümölcs, de akár egy flekken-sor is. A lényeg a helyes arányok megtalálása akár a mennyiségben, akár az időben.

Ő csupán a borokról beszélt. Nem borász, hanem fergeteges előadó! Mert mit nekünk a szakmai szöveg, ha lehet nevetni is a boros történeteken!

Különlegesség mindenben

A sütemény hogy illik a borhoz? A Néró Roséhoz mascarpone sajtos szeletet, a Kadarkához chillis csokoládét adtak, ami verhetetlen ízvilágot produkált együtt. Persze közben vonzó  színdarab, hogy az ízek nyugodtan hassanak. És a záró részben diós keksz a Cabernet Sauvignon mellé. A végén pedig nem ment el a közönség, hanem ott maradt beszélgetni egymással és a színészekkel.

Más műfaj magasra tett mércével

Ott voltam, láttam, megéltem. A Hírös Gasztroszínház előadásában keveredett egymással íz, illat, hang, mozdulat, vizualitás, miközben testközelből lehet belekóstolni a színész jelenlétébe, a jelenetek közt egy finom falatba, vagy egy kiváló borba.

Ugye sejti mindenki, hogy ez nem egy falusi szüreti fesztivál! Sokkal inkább arról van szó, hogy bizony polgárosodunk. Ahogy „Hírösék” elárulták, Eger, Kecskemét és Budapest után szaporodnak a kisvárosi megrendelések Bács-Kiskunban is. Mert a nép újat, modernebbet és még nagyobb minőséget akar. No meg a borvidéki lét bizony kötelez…

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS