Visszapillantó interjú 2020-ra Pivarcsi Csabával, Csengőd polgármesterével. Szóbajött a koronavírus, az elmaradt rendezvények és az elkészült fejlesztések is, de érintettük többek között a jövőbeni terveket is. 

Hogyan néztek szembe a vírussal?

Ez mindenkinek új helyzetet teremtett, erre nem volt még bejáratott gyakorlat, hogy mit kellene csinálni. A településünkön a lakosság nagy része jól megértette, hogy mennyire fontos a meghozott szabályok betartása. A központi intézkedéseket a településre is adoptáltuk: mind a közintézményekre, mind a hivatalra egyaránt, vagy éppen a közösségi életre. A rendezvényeink sorra elmaradtak, de amikor lazítottak a szabályokon, akkor kisebb körű rendezvényeket tartottunk.

Az óvoda dolgozói védőmaszkokat készítettek
-Hirdetés-

Átrajzolta alapvetően a civil életet is ez a vírus: a szervezeteken belül sem kerültek külön rendezvények megtartásra, ami egyébként a társadalmi kohéziót segíti. Úgyhogy nem csak az önkormányzatot, a családokat állította új helyzetbe, hanem a közösségi szereplőket is.

Kapcsolódó cikk
Csengőd: a lakosság fegyelmezett, átérzi a helyzet komolyságát
Csengőd: a lakosság fegyelmezett, átérzi a helyzet komolyságát
A koronavírus-járvány az elmúlt hetekben Csengőd mindennapjait is megváltoztatta. Nemcsak az óvodák és az iskolák ürültek ki pillanatok alatt, de...

Hogyan alakultak ennek fényében az éves rendezvények?

Amit meg lehetett tartani, akár kulturális területen, nem nagy létszámmal, azokat megtartottuk. Például elindult egy helytörténeti klub, ami viszonylag szűk körben, eddig 2-3 előadást élt meg. Nagyon sikeres volt, úgyhogy fogjuk a későbbiekben folytatni.

Egyébként is rendezvényekben is gazdagnak kellene lennie a pályázati események miatt is, így azt reméljük, hogy be tudjuk majd pótolni az idei évet is.

Pivarcsi Csaba, polgármester

A jótékonysági rendezvények, bálak, iskolai rendezvények sorra elmaradtak. Nem tudtuk ünnepélyes keretek között átadni az elkészült a sportpályát és a játszóteret sem.

Egyrészt van egy tiltó korlátozás, de a civil szervezetek vezetői részéről azt láttam, hogy a jól átgondolt, az ésszerűség mentén sem biztos, hogy megtartanák ezeket a rendezvényeket. Mi nem adunk helyet és teret a családi rendezvényeknek sem, de a személyes megbeszélések alapján is az a benyomásom, hogy megértették és egyetértenek ezekkel a döntésekkel a lakosok.

„Itthon, Csengődön” címmel helytörténeti klub indult
Kapcsolódó cikk
Hagyományőrzés színes programokkal a csengődi gyermektáborban
Hagyományőrzés színes programokkal a csengődi gyermektáborban
Augusztus első hetében zajlott a csengődi művelődési ház munkatársai, Görög Gáborné könyvtáros, Kovács Nikoletta művelődésszervező és Dignerné Kovács Erika által...

Milyen elkészült, illetve megvalósuló fejlesztéseket emelne ki?

Nagyjából 1 évvel ezelőtt és az év elején is az volt a legfontosabb feladatunk, hogy pénzügyileg stabilak maradjunk, tudjuk rendezni a sorainkat. Célunk volt, hogy kialakítsunk egy kedvezőbb gazdasági helyzetet, amire az idei év nem a legjobb terepnek számított.

A koronavírus-járvány miatt kellően rossz helyzetbe kerültek az önkormányzatok is, ugyanúgy, mint a gazdasági élet szereplői. Egy nagy beruházásnak az elszámolása okozott nekünk anyagi problémát, és terhet: az a külterületi útstabilizációhoz tartozó fejlesztés, ami tavaly ősszel elkészült. A kifizetést az idei évben kellett lebonyolítani, s erre a költségvetésből aránytalanul magas erőt kellett ráfordítani.

Emellett számos más kintlévőségünket is sikerült rendeznünk.

A képviselő-testület úgy döntött, hogy bár nagy a pénzügyi probléma, de igyekszik a lehetőségeket kihasználni, előretekinteni és pályázatokat benyújtani. Utóbbi tekintetében elmondható, hogy várakozásokon felül sikerült. Időközben benyújtásra került a Belügyminisztériumhoz és a Magyar Labdarúgó Szövetséghez 1 új multi retortán sportpályának a pályázata, amit időközben sikerült is megvalósítani.

Egy Magyar Falu Programos pályázatot tudtunk befejezni, az óvodai játszótérnek a kivitelezését. Ehhez 5 millió forintot nyertünk, amihez az önkormányzat további 3 millió forint önerőt tett.

Megújul a vasút melletti park játszótere. Forrás: Csengőd Község Önkormányzatának Facebook oldala.

A Magyar Falu Programban igyekeztünk ésszerű és célszerű jó pályázatokat benyújtani, ami nagyon jól sikerült. Az idei évben Csengődön 7 nyertes pályázat lett, több mint 60 millió forint értékben. Ezek közül valami már folyamatban van, ilyen az orvosi eszköz beszerzés is.

TOP pályázatokkal az elsődleges célunk az volt, hogy a korábban elnyert pályázatok sorsát rendezzük. Voltak 2016/2017-es évben benyújtott pályázatok, amelyek a mai napig nem tudtak előrejutni. Az egyiket, ami a szociális konyhára irányult pályázatot az önkormányzat visszaadta, mert annyira elszabadult költségekkel álltunk szemben, hogy azzal nem bírtuk el. Viszont újra benyújtásra került egy 260 millió forintos beruházásra szóló pályázatunk, ami ugyanerre a konyhára irányul. Tehát a korábbi pályázatot átdolgoztuk, és kellően magasabb költségekkel számoltunk már.

A mini bölcsőde pályázatunkkal kapcsolatban megtörtént a szerződéskötés, és jelenleg a közbeszerzés kiírása előtt állunk.

Kapcsolódó cikk
Hamarosan bölcsőde épül Csengődön
Hamarosan bölcsőde épül Csengődön
Megyénkben is segítséget kaphatnak a kisgyermekeket nevelő szülők a napközbeni elhelyezést biztosító bölcsődei ellátási formák kapacitásainak és az általuk nyújtott...

S vannak végül az eszközbeszerzések, amit a Magyar Falu Programban nyertünk. Ilyen például a tanyagondnoki busz, a közösségi játszótér építése, vagy éppen az orvosi eszköz beszerzése. A legutóbbi jó hír, hogy a temetői infrastruktúra fejlesztésben sikerült 30 millió forint forrás nyernünk, így egy új ravatalozó építésére nyílik lehetőségünk.

Tehát attól függetlenül, hogy nagy anyagi problémákkal küzdünk és küzdöttünk – meg úgy tűnik, hogy fogunk is a jövő évben – sok fejlesztésre nyílik lehetőségünk, erre a Magyar Falu Program és a köznapi nevén TOP 2  a legjobb mód. Ez az év összességében munkásnak és nehéznek mondható.

MEGOSZTÁS