8 hónap kényszerpihenő után újra ülésezett a kiskőrösi Képviselő-testület, hiszen a koronavírus járványnak köszönhetően a testületi munka egyik percről a másikra megszűnt.

-Hirdetés-

A 22 pontból álló napirendet ez alkalommal is a 2020-as évről szóló beszámolók tették még színesebbé. Így megtárgyalták és elfogadták a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóság szakmai tevékenységéről, a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottságának éves munkájáról, valamint a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás tevékenységéről szóló beszámolót is.

Szlovák Pál és Ungvári Ferenc képviselők
Kapcsolódó cikk
Több mint kétszáz tűzesethez vonultak ki az elmúlt időszakban a hivatásos tűzoltók
Több mint kétszáz tűzesethez vonultak ki az elmúlt időszakban a hivatásos tűzoltók
A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2020-ban is 15 település védelmét látta el, ami 53 ezer lakost és 1023 négyzetkilométernyi területet jelent,...

Mivel a veszélyhelyzet ideje alatt sem a képviselő-testület, sem a bizottságok üléseinek az összehívására nem volt lehetőség. A veszélyhelyzet ideje alatt különleges jogrend érvényesül, amelyben a bizottságok és a testület jogkörét a polgármester gyakorolja. Ennek megfelelően 2020. november 4. napjától Domonyi László polgármester 97 polgármesteri határozatot hozott és ezen időszakban további 12 rendelet került megalkotásra. A képviselő-testület a meghozott döntéseket egyangúlag elfogadta.

Kapcsolódó cikk
Közel száz határozatot hozott a veszélyhelyzet ideje alatt a polgármester
Közel száz határozatot hozott a veszélyhelyzet ideje alatt a polgármester
A veszélyhelyzet ideje alatt sem a képviselő-testület, sem a bizottságok üléseinek az összehívására nem volt lehetőség, mert a képviselő-testületnek veszélyhelyzetben...

Elfogadásra került Kiskőrös Város Önkormányzatának 2021-2024 évekre szóló gazdasági programja is. A városfejlesztési irányokat, a gazdaságfejlesztési elképzeléseket, valamint a közszolgáltatások szervezésének fő irányait tartalmazó programot a testület elfogadta.

Pohankovics András, Horváth János és Markó Ferenc

A városatyák külterületi közutaink fejlesztésére irányuló pályázat beadását is megtárgyalták. 2021. június 3-án jelent meg az a Kormány általi felhívás, miszerint a vidéki térségben elhelyezkedő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások tulajdonában/vagyonkezelésében álló külterületi helyi közutak fejlesztésére irányul. Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be a  Diófa utca külterületi szakaszának mintegy 1 kilométernyi hosszúságban, valamint a Mohácsi utca vasútig terjedő szakaszára (kb. 460 méter hosszan), és a Seregélyesi út Rácz útig terjedő szakaszára mintegy 150 méter hosszan szilárd burkolattal történő ellátása érdekében.

Pethő Attila, Gmoser András és Filus Tibor

Meghatározásra került az indítható csoportok száma, ami a 2021/2022-es óvodai nevelési évet érinti. Így a Kiskőrösi Óvodák 4 tagóvodájában (Kőrisfa Utcai Tagóvoda, Batthyány Utcai Tagóvoda, Erdőtelki Tagóvoda, Szücsi Tagóvoda) a 2021/2022-es óvodai nevelési évben 16 óvodai csoport indítását határozták meg a képviselők. 

Kapcsolódó cikk
A következő nevelési évtől növekszik az óvodai csoportok száma Kiskőrösön
A következő nevelési évtől növekszik az óvodai csoportok száma Kiskőrösön
Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hosszú idő után, 2021. június 30-án újra ülésezett. A színes napirendi pontok között a testület megtárgyalta...

Kiskőrös Város Önkormányzatának kezdeményezésére 2021. június 9. napján megalakult a Kiskőrösi Vállalkozói Klub Egyesület. Az újonnan alakult civil szervezet célja Kiskőrös város vállalkozóinak és vállalkozásainak szakmai összefogása, pártpolitika-mentes együttműködésének elősegítése, a helyi önkormányzat gazdaság élénkítő szerepének támogatása. Mivel az egyesület nevében Kiskőrös is szerepel, melyhez a Képviselő-testületi jóváhagyásra is szükség volt. Továbbá a képviselők úgy határoztak, miszerint az önkormányzat kéri tagfelvételét a Kiskőrösi Vállalkozói Klub Egyesületbe.

Nikléczi Gábor és Kudron Tamás képviselők

Személyi kérdéseket érintő döntéseket is meghozott a testület: így Schäffer Tamást újra megválasztották a Kőröskom Nonprofit Kft. és a Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. Emellett döntöttek a Kunság-Média Nonprofit Kft-ről is: ügyvezetőjeként Katusné Dávid Editet választották meg.

2021. július 15. napjától megváltozik a Kilián György utca elnevezése Kiskőrösön: a módosításra azért vált szükségessé, mert a közterület elnevezése nem felelt meg a vonatkozó szabályozásoknak. A testületi döntést megelőzte egy lakossági fórum is, amelyen a lakók nagy többsége támogatta azt a Tereánszkiné dr. Dulai Ilona által benyújtott javaslatot, miszerint az utca új elnevezése Dr. Staud Lajos legyen.

Kapcsolódó cikk
Hivatalos: megváltozik a kiskőrösi Kilián György utca elnevezése
Hivatalos: megváltozik a kiskőrösi Kilián György utca elnevezése
A Kilián György utca közterület elnevezését 2021. július 15. napjától Dr. Staud Lajos utca elnevezésre változtatta meg a kiskőrösi Képviselő-testület. ...

Ingatlanbontásról is döntöttek a városatyák: a döntésre azért volt szükség, mert a Batthyány Lajos utca 6. és a Batthyány Lajos utca 8. szám alatt lévő önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok műszaki állapota jelentősen leromlott az elmúlt időszakban. Szinte minden tartószerkezeti, szakipari és gépészeti elemek teljes felújításra szorulnak, így az épületeteket gazdaságosan felújítani, lakhatóvá tenni már nem lehetséges.

Horváth János önkormányzati képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke a június 30-i Képviselő-testületi ülésének keretén belül arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2021. június 25-i ülésén úgy döntöttek: kiemelkedő munkájának elismeréseként az év polgármestere díjat adományozza Domonyi Lászlónak, Kiskőrös polgármesterének.

Kapcsolódó cikk
Domonyi László lett az év polgármestere Bács-Kiskun megyében
Domonyi László lett az év polgármestere Bács-Kiskun megyében
Horváth János önkormányzati képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke a június 30-i Képviselő-testületi ülésének keretén belül arról tájékoztatta a képviselőket, hogy...
MEGOSZTÁS