Pörköltpárti nézeteket vallok, de szeretem kipróbálni a kicsit különlegesebb ízeket a pörkölt világán belül. Így jutottam el a Street Kitchen csikós tokány receptjéhez. A desszert egyszerű, gyorsan elkészíthető, könnyed túrós tallér.

CSIKÓS TOKÁNY

-Hirdetés-

Ma szerencsém volt, mert Gigi segített a főzésben, így ő kezdte meg a tokány műveleteit. Vékony csíkokra vágta a lapockát és a füstölt sonkát, valamint apró kockákra a vöröshagymát. A receptben egy fej van, de mi kettőt tettünk bele.

A bacont pirította le először teljesen, majd a ropogósra sült falatokat papírszalvétára tette. A kisült zsírban fonnyasztotta meg a hagymát, azután hozzáadta a húst.

Addig kevergette közepes lángon, amíg levet nem eresztett. Ekkor adta hozzá a sót és a fűszereket. Magyaros ízléshez képest kevésnek tűnt az egy teáskanál őrölt paprika, de tényleg ez a tökéletes mennyiség.

Körülbelül másfél órát főztük letakarva, kislángon. Közben kimértem a tejfölt, alaposan elkevertem benne a barnarizslisztet. Természetesen más lisztet is lehet használni, de én gluténmentesre szerettem volna. Amikor megpuhult a hús, a tokány levéből három evőkanálnyit hozzáadtam a tejfölös habaráshoz, azzal is alaposan összekevertem, majd a húshoz adtam.

Amikor egyszer felforrt, beleöntöttem a pirított bacont, és még egyszer felforraltam. Elzártam alatta a tüzet és lefedve várta az ebédet.

TÚRÓS-ZABPELYHES TALLÉR

Nagyon szimpatikusnak találtam ezt a tallér receptet, úgyhogy rögtön dupla adagra neveztem be. Az egyetlen probléma vele, hogy nagyon utálom a túrót szitán áttörni. Fél kilogramm pedig kifejezetten a komfortzónámon kívül van. Azért megküzdöttem vele. Az áttört túróhoz adtam a tojást, az édesítőt, a sót és a tejfölt.

Ezután megolvasztottam a vajat, majd a zabpehellyel együtt elkevertem. Az étcsokit nagylyukú sajtreszelőn lereszeltem, és miután kicsit kihűlt a massza, hozzáadagoltam.

Körülbelül negyven percet állt, hogy a zabpehely megpuhuljon.

Evőkanállal kis halmokat tettem a sütőpapírral bélelt tepsibe, majd azokat lelapogattam.

Előmelegített sütőben 30 percet sült. Félúton megforgattam őket.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!

MEGOSZTÁS