Egyszer a tanítvány elhatározta, hogy felkeresi a mestert. Úgy érezte, hogy összerogy a sok feladattól, amit vállalt. A mester a falu túlsó határában lévő szikla barlangjában lakott.

A tanítvány kora reggel el akart indulni, hiszen tudta, hogy hosszú út vár rá. De sehol nem találta a kocsikulcsot. Az egyik gyermeke tüsszögött, a másik toporzékolt, hogy lemerült a tabletje, a harmadik mérgesen csapkodta a könyveit, mert este elfelejtett bepakolni. A tanítvány úgy érezte, képtelen a hangok orkánjában létezni,

semmi másra nem vágyott, csak hogy le tudjon ülni egy percre és megigyon egy csésze kávét a teraszon. Csendben.

-Hirdetés-

Szerette az udvaron cikázó fecskéket csodálni. Be akarta kapcsolni a kávéfőzőt, de az ijesztően szörcsögött egy darabig, aztán kialudt a lámpája. A két kanál cukor, a sebtében beleborított tejpor finom szemcséi keskeny ösvényt rajzoltak a csésze mellett.

Az őrült kapkodásban patakokban folyt róla víz, miközben a három gyermeket próbálta betuszkolni a kocsiba az összes hátizsákkal, edzőtáskával, laptoppal együtt. Késésben voltak. Bezuhant a volán mögé és a megszokott mozdulat közben vette észre újra, hogy nincs meg a slusszkulcs. Visszarohant a házba, feltúrta a szennyeskosarat, a fogasokon árválkodó kabátok zsebeit. A fotelbe hajított tegnapi nem mosom még ki ruhákat, a válltáskát, a hátitáskát, a bevásárlótáskát, a szeme alatti táskákat. Rémisztő tekintet nézett vissza rá a tükörből.

Reszkető ujjakkal törölte le az elszabadult könnyeket, dühösen csapta rá az ajtót a lakásba hajított rossz anya vagyok érzésekre. Azzal visszaszaladt a kocsihoz.

Éppen el akarta mondani a gyerekeknek, hogy ma biciklivel mennek, amikor észrevette, hogy a legkisebb jóízűen szopogatja a kocsikulcsot.

Kedves akart lenni. Eredetileg mindig kedves akart lenni. Mosolyogni huncut szemű kislányára és elkérni tőle a kulcsot. De végül csak szó nélkül kivette a szájából, beletörölte a kabátjába, majd némán indított. A lámpás kereszteződésben teljes erőből taposott bele a fékbe, mert hátra kellett nyúlni a kicsi cumisüvegéért, és mire visszafordult a kormány felé, már pirosra váltott a lámpa.

Puszi, szia, szeretlek, ügyes legyél, figyelj oda a tanárnénire, ne piszkáld Pistikét, sok pirospontot kívánok, ne feledd odaadni a tanítónéninek a pénzt, el ne szórd az ebédjegyet, nem szabad bevinni a plüssödet, persze, hogy vigyázok rá, ma edd meg a főzeléket is, igen, itt vagyok, mire kicsengetnek, semmi baj, ha nem lesz ötös.

Miután mindenkinek integetett, a munkahelye felé vette az irányt. A többiek kedvesen mosolyogtak egymásra, ráérősen kevergették a kávét. Apropó kávé, azt én is inni akarok – gondolta. Akkor behívatta a főnöke, és megkérte egy kollégája, és megbízta a másik kollégája, és beúszott egy határidővel, és kimaradt még két adminisztráció, és hangosan zúgott a ventilátor, és két kollégája a hétvégi buliról mesélt, és berepült egy légy az ablakon, és eszébe jutott a délutánra leszervezett megbeszélés, és hirtelen beléhasított, hogy mintha be kellett volna diktálni a gázóraállást, és a lejárt mosógépben maradt a vizes ruha, és holnap ünneplőbe kell menni a középsőnek, és talán két hónapja járt le a kondibérlet, amiből egy alkalmat használt ki.

Úgy emlékezett, hogy a barátnője üzent neki úgy két hete, hogy nem innának-e egy teát valamikor, de az üzenet az iszonyú bosszantó látta, de nem válaszolt állapotban volt.

Ekkor megcsörrent a telefonja, hogy a kicsi megbetegedett, nem csak allergiás. És akkor elkéredzkedett, hogy majd bepótolja otthonról, igen, még ma éjszaka, és nem, nem felejti el. Aztán rohant a kicsiért. Ha már mozgásban volt, felvette a másik kettőt is, majd főz valamit otthon. Ha eszébe jut, lemondja a menzát, ha nem, megint az egész havit kifizeti. Hopp, a zeneiskolai befizetés is ezen a héten van, álljunk meg ott is, csak egy perc, amíg beszaladok, hűdejó, hogy nincs sor, oké itt vagyok. Mikor is rendel az orvos, rengetegen vannak, itt még több betegséget összeszedünk, inkább ti maradjatok a kocsiban.

Végül, miután kivárták a sort, hazafelé kiváltotta a gyógyszereket. Meghallgatta az iskolai és óvodai történeteket. A házba lépve a délelőtt hátrahagyott rossz anya vagyok érzések mellé, a rossz munkatárs vagyok hangulat is ráköszönt. Mire előkereste az inhaláló gépet, már szólt a Minimax és újratöltött a tablet. A tanítvány pedig adott egy kis időt a gyerekeknek, hogy kipihenjék a napot és feltöltődjenek, mielőtt rájuk parancsol, hogy márpedig meg kell csinálni a leckét és ki kell pakolni az uzsonnát a táskából. A gyomrába az úton-útfélen tanácsolt fehérje és saláta helyett, az oviból megmaradt fánkot, az iskolából megmaradt fél szendvicset, a tegnapról megmaradt háromnegyed zacskó chipset lapátolta be, és a mikróban melegítette a vizet a reggeli (?) kávéhoz.

Aztán még kamillateát főzött, és orrot fújt és lázat csillapított, és verstanulást vezényelt és minden egyes fecskevonal betűt megfegyelmezett, hogy ne dőljön se jobbra, se balra. Ezenkívül még mosolygott, meg buksit simogatott és ákombákomokat dicsért, és szendvicset kent, meg vizet engedett, és a három, pizsamába bújt, bebugyolált porontynak mesét olvasott. Betakarta, meg kiengedte pisilni, adott neki vizet, újra betakarta és már nem engedte ki pisilni.

A szuszogó hangok dallamára aztán leült a gép elé, és befejezte az elmaradt határidős melót, és megválaszolta az emaileket, meg elmosogatott, meg ráindított a gépre még egy öblítést és kiteregetett és kivasalta a fehér inget.

Éjfél után az ágyba dőlve megsimogatta a hónapokkal ezelőtt megvett könyv porosodó borítóját.

Aztán gondolt egyet és fellapozta:

Egyszer a tanítvány elhatározta, hogy felkeresi a mesterét. Úgy érezte, hogy lassanként összerogy a sok feladattól, amit vállalt. A mester a falu túlsó határában lévő szikla barlangjában lakott. Sokan szerették volna felkeresni, és megkérdezni őt arról, hogyan kell határokat tartani és nemet mondani. És sokan haragudtak rá, mert a mester tartotta a határokat, és minden nap volt, akinek nemet mondott a látogatásra, mert szeretett a szikla peremén csendben üldögélni. És szerette a villámként cikázó fecskéket csodálni.

Kutyifa Anikó