Kecelen legutóbb 2019 októberében  – a könyvtári hét záró programjaként – a Bács-Kiskun Megyei Költök és Írók Baráti Köre irodalmi estjének háziasszonyaként láthattuk, hallhattuk Tóth Lászlóné Filus Icát, aki Fitó Ica néven ír.

Ennek az eseménynek apropóján kérdeztük irodalmi tevékenységéről.

-Hirdetés-

Miért te lehettél, aki bemutatta a kecelieknek a Baráti Kört? Megkérlek, pár mondatban mutasd be!
A Bács-Kiskun Megyei Költök és Írók Baráti Köre idén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Mivel az utolsó tíz évben tagja vagyok, és mert keceli vagyok, nyilván ezért kértek föl engem ennek az irodalmi délutánnak megszervezésére, lebonyolítására, melynek örömmel tettem eleget.
Megkönnyítette a dolgom, hogy vendégem Kecskemétről Kovács István József volt, aki a Baráti Kör egyik alapító tagja, és sok éve már elnöke.
Beszélgettünk az elmúlt 30 évről, a Baráti Kör tevékenységéről, összejöveteleiről, a kiadott antológiákról, és az évforduló apropójából kiadott „30 évünk története” című kötetről.
(Büszke vagyok rá, hogy a kötetben mintegy 12 oldal rólam szól.)
Az irodalmi délutánon több, általam választott Bács-Kiskun megyei költő verseiből adtunk ízelítőt a szép számú közönségnek, közöttük István és az én verseim is hallhatóak voltak.

Bizonyára már kislány korodban költő szerettél volna lenni?
Ez azért, azt gondolom nem így történik. Vagyis nem elhatározás kérdése.
Én kislány koromban pedagógus szerettem volna lenni, s kétségkívül mindig nagyon vonzódtam az irodalomhoz, nagyon szerettem a verseket. Gimnazista koromban, ha volt úgynevezett lyukas óra, vagy szabadfoglalkozás, én verset memorizáltam. Egyre pontosan emlékszem: egy történelem órán, melyen helyettes tanár volt bent, a Tatjána levelét tanultam meg. Szerencsém volt, mert alsós tanító néniként tantárgycsoportos oktatásban én szinte mindig a humán tárgyakat taníthattam, egész életem “irodalomközelben” telt el.

Mikor kezdted az írást, mikor volt, amikor rácsodálkoztál a környező világra, és úgy érezted, ezt le kell írnod?
Nagyon sokszor éreztem én, hogy ami a fejemben motoszkál, azt le kellene írnom. De erre csak aktív pályám utolsó éveiben került sor. Akkorra már annyira feszített az íráskényszer, hogy akartam vagy nem, muszáj volt papírra vetnem, ami kikívánkozott.

Volt-e valaki, aki felfigyelt írásaidra és biztatott?
A világháló segítségével mérettem meg magam. Regisztráltam irodalmi oldalakra, és oda tettem fel verseimet, prózáimat. A mai napig tagja vagyok néhány irodalmi portálnak, de legtöbb alkotásom a Héttorony Irodalmi Magazin oldalán található. Akkortájt hozta létre Verő László, amikor kezdeti próbálkozásaim voltak. Sok segítséget, biztatást kaptam tőle. Sajnos ő már az égi kávéházban olvasgatja a verseket. A portál azonban fennmaradt,  Serfőző Attila vette át a stafétabotot, s biztosít megjelenési lehetőséget a „toronylakóknak”.

Mi ragadja meg leginkább a figyelmedet, mi az, ami írásra késztet? Hogyan születik egy-egy vers?
Fekete István rajongó vagyok, mindig csodálattal olvasom, ahogyan a természetről ír.
A körülöttünk lévő világ, a természet szépsége, mindaz a csoda, ami körülvesz bennünket újra és újra ösztönöz, hogy valamiképpen a saját gondolataimon keresztül kifejezzem, megfogalmazzam, leírjam. Ha valami elkezd motoszkálni a fejemben, azt meg kell írni. Rendelésre, elhatározásra ez nem megy, csak, ha valamiféle belső késztetés kényszerít, feszít. Hál’ Istennek sokat van lehetőségem gyönyörködni a Vadkerti-tó szépségeiben, így ott született már jó néhány vers, ami csak halvány másolata annak a sok csodának, ami kínálja magát. Talán ez választ ad a második kérdésedre.
A csendhangok című kötetemben – ami 2013-ban jelent meg – a lélekversek mellett a családomról írt verseim, gyermekversek, prózák mellett egy kisregény is található, az Ilonca. Ez utóbbi E-kötetben is megjelent.

Különös a ragaszkodásod Kecelhez, de családod iránti szereteted is erős. Sokszor inspirál közvetlen környezeted?
Persze. Keceli kötődésem életre szóló, hisz itt élek, ahogy egyszer leírtam:
„Az életem itt lenni
szívem, lelkem keceli”
A családom pedig a legfontosabb kötelék. Tyúkanyó típus vagyok, minden idegszálam, minden tevékenységem, minden első gondolatom a családom. Ők az elsők, minden más felett. Nélkülük nem lennék az, aki. Ötvenegy évnyi házasságunk, a gyerekeink, unokáink szeretete erőt ad minden küzdelemhez.

Nem csak verseket írsz. Prózai írásaid már könyvben is megjelentek. Miről írsz ezekben?
Többnyire keceli témájúak a novellák, karcolatok. Nem könnyű a homokon élő emberek sorsa, nagyon meg kellett és kell küzdeni a természettel az itt élő embernek. Sok írás született visszaemlékezésből, gyermekkorom emlékeiből, szüleim, nagyszüleim nem könnyű, mégis szép, emberhez méltó sorsáról, amit olykor humorral fűszerezve sikerült megörökítenem.
De az úgynevezett „Noteszemből” írások pedagóguslétem egy-egy feljegyzéséből születtek.

Több alkalommal vettél részt különféle pályázatokon, milyen sikereket értél el? Mesélnél a legutóbbi díjadról?
Igen, szeretem megméretni az írásaimat. 2008. óta sokat, sok jó eredménnyel pályáztam, aminek következménye, hogy számos antológia sorakozik a polcaimon, melyekben az én alkotásaim is helyet kaptak. Amire leginkább büszke vagyok:
A Héttorony Irodalmi Magazin alapítójának emlékére minden évben líra és próza kategóriában Verő László-díj (emlékérem és oklevél) kerül átadásra.
2014-ben próza kategóriában én vehettem át ezt a megtisztelő díjat.
A legutóbbi igazán jelentős díjat, bár idén nyár elején vettem át, de két év pályázatának eredményét hirdette ki és osztotta ki a díjakat a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, Budapesten. Ekkor került kiadásra a:
NYUGDÍJASOK IRODALMI ANTOLÓGIA 2017.-2018.
2017. évben a „Szerelmünk megsárgult lapjai” témában beküldött verseim I. helyezést értek el.
2018-ban az „Otthon zöld füvén” témában beküldött verseim II. helyezésben részesültek.
Valamint beküldött prózámat közlésre érdemesnek tartotta a zsűri.

Idén ezekkel az antológiákkal gyarapodott a gyűjteményem:
NYUGDÍJASOK IRODALMI ANTOLÓGIA 2017.-2018. kötet
2019. Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Szerelmeskönyv Antológia
Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre által kiadott  „30 évünk története” című krónika.

A legutóbbi pályázat, amin részt vettem:
A Montázs Magazin országos versíró pályázatot hirdetett Szeretem az állatokat címmel, az ország legkülönbözőbb településeiről 59 pályázó összesen 83 művet küldött be négy korcsoportban. A díjátadó ünnepség szeptember 4-én volt a Kecskeméti Vadasparkban. Erre kaptam én is meghívást, s vettem át az oklevelet és a könyvjutalmat.

Jelenleg mi foglalkoztat, ami írással kapcsolatos? Van-e valami konkrét terved?
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége 2019-ben is meghirdette pályázatát ”Emberségből példát” címmel. Most ez foglalkoztat, talán erre is fogok pályázni.
Az írással kapcsolatos egyéb konkrét tervem nincs, ezt ugyanis nem tudom sem irányítani, sem befolyásolni. Ha majd úgy érzem, írni kell, akkor írok.
Semmit nem erőltetek, de nem állok ellen, ha belső késztetést kapok ajándékul a Teremtőtől.

Egy aktuális vers:

Őszi séta

Varjak már a rögökön ugrálnak,
pajort lesve, mit eke kidob,
seregélyek csapatokban szállnak,
honnan, hová, ez egy nagy titok.

Sárgult levél tovaszáll a szélben,
búcsúzik a fától szótlanul,
haláltáncát járja fenn a légben,
tesz még egy kört, majd a porba hull.

Tó felszíne védelmezőn hallgat,
fáknak tükör mély meder felett,
csillogása nagy titkot takargat,
elválasztva vizet és eget.

Halászcsónak kikötve a parton,
vadkacsákat ringat komoran,
álmában, ha beköszönt az alkony,
habokat szel játszi pajkosan.

Est palástja csendesül a tájra,
hosszú sétánk lassan véget ér,
fogd a kezem, jó meleg a kályha,
ölelj át, míg ránk borul a tél.

-Varga Eszter-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS