A XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok második napján a délelőtt az aprónépé volt.

A nagyszínpadon “Panni és a kutyusok”, míg a Petőfi szülőház udvarán kézműves foglalkozásokkal és játékokkal várták a gyerekeket egészen 17 óráig.

Délben Kárász István vezette Bócsai Citerazenekar előadásában Jó ebédhez szólt a nóta.
Délután Kiskőrösről az M1 stábja jelentkezett be: Szentpéteri Attila borász beszélt a kiskőrösi borokról, a “Nyanyicska konyhája” asszonyai közül pedig Fűz Imréné Erzsike a szlovák finomságokról, hagyományokról (Az adást IDE KATTINTVA lehet visszanézni).

“Nyanyicska konyhája” szorgos asszonyai
-Hirdetés-

A “Nyanyicska konyhája” asszonyai főtéri faházukban kínálták a régi kiskőrösi szlovák ételeket, közben a kézművesek utcájában is vásárolhattunk, a Coffer csapatánál töltekezhettünk fel energiával (ahol Kiskőrös kávéját is elkésztik neked!) és a Borutca is tárt kapukkal várt minket, ha megszomjaztunk!

A Borutcán megtalálható a “Király Pékség”, ahol vásárolhatsz és tájékoztatást kaphatsz különleges kenyereikről

Idén is csodajárgányok várták az érdeklődőket a 9. Veterán Jármű Randin, mely idén is hatalmas sikert aratott. Az Attila utcában a kutyás gazdiknak kedveztek programmal, ahol is 16 órától a kutyaszépségversenyen vehettek részt a „kis”kedvencek.

Mókás pillanatoknak lehettünk szemtanúi

17 órakor a művelődési központban Köhler Péter festőművész kiállítása nyílt meg, a Petőfi színpadon és a nagyszínpadon pedig késő estébe nyúlóan szórakoztattak minket a fellépők: Kothencz Lali, A The Last Rebel zenekar, Palásti Máté és a Váradi Roma Cafe.
Este 20 órakor pedig a Madarak együttes adta meg a ritmust az Utcabálhoz.

A Borutcán összegyűltek a baráti társaságok. A közös képért köszönet Csatai Edének

Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (98 db kép)
MEGOSZTÁS