Nagypénteken a katolikus gyülekezetekben nem szólalnak meg a harangok. Krisztus kereszthalálára emlékezve a bűnbánati csendben, lélekben készülnek a hívek az ünnepre. Interjú Seffer Attilával, a kiskőrösi Szent József Katolikus Plébánia esperes plébánosával.
Hogyan készül a gyülekezet külsőségekben a nagyheti eseményekre?
A díszítés már hamvazószerdától kezdve visszafogott, nincsenek virágok, aranybevonatú keresztek az oltáron. Nagyböjtben a lila dominál a liturgiában, ami a bűnbánat színe. A pap ugyanakkor piros ruhában van, emlékeztetve a hívőket az értük kiontott vérre. A nagyböjti idő arra szolgál, hogy a keresztény ember felkészüljön az ünnepre. Ne a külső környezetére fókuszáljon, hanem belül igyekezzen megtisztulni, megújulni.
Milyen gyülekezeti alkalmak zajlanak a nagyhéten?
Nagycsütörtökön este a legnagyobb ünnepélyességgel üljük meg a szentmisét az utolsó vacsora emlékére. Szól az orgona, a kiscsengő, a falikar, a harang. Minden az Isten dicsőségét hirdeti. Ünnepeljük, hogy mielőtt Krisztus az életét adta értünk a kereszten, előtte a kenyér és a bor színében átnyújtotta magát nekünk. „Vegyétek, egyétek, ez az én testem.” (Mt 26,26) Önajándékozó szeretet. Nagycsütörtökön ennek az örömében vagyunk benne. Ettől kezdve hallgatnak el a harangok egészen nagyszombat estig, a feltámadási szertartás beharangozásáig. A harangok ugyanis Rómába „mennek”, hogy tiszteletüket tegyék Szent Péter sírjánál.
A mise után a ministránsokkal együtt minden oltárról levesszük a gyertyatartókat, a vázákat, a könyvállványt. Ez az úgynevezett oltárfosztás, mellyel arra emlékezünk, amikor az utolsó vacsora után Jézus kivonult az Olajfák hegyére. Átélve az istenkapcsolatunknak azt a fájdalmas momentumát, amikor a világ megfosztja magát a Megváltótól.
Hogyan emlékezik nagypénteken a gyülekezet Krisztus áldozatára?
Az egyetlen napja az évnek, amikor az egyház nem mutat be szentmisét. Nincs harangozás. Az Úr Jézus értünk adott élete iránti tiszteletből nagypénteken szertartáson vesz részt a gyülekezet.
Természetesen van ószövetségi olvasmány és újszövetségi olvasmány, az evangéliumokból a Passiót énekeljük. Ezt követi a kereszt ünnepélyes behozatala és felmutatása. Orgonaszó nélkül, csendben, Istenre figyelve. A pap háromszor énekli el: „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!”
A kereszthódolatban minden jelenlévő a kereszt elé járul, hogy főhajtással, térdhajtással vagy akár érintéssel fejezze ki az Üdvözítő Krisztus iránti tiszteletét és háláját. Ezután a keresztet elvisszük a szentsírhoz. Ez az Úr Jézus szimbolikus temetési szertartása. Végül elhangzik a Miatyánk, majd a hívek a szent áldozáshoz járulnak. A kis kézicsengő helyett a kerepelő szól. Mélyebb, tiszteletteljesebb hanggal tölti be a templomot.
Nem ünnep ez, hanem az Újszövetség egyetlen – értünk hozott – áldozatára emlékezés, a bűnbánat elmélyültségében. Főként az idősek körében hagyomány, ezen a napon fekete ruhában jönni a templomba.
A szertartás előtt tartjuk a keresztúti ájtatosságot, mely egy tizennégy állomásból álló elmélkedéssorozat. A templom falán lévő stációkat követve lélekben végigmegyünk az úton, mely az elítélés helyszínétől a golgotai keresztig vezetett. Átgondolva mindazt, amit Jézus – az irántunk érzett szeretetből – tett és megélt.
Ezen a napon az áldást a záró könyörgés helyettesíti: a belső csend, elmélkedés, a halott Jézus melletti virrasztás, a nyugalom, a várakozás órái ezek. A lélek és a világ elcsendesül. Sóvárogva várja a vigaszt, mely a harmadik napon jön el.
