A június 9-én felállított kiskőrösi Eb szurkolói sátrat abból a célból hozták létre, hogy a 16. labdarúgó Európa-bajnokság (EURO 2020) mérkőzéseit – ahol a magyar válogatott futball csapat is szerepel- minőségi körülmények között, közösségi élményként követhessék végig a drukkerek. Eddigiekben nemcsak maga az EB mérkőzései vonzották az érdeklődőket a sátorba, hanem az is, hogy végre másfél év „bezártság” után közösségben, együtt kapcsolódhatnak ki. A kiskőrösi szurkolói sátor a főtéren nyitotta meg kapuit június 11-én, és ott is lehet majd követni a július 11-én megrendezett döntőt. Azonban kicsit több mint egy hétre áttelepül egy új helyszínre a közösségi tér. Erről Szedmák Tamás alpolgármester, a szurkolói sátor ötletgazdája adott részletesebb tájékoztatást.  

Június 15-én, az első magyarországi Európa-bajnokság mérkőzésen, a kiskőrösi EB szurkolói sátor nézőközönségének látogatószáma beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket?
-Hirdetés-

Olyannyira beváltotta reményeinket ezzel kapcsolatban, hogy minden ülőhely elfogyott, ami több mint 500 főt jelent. Számoltunk azzal, hogy az 5 évvel ezelőtti tapasztalatok alapján, a magyar csapat mérkőzésein sokan kilátogatnak a sátorba szurkolni. Szerencsére az idő és a hangulat is kiváló volt. Az utóbbi másfél év után, igazából ez volt az első komolyabb rendezvény, ahol korlátozások nélkül összejöhettünk. Vélhetően ez is hozzájárult a nagyobb szurkolói létszámhoz.

Kapcsolódó cikk
Megtelt a kiskőrösi EB szurkolói sátor az első MAGYARORSZÁGI mérkőzésen
Megtelt a kiskőrösi EB szurkolói sátor az első MAGYARORSZÁGI mérkőzésen
Várható volt, hogy már az első magyar meccsre megtelik a főtéri szurkolói sátor, ahol nagy LED-es kivetítőn követhetik az foci...
Szurkoló táborok, baráti társaságok jöttek ki a Magyarország-Portugália mérkőzésére. Többen azt jelezték vissza, hogy szeretnék legalább a magyaroknak a következő mérkőzéseit is közösségi esemény kereteiben nézni. Mit kell tudni azoknak, akik például a szombaton megrendezésre kerülő Franciaország-Magyarország mérkőzését szeretné végigkövetni? Ők hol fogják megtalálni most a szurkolói sátrat, és a LED falat?

Csütörtökön, június 17-én a 21 órás mérkőzést követően elbontásra került a szurkolói sátor egy része, ugyanis ezen a hétvégén kerül megrendezésre Kiskőrös főterén a „XII. Duna-Tisza közi Agrár Expó”. Ez a rendezvény áprilisban nem kerülhetett megrendezésre a korlátozások miatt, így azt elhalasztották. A szervezők gyorsabbak voltak, mint ahogy mi elkezdtük szervezni az EB szurkolói sátrat, így a nagy rendezvénysátrat és a helyszínt „lefoglalták” a főtéren erre a 19-20-ai hétvégére. Jövő hét szombaton, június 26-án pedig első alkalommal kerül megtartásra a „Nyáresti zenés Borzsongás” gasztronómiai rendezvény. Ez két egymást követő hétvége, ugyanezen a területen, ezért úgy döntöttünk, hogy ebben az időszakban a Szarvas Fogadó előtti térre költözik át az EB szurkolói sátor a LED fallal, hangtechnikával, sörpadokkal, lelátóval. Mobil illemhely is telepítésre került a Posta mellett, hogy minden infrastrukturális és technikai eszköz szintúgy rendelkezésre álljon, ahogy a Művelődési Központ előtt. 

Két magyar mérkőzés is lesz az említett időintervallumban. Szombaton, június 19-én 15 órakor kezdődik majd a Franciaország-Magyarország, június 23-án, szerdán 21 órakor pedig a Németország-Magyarország meccset követhetik végig a szurkolók az új, ideiglenes helyszínen.
Az EB szurkolói sátor a Szarvas Fogadó előtti téren lesz megtalálható ideiglenesen
A vendéglátóhelyek kínálatai is hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres legyen az eddigi szurkolói sátor rendezvénye. A főtéren megtalálható vendéglátóhelyek ennek megfelelően készültek, vagy kitelepültek. Ez az új helyszínen is biztosítva lesz?

Természetesen. De ahogy már említettem is, az EB szurkolói sátor nem marad a Szarvas Fogadó előtti téren az egész EURO2020 bajnokság ideje alatt. Június 28-án, a hétfői mérkőzésen már újra visszaköltözünk a nagysátor alá, a főtérre a bajnokság végéig. A döntőt már ismét a főtéren nézhetjük meg. Tehát csak a június 18-28-a között változik a szurkolói sátor helyszíne.

A vendéglátó egységek itt is megtalálhatóak lesznek a mérkőzések alatt
Az, hogy ilyen körülmények között, hatalmas LED falon, komoly hangtechnikával követhetik a szurkolók az EB mérkőzéseket, sokat hozzáad a szurkolói élményhez. De ennek jelentős költsége is van. A városban több vállalkozó is összefogott azért, hogy segítse az önkormányzatot ennek a rendezvénynek a létrejöttében. Kik azok, akik ehhez hozzájárultak?

Mi már tavaly elkezdtük ezt tervezni, amikor nyílván valóvá vált, hogy egy évet csúszni fog a bajnokság a járványhelyzet miatt. Azonban elég későn jöttek biztosan azok az információk, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat mikor, és milyen mértékben fogják feloldani. Milyen lehetőség lesz jogszabályi keretek között megrendezni egy ilyen rendezvényt. Mindössze három héttel ezelőtt vált biztossá az, hogy megtarthatjuk ez a közösségi eseményt, így, ilyen keretek között. Ezért egy kicsit csúszásban voltunk a szervezéssel, illetve a technikai eszközök biztosításával. Én már márciusban kaptam több rendezvényszervezőtől, technikai eszközöket biztosító cégtől árajánlatot LED fal bérlésére, üzemeltetésére. Attól függetlenül, hogy március-áprilisban már megvoltak a konkrét árak, lehetőségek, másfél héttel ezelőtt tudtunk mégis pontot tenni arra, hogy akkor biztosan megtartjuk ezt a rendezvényt, illetve, hogy ezt a lehetőséget létrehozzuk, biztosítsuk a szurkolóknak. Végül egy kiskunhalasi szolgáltatóval állapodtunk meg, aki elhozott egy 3,5 x 2 méteres LED falat, ami kiváló lehetőséget biztosít a meccsek közvetítésére.

Hogy miért kellett a LED fal? A válasz egészen egyszerű. Hogyha sötétedés után lennének a mérkőzések, akkor kiválóan megfelelne egy hagyományos projektoros, vetítős technológia, vagy egy nagy képernyős televízió. Azonban, főleg a magyar mérkőzések zöme világosban, nappal van. Fontosnak tartottuk, hogy minőségi megtekintést biztosítsuk, és ezért is hozattunk egy – egyébként nem olcsó- LED fal rendszer technológiát.
Egy kicsit meg is lepődtünk a magas árakon, de úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk megoldani.

Ezért felkerestem a helyi vállalkozókat, akikről tudtam, hogy nagy focirajongók, szponzorálók, és minden helyi kezdeményezés pártfogói is rend szerint. Nagy öröm volt számomra, hogy első „nekifutásra” meg tudtunk állapodni velük, és ezt a nagy LED falat így közösen az önkormányzattal meg tudtuk finanszírozni. Itt említeném meg a Druk-ker Kft., a Kunság-Szesz Zrt., illetve a Hufbau-Akker Barkácsáruházat. A Kiskőrösi Labdarúgó Club is támogatta a szurkolói sátornak a megvalósítását. Ezen felül nagyon sokat segített a Kőrösszolg Nonprofit Kft. a helyszín kiépítésében, az eszközök, padok, asztalok telepítésében, az át- illetve majd a visszaköltözésben. Továbbá a Petőfi Sándor Művelődési Központ munkatársainak a szervezésbeli segítséget, az asztalfoglalások lebonyolítását, és mindenkinek, aki közreműködött ennek a „közösségépítő projekt” létrehozásában, lebonyolításában.

Úgy gondolom, hogy ez az összefogás példa értékű itt Kiskőrösön. Ezúton is nagyon szépen köszönöm a város, illetve a kiskőrösi futballrajongók, szurkolók nevében is, hogy mindezt megvalósíthattuk. Így minőségi keretek között láthatták már ez addigi EB mérkőzéseket is a jelenlévők, és fogják egészen a döntőig. A sátorba továbbra is várjuk a szurkolókat.

Drukkoljunk a pályára lépő csapatoknak, élvezzük együtt jó hangulatban a 16. labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit a kiskőrösi EB szurkolói sátorban! 

A most hétvégi mérkőzések menetrendje a következő: 
június 18., péntek
  • E csoport, 2. forduló: Svédország–Szlovákia, Szentpétervár 15.00
  • D csoport, 2. forduló: Horvátország–Csehország, Glasgow 18.00
  • D csoport, 2. forduló: Anglia-–kócia, London 21.00
június 19., szombat
  • F csoport, 2. forduló: MAGYARORSZÁG –Franciaország, Budapest 15.00
  • F csoport, 2. forduló: Portugália–Németország, München 18.00
  • E csoport, 2. forduló: Spanyolország-Lengyelország, Sevilla 21.00
június 20., vasárnap
  • A csoport, 3. forduló: Svájc–Törökország, Baku 18.00
  • A csoport, 3. forduló: Olaszország–Wales, Róma 18.00                         

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS