Kovácsné Szabó Éva, háromgyermekes édesanya szerette a „még egy kicsit pihenek” öt percet 5:30 és 5:35. Kényelmesen a hátára fordult és nézte, ahogy a redőny résein át beszökik a fény. A porszemek – jaj, porszívózni kellene – izgatott táncukkal ünnepelték az augusztus végi reggelt. Óvatosan bújt ki az ágyból és elbotorkált a konyháig. Bekapcsolta a kávéfőzőt, megmosta az arcát és bosszantó ismerősként üdvözölte a ráncokat a tükörben.
Amint a frissen főtt kávé illata betöltötte az étkezőt, az események egybefolytak és vákuumként szippantották be Évát. Kávézás a kissé még morcos Ádámmal, kakaómelegítés Panninak, Péter és Sára veszekedése a müzlin, öltöztetés, pelenkázás. Ma is attól eszmélt fel a robot üzemmódból, hogy meghallotta férje kocsijának távolodó zaját. Töltött magának még egy csésze kávét.
Az email ismerős csippanását hallva sejtette, hogy megérkezett a protokoll a 2020/21-es tanévről. A kávét kortyolgatva olvasta el. Amikor a papírtörlő és a fertőtlenítőszer minden mosdóba részhez ért, hangosan felnevetett kínjában, mert tavaly – jobb híján – az SZMK pénzből vettek Domestost. Szeptembertől hetedikes az osztálya. Túl nagyok ahhoz, hogy – mint az alsósok – WC papírral a kezükben menjenek mosdóba, ahol sosincs papír. Törölköző akad, de a második szünetre olyan vizes és gusztustalan, hogy a saját gyerekeinek is azt tanítja, inkább zsepibe vagy a farmerjuk hátsó zsebének belsejébe töröljék a kezüket.
A ne keveredjenek az osztályok gondolatra eszébe jutott barátnője, Ági, aki angoltanárként három osztályból összevont csoportokban tanít. El nem tudta képzelni, hogy lesz belőle Hamupipőke, aki különválogatja a gyerekeket, mint a magokat.
Védőtávolság a folyosókon, étkezőkben. Arra gondolt, hogy a folyosóügyeletes tanárnak mennyit kell kiabálnia – oké nem kellene kiabálnia egy pedagógusnak, de a nagy rohanásban, versenyben, hogy ki érjen hamarabb a tálcákhoz és ebédeljen meg az ötödik és hatodik óra közötti 10 perces szünetben, csak felemelt hanggal lehet –, fegyelmezni a srácokat. Éva nem tudott haragudni rájuk. Éhes kamasz számára a „nem futunk a folyosón” szabály értelmezhetetlen. Látta maga előtt, ahogy az utcáig kiér az ebédlősor, mert a gyerekek másfél méterre állnak egymástól.
Egy kicsit magára öntötte a kávéját, amikor azt olvasta, a szociális helyiségekben kell a szappan, mert el nem tudta képzelni, hogy a javaslattevők az iskolának melyik helyiségét titulálják nem-szociálisnak.
Ha fertőtleníteni kell órák között, ahhoz honnan lesz elég takarító? Amíg takarít, kiküldik a gyerekeket a termekből? Ha kint lesz a folyosón több száz gyerek, hogy férnek el egymástól másfél méterre? Arra az időre mindenkinek kötelező lesz maszkot viselni?
Éva szomorúan gondolt arra, hogy „esetleg-szerintemkoronásnak” bélyegzik majd a tüsszentő, köhögő gyerekeket és felnőtteket. Az már hanyadik fájdalmas címke lesz az oktatás elaknásított mezején, ahol ciki, ha SNI-s, ha BTMN-es, ha gyógytesis, ha marveles, ha DCU-s, ha minecraftos, ha fortnites, ha tulajdonképpen bármilyen, de címkés vagy? Félünk majd tüsszenteni és köhögni? Pedig mindenki tüsszögni és köhögni fog, ha félév elteltével összeengedünk több száz embert az őszi időjárásban! Nem elég a frusztráció az iskolákban?
Összeszorult a szíve, mikor az utolsó kortyot akarta meginni és rájött, hogy már megitta. Végignézett a gyerekein. Hónapokig nem találkoztak a barátaikkal. Végignyomták a digitális oktatást és most a szokásosnál is bizonytalanabbul kezdik a tanévet. Panni épphogy beszokott a bölcsibe.
Az ember lánya augusztusban feltérképezi a kinőtt ruhákat, betelt füzeteket, kitört hegyű ceruzákat, koszos – idén már márciusban sarokba dobott – iskolatáskákat. A vírushelyzet miatt ezer újabb kérdés és megoldandó, bizonytalan feladat szakadt a nyakába.
Egy röpke pillanatra megértette kamasz fiát, aki az online világ irányítható, kattintással megoldható problémáit részesíti előnyben. Sárit, aki látszólag semmiségekről beszélget a barátnőivel. Úgy érezte, túl bonyolult, rossz elvárásokkal teli világot hagyunk örökségül a gyerekekre. A mi hibahegyeinket kell majd ellapátolniuk, de a hibagyártás közben erre a hálátlan feladatra nincs időnk felkészíteni őket.
– Anya, te sírsz?
Péter szavaira riadt fel a gondolatmenetből. Villámgyorsan a szeméhez kapott és letörölte az áruló könnyeket.
– Jaj, szívem, dehogy sírok!
Péter durcás-kedvesen ingatta a fejét.
– Tizenhárom vagyok. Már régen nem tudsz átverni ezzel, a “dehogy vagyok szomorú” dumával!
– Értem. Oké, jogos – szipogott egyet. – Csak elgondolkodtam. Nem lesz könnyű ez a tanév. De te ne aggódj! Együtt mindent problémát megoldunk!
– Persze, persze, tudom – legyintett. – Nekem már van is egy problémám, amit közösen megoldhatunk! – vetette fel a fiú. – Elment a net. Felhívnád a kábeltársaságot?
– Persze, drágám!
Amíg a telefonszámot kereste, Éva úgy vélte, addig jó Péternek, amíg a legnagyobb gondja, hogy nincs wifi. Erről persze eszébe jutott, ha megint beüt a digitális oktatás, akkor tényleg ez lesz a legnagyobb gond. A vonal túlvégén megszólalt egy hang:
– Üdvözlöm, miben lenne szüksége segítségre?
Éva majdnem azt válaszolta, „ha én azt elkezdeném felsorolni…”
– Kutyifa Anikó –
A képek forrása: pixabay.com és google.com.
