2020-as év összegzése Bán Róberttel, Tázlár község polgármesterével. Az interjú során szóba kerültek a fejlesztések, az elmaradt programok és a vírus elleni védekezés is.

Szinte az egész év a koronavírusról szólt.  Hogyan néztek szembe ezzel a járvánnyal?

Olyan feladatokat kellett átgondolnunk, megoldanunk, amivel eddig nem találkoztunk. Itt elsősorban a lakosság maszkellátásában segítettünk az első időszakban: az önkormányzatnál és a művelődési házban is osztottunk védőmaszkot. Továbbá a 65 év feletti lakosságra próbáltunk fókuszálni, azok közül is azokra, akik egyedülállóak vagy segítségre szorulnak. Az önkormányzat dolgozóival összeültünk, és mindenki vállalta olyan lakosoknak a felkarolását, aki a saját környezetében lakott. Így bevásároltunk, és hordtuk az élelmiszereket, az ebédet a rászorulóknak.

-Hirdetés-

Tavasszal hatásosan tudtunk védekezni a vírus terjedésével szemben, országos és helyi szinten is. Az első hullámban nem volt fertőzött Tázláron. A mostani időszakban a korábbiakhoz hasonló megkeresés nem érkezett a hivatalba. Körülbelül 30-40 fő volt, akiknek rendszeresen segítettünk tavasszal.

Rengeteg munka volt 2020-ban is

Az őszi időszakban furcsaság volt, hogy az Idősek Napját mindig a művelődési házban szoktuk megszervezni, ahová körülbelül 200 fő fér be. A településen élő idősebb korosztály ennek közel kétszeresét teszi ki. Mivel nem akartuk őket kitenni ennek a veszélynek, így azt találtuk ki, hogy mi visszük házhoz az ebédet. Megszerveztük a főzést, és eljuttattuk az érintett lakosoknak.

Kapcsolódó cikk
Tázláron sem feledkeznek meg a jeles napokról
Tázláron sem feledkeznek meg a jeles napokról
Valami hiányzik az idei évben. Jeles napjaink úgy múltak el, hogy sokszor megemlékezés nélkül mentünk tovább. Rendhagyó volt a nyuszi...

Hogyan alakultak a vírus fényében az éves rendezvények?

Az elmúlt években nagyon szépen elkezdtük bővíteni a programok sorát. Így több új programot is beemeltünk, mint például a tavaszi Gulyásfőző. De sajnos el is kellett halasztanunk eseményeket. Lemondtuk a szokásos Juniálisunkat, a Szüreti Felvonulásunkat. Abban bíztunk, hogy a Kiskuntor megrendezésre kerülhet, de átgondoltuk és elhalasztottuk tavaszra.

Kapcsolódó cikk
A tázláriak képesek a megújulásra – májusfa egy kicsit másképp
A tázláriak képesek a megújulásra – májusfa egy kicsit másképp
Május elseje jeles nap a néphagyományban, a májusfa a természet újjászületésének szimbóluma. Az ország nagy részén május elsejére virradó éjszaka...

Az adventi időszakot is másképpen szerveztük meg: felkértük a falu lelkészeit, hogy igei üzeneteket osszanak meg a lakossággal, melyet a kábeltelevízión keresztül vetítettünk le.

Beruházások ennek ellenére folyamatosan haladtak. Milyen, a települést érintő fejlesztéseket emelne ki?

Az elmúlt 5 évben rendkívül sok pályázatot nyújtottunk be, amelyek között voltak TOP-os, valamint Magyar Falu Program pályázatok is. Az idei évre került át a csapadékvíz-elvezetés kivitelezése, ami 41 millió forintból valósult meg, így a település központjából – ahol meg szokott állni a csapadék – kikerül a víz a település határában induló csatornába.

Új autóval lett gazdagabb a Tázlári tanyagondnoki szolgálat

Befejeződött a birkózótermes pályázatunk, amit a sportkör nyert el, de mi segítettük a megvalósítását. Befejeződött továbbá a kerékpárút pályázatunk is, ami 100 millió forintos beruházás volt.

Energetikai szempontból megújult az iskola és a hivatal épülete és a tornaterem is több, mint 130 millió forintból.

A helyi piacok és közétkeztetések fejlesztésére irányuló pályázatunk is sikeres lett, melyből 8 millió forintot nyerünk. A konyha pincéjében kialakítottunk egy hűtőkamrát, valamint leszigeteltük magát a pincét is. Folyamatban van egy 23 millió forint összköltségvetésű tanyavillamosítási pályázatunk: 8 tanyatulajdonos volt, aki jelezte, hogy szeretne részt venni ebben a programban.

Bányai Gábor, országgyűlési képviselő és Bán Róbert polgármester a felújított útszakasz átadásán

2018-ban került kialakításra egy bölcsőde 10 millió forintból. Ez az összeg arra volt elég, hogy megvegyük az ingatlant és belülről kialakítsuk mindazt, ami szükséges. Kívülről nagyon méltatlan állapotban volt az épület és annak környéke. Egy TOP-os pályázatnak köszönhetően idén sikerült 22 millió forintból leszigetelni és nyílászárókat cserélni. Ezzel 11 főre, -azaz még 5 fővel- tudjuk emelni a bölcsőde létszámát. A szabad helyekre várjuk a jelentkezőket.

Egy új tanyagondnoki kisbuszt állítottunk szolgálatba, ami a Magyar Falu Program keretében került megvásárlásra. Az óvoda udvari játékainak bővítésében is nyújtottunk be pályázatot, ahol kültéri játékokat sikerült beszereznünk 2,5 millió forint értékben.

Kapcsolódó cikk
Új autóval lett gazdagabb a Tázlári tanyagondnoki szolgálat
Új autóval lett gazdagabb a Tázlári tanyagondnoki szolgálat
A Magyar Falu Program keretében –MFP-TFB/2019 Falu és tanyagondnoki szolgálat támogatásával valósulhatott meg Tázláron a szolgálati gépjármű cseréje, egy új...

Továbbá nyertünk járdaépítésre 4 millió forintot, így felsőtelepen a temetőhöz vezető járda, valamint a bölcsőde-játszótér közti szakasz fog elkészülni rövidesen.

Útfejlesztésben is sikeresek voltunk idén: felsőtelepen és a faluban is elkészült egy-két szakasz, ami nem volt szilárd burkolattal ellátva.

Úgyhogy rengeteg munka volt 2020-ban is.

MEGOSZTÁS