Pribelszki Péter karriere Békés megyéből, Nagybánhegyesről Kiskőrösön, illetve Szegeden át egészen Bajáig ível. Kezdetben pékként dolgozott annál a nagyvállalatnál, ahol már 3,5 éve vezető pozícióban dolgozik. Ez a néhány év a társadalmi felelősségvállalás szempontjából is egészen kiemelkedő időszak volt Péter életében. Számtalan országos kampányba és még annál is több helyi civil kezdeményezésbe kapcsolódtak be a Tesco-val. Támogatták a helyi közoktatási intézményeket, sportegyesületeket, valamint együttműködtek többek között a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megye – Kiskőrös Területi Szervezetével és a Kiskőrösi Mentő Alapítvánnyal is. Mindent megtettek azért, hogy ne csak egy áruház legyenek, hanem a közösségi élet aktív színtere is.

-Hirdetés-

Kiskőrösi karrierének végéhez érve beszélgettünk Pribelszki Péterrel.

Hogyan kerültél Kiskőrösre?

Először is köszönöm ezt a megkeresést és felkérést. Köszönöm, hogy itt lehetek és beszélhetek erről. Nagyon hosszú a történet, hiszen pont most fogom ünnepelni a 20. évemet a Tesco-nál. Még Békéscsabán kezdtem a pályafutásomat, ahol mint pék kemencés foglalkoztatott a vállalat. Aztán nagyon szerettem volna előrébb jutni, amihez megvoltak a lehetőségeim. Végigjárva a ranglétrát, számos pozíciót betöltve jutottam el odáig, hogy megkértek arra, hogy vezessek egy áruházat. Az első ilyen áruház a kiskőrösi volt.

Innen most egy nagyobb városba, nagyobb áruházba fogsz menni? Mi az oka annak, hogy áthelyeztek téged?

Egy nagyobb áruházat, a bajait fogom vezetni, melynek az az oka, hogy az elmúlt évek hosszú távra tervezett feladatait abszolváltam. A vezetőink pedig ezzel a lépéssel hálálták meg azt, hogy megfelelően elvégeztem a feladatokat itt.

„Kiskőrösi kollégáim és a családom támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg az, hogy továbbléphessek” – mesélte Péter

Akkor számodra tulajdonképpen egy ugródeszka volt Kiskőrös? Az első áruház, amit irányíthattál? Milyen csapat, kollégák vettek itt körbe?

A kiskőrösi Tesco volt az első ilyen áruház. Furcsa erről így utólag beszélgetni, mert nem gondoltam volna, hogy egy ember ennyire kötődhet az áruházhoz. A városban is sikerült rengeteg ismeretséget szereznem. Kiskőrösi kollégáim és a családom támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg az, hogy továbbléphessek. A kollégáim esetében én az a személy voltam, aki irányította őket, de a munka jelentős részét természetesen ők végezték el. Párom részéről pedig, hogy tolerálta a sok távollétet, és mindig támogatott abban, hogy megfelelően tudjam elvégezni a munkám.

A Kiskőrösi Tesco-nál mi volt az az iránymutatás, amit vezetőként továbbviszel?

Számomra nagyon fontos volt, hogy amikor megérkeztem a városba, felkeressem a polgármester urat azzal, hogy szeretnék egy együttműködést kialakítani, hogy a Tesco ne csak egy áruház legyen a városban, hanem annak szerves része lehessen. Azt gondolom, hogy sikerült ezt elérnünk. Mindezt a lehető legjobban próbáltuk menedzselni. Vannak országos kampányaink is, ilyen az Ön választ, mi segítünk!, melyben a vásárlók dönthetik el, hogy melyik szervezet kapjon támogatást a Tesco részéről. Akkor itt van az Élelmiszerbank adomány, hogy megpróbáljuk csökkenteni az élelmiszerpazarlást. Éves szinten több tonna élelmiszert mentünk meg ezzel. Aztán voltak a helyi kezdeményezések, amikor megkerestek engem, de volt olyan is, hogy mi adományoztunk kiskőrösi intézményeknek, szervezeteknek. Folyamatosan próbáltuk keresni azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudtunk. Megmutatva ezzel azt, hogy nem csak egy multi vagyunk. Ez a kommunikáció oda-vissza történt. Azt gondolom, hogy talán ez volt a legfontosabb, ami miatt működni tudott ez a rendszer.

Kapcsolódó cikk
Új AMBU Man Wireless babával gyarapodott a Kiskőrösi Mentő Alapítvány eszköztára
Új AMBU Man Wireless babával gyarapodott a Kiskőrösi Mentő Alapítvány eszköztára
A Tesco „Ön választ, Mi segítünk” programjának köszönhetően egy új AMBU Man Wireless babával gyarapodott a Kiskőrösi Mentő Alapítvány eszköztára.  ...

Azt szokták mondani, hogy adni jobb, mint kapni. Melyik az a kampány, akció, ami a te szívedhez a legközelebb állt?

Nagyon sok, de azt gondolom, hogy talán az első, ami ilyen nagyobb program volt, az a Kiskőrös 300. Örülök, hogy a részese lehettem. A Kiskőrös 300 emlékévbe támogatókként kapcsolódtunk be. Itt szeretném megemlíteni azt, hogy például a mentőalapítvánnyal is nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Nem csak mi segítettünk nekik, amikor tudtunk, hanem ők is jöttek a mi rendezvényeinkre bemutatókat tartani. Ami szerintem fontos a lakosságnak. Jó volt látni, hogy a felnőttek és a gyerekek is aktívak voltak. Így konkrétan kiemelni egyiket sem tudnám, viszont nagyon kötődök Kiskőröshöz, szeretem.

Nagyon sikeres karrierutat jártál be a Tesco-nál, ami valljuk be nem egyszerű, hiszen tudjuk jól, hogy nagy a fluktuáció. Vezetőként mennyire vonódsz be az áruház vezetésének legapróbb részleteibe is?

Abszolút, hiszen az áruház irányítása az én feladatom. A célom mindig is az volt, hogy a kollégák munkáját a nehéz időkben is próbáljuk megkönnyíteni, hiszen tudjuk jól, hogy vannak ilyen időszakok. Van egy vállalatilag meghatározott létszám, amit mindig balanszírozni kell. A célom az volt, hogy kompenzáljam a munkájukat.

Említettük, hogy nem vagy kiskőrösi. Mennyire jelentett nehézséget a távolság a munkába járás alkalmával?

Azt gondolom, hogy az utazás a mai világunk része. Nem jelentett nehézséget, hiszen nagyon szeretem a munkámat. Ezért nem sajnáltam az utazással töltött időt.

Kapcsolódó cikk
Elérte célját a családi nap a TESCOban!
Elérte célját a családi nap a TESCOban!
Családi napot tartottak Kiskőrösön augusztus 15-én délután a TESCO parkolójában.  Ez a kezdeményezés már egy ideje sikeres volt más városokban...

Baján mit fogsz képviselni?

Megpróbálom ugyanezt, mint itt, habár minél nagyobb egy város, talán annál nehezebb. Azt gondolom, hogy a társadalmi felelősségvállalás ugyanúgy fontos része lesz a munkámnak, ahogyan Kiskőrösön is. Nyilván a bajai áruházba is most azért kerültem, hogy megpróbáljam őket a helyes irányba terelni és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni az áruházból. Hasonló eredményeket szeretnék elérni, mint Kiskőrösön.

Egy korszak most lezárult. Nem csak a várostól kellett búcsúznod, hanem a kollégáktól is.

Nagyon aranyosak voltak, hiszen meglepetésekkel készültek, ment a sütés-főzés. A kedvenc ételeimmel próbáltak kedveskedni nekem. Nehéz volt a búcsú, talán azért is, mert ez volt az első olyan áruház, az első csapat, akik teljes mértékben kötődtek hozzám. Sokszor elakadt a szavam, de nagyon örültem, hogy ennyire kedvesek voltak a munkatársaim, hogy még ajándékokkal is készültek. Még egy búcsúbizonyítványt is kiállítottak nekem, melyben a munkámat értékelték. A kollegiális vizsgabizottság előtt kellett helytállnom. Nagyon tetszett, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe a búcsúba. A kiskőrösi volt a legnagyobb csapat, akiket eddig irányítottam.

Péter példásra vizsgázott a kollegiális vizsgabizottság előtt

Mi az, amit itt szeretnél hagyni a kiskőrösieknek útravalóul?

Azt gondolom, hogy én csak köszönetet tudok mondani. Azért, hogy elfogadtak, befogadtak, és hogy mellettük eredményes vezetővé válhattam. Ehhez kellett a családom, kiskőrös lakossága és a munkatársaim is.

 

Köszönjük ezt a 3,5 évet! Kívánjuk, hogy Baján is sikerüljön, amit elterveztél!
Köszönjük a képeket a kiskőrösi Tesco csapatának. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS