A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 14. fordulójában szomszédvári mérkőzésre került sor március 6-án. Az említett napon a Kaskantyúi FSE gárdája a Kiskőrösi LC II. csapatát fogadta zárt kapus mérkőzésen. A találkozó 5 gól és kiskőrösi győzelmet hozott.

Kaskantyúi FSE-Kiskőrösi LC II. 1-4 (0-2)

A Kaskantyúi FSE csapata
-Hirdetés-

Kaskantyúi FSE: Paunovic – Varga Sz., Farkas D., Győrfi, Molnár, Máthé (Grijnovitz), Bránya (Nagy Z.), Horváth I., Lucza, Tóth J. (Tompai), Kismók (Tomán).
Edző: Virág Tibor

A Kiskőrösi LC II. csapata

Kiskőrösi LC II.: Mlinkó – Rózsavölgyi (Kriskó), Lesták (Sárdi), Pásztor (Rácz), Füleki, Pecznyik (Gombár), Polyák, Szlovák, Sinkó, Gyurián, Markó.
Edző: Rácz János

A mérkőzés elejétől kezdve nagy mezőnyfölényben játszott a kiskőrösi együttes és több helyzetet is kialakított. A hazaiak kapujában az első fél órában három alkalommal is góltól mentette meg Paunovic Márkó nagy bravúrral a csapatát. A 35. percben Füleki Antal szerezte meg a vezetést a kiskőrösieknek, amikor egy szép mozdulattal helyzete közelről a kapuba a labdát (0-1). Két perccel később egy szerencsétlen mozdulat után Máthé Csaba a saját kapujába talált és gyorsan kétgólos volt az előnye a vendégeknek (0-2).
A szünet után előbb Füleki Antal (0-3), majd az 55. percben Polyák Gergely talált a kaskantyúi kapuba (0-4), amivel eldőlt a mérkőzés. A hazaiak szépítő találatát az 59. percben Farkas Dávid szerezte. A sportszerű mérkőzésen a kiskőrösiek megérdemelt és magabiztos győzelmet szereztek a lelkesen focizó ellenfelükkel szemben.

Virág Tibor – Kaskantyúi FSE edzője:

Mindenek előtt gratulálni szeretnék a kiskőrösieknek a győzelemhez. A találkozó előtt a fiúkkal megbeszéltük az öltözőben, hogy mi az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára. Kértem a csapattól a lelkes, fegyelmezett játékot, amit a fiúk be is tartottak és az első fél órában különösen jó teljesítményt nyújtottunk. A kiskőrösieken látszott, hogy összeszokottabb, jobb játékerőt képviselő gárda és a mezőnyfölényük gólokat eredményezett. Örültem annak, hogy a mi csapatunkon is látszik már a közös munka és a megbeszélt dolgokból többet is meg tudtunk valósítani a pályán. A tavaszi szezonban a csapatépítés jegyében lépünk pályára. A kapusunkat Paunovic Márkót külön ki szeretném emelni, akinek a hatalmas védésein látszott, hogy teljesen más szintet képvisel, hiszen ő volt szerb utánpótlás válogatott és a másodosztályban is védett. A továbbiakban építkezhetünk a lelkes játékunkra, a jó hangulatra, ami az öltözőben van és kezd kialakulni a csapat gerince.

Rácz János – Kiskőrösi LC edzője:

Nehéz mérkőzésre készültünk és a hazaiak most is bebizonyították, hogy a lelkes játékukkal gondot okozhatnak. Minden labdáért nagyon meg kellett küzdenünk a mai napon, hogy jó eredményt tudjunk elérni. A kisebb méretű játéktér nem kedvezett nekünk, mert a gyors csatárunknak Polyák Gergőnek nem volt területe a támadásainknál. Az első fél óra nagyon nehéz volt, mert kihagytunk három óriási ziccert. A második találatunk után éreztem azt, hogy megnyugodhatunk és nyerni tudunk a mai napon. Úgy gondolom, hogy a kaskantyúiak hazai környezetben még sok csapatnak okoznak gondot. A csapatunkból ki szeretném emelni Pecznyik Gábort, aki hosszú sérülés után felépülve játszott nagyon hasznosan a középpályán, nem volt rossz passza és mindig ott volt, ahol lennie kellett. A télen szerdán és szombati napokon edzettünk, a bajnoki szezon kezdete óta pedig egy gyakorlással készülünk a hétvégi találkozókra. A csapattal szeretnénk minél jobban szerepelni a bajnokságban és bízunk abban, hogy az utolsó pillanatig versenyben lehetünk a bajnoki címért folyó küzdelemben.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS