A ma ajánlott főétel receptjét úgy alkottam meg, hogy mások ötleteit kombináltam. Sokszor sütöttem már, minden alkalommal nagyon jól sikerült.

-Hirdetés-

Sok más rakott ételhez hasonlóan a titka a többféle összetevő külön-külön való elkészítése, és jó sorrendben való rétegzése.

Tehát külön főztem meg a rizst, kockázva és fűszerezve a húst, a besamel mártást és a csicseriborsós-paradicsomos öntetet. A befűszerezett padlizsánt pedig karikákra vágva sütőben fonnyasztottam meg.

Az alapanyagokból egy jénai tálban kétszer tudtam egymásra rétegezni az ötféle ételt. Majd alaposan megszórtam reszelt sajttal. Lefedés nélkül sütöttem gázsütőben, tartalék lángon, körülbelül 40-60 percet.

A desszert sok szénhidrátot tartalmaz és kalóriát sem keveset, de az íze feledhetetlen. Kifejezetten az a finomság, aminek nehéz ellenállni, hogy a megengedett CH értéket túl ne lépjük. Viszont garantáltan cukormentes.

A tésztához szükséges vajat és cukormentes étcsokoládét gőz felett olvasztottam össze.

Majd belekevertem a kakaóport, a barnarizslisztet és a tojásokat.

Most valóban tortaformába öntöttem a kakaós masszát, de tervezem tepsiben is kipróbálni. Ez az adag egy kisebb formába volt elegendő.

A sajtos rész összetevőit egy mélyebb tálban kevertem össze. Teljesen folyós állagú krémet kaptam, amit a tortaformában elegyengetett tésztára öntöttem. A végén szórtam bele 3-4 szem fagyasztott epret is apróra vágva.

Körülbelül 40 perc alatt sült meg. Komoly önkontroll kell ahhoz, hogy ne faljuk fel az egészet egyszerre.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!

Anikó

MEGOSZTÁS