Jó ütemben halad az Izsáki úti kerékpárút kivitelezésével a Scorpio-Trans Kft., akik 2021. március 3-án vették át a munkaterületet. Hírportálunkon több alkalommal beszámoltunk már az éppen aktuális munkafolyamatokról. A napokban már az útburkolati jelek, piktogramok felfestését is megkezdték a szakemberek.

 

-Hirdetés-

 

A témában ezúttal Liszkai Pál, a projekt műszaki ellenőre nyilatkozott hírportálunknak: 

– A munkálatokat a Scorpio-Trans Kft. végzi, akik feladatvégzését alvállalkozók segítik. A munka folyamatosan halad, már az első útburkolati jelek, piktogramok is felkerültek a bicikliútra. Tegnap a gyalogos-átkelőhely is felfestésre került az Izsáki úton. A kerékpárút építése, tervezése során merült fel igényként egy átjáró biztosítása a hulladékudvar irányába, az ottani üzemek, telepek megközelítése céljából. Perpillanat még korlátozva van rajta az átjárás, hiszen ez így, ebben a formában még nem egy kijelölt gyalogátkelőhely. Amikor forgalomba helyezésre kerül, akkor válik használhatóvá. Akárcsak a kerékpárút, melyet már most is sokan használnak, azonban teljesen elzárni a forgalom elől nem tudjuk, hiszen ezen a területen nap mint nap dolgozunk. Önmagában a kerékpárút is a vasúti átjárótól, gyalog- és kerékpárútként fog üzemelni egészen a Desing Center, Toyota előtt felfestett zebráig, majd következik a lakott területi kerékpárút szakasz, míg a Kiskőrös táblától értelemszerűen a külterületi szakasszal folytatódik. Lakott területen kívül nem lesz megvilágítva a kerékpárút. Egyébként több helyen is lesz majd a kerékpárútról elvezetés a forgalmasabb keresztutakhoz, például a Masina dűlőnél is. Aztán a kiemelt csatlakozásoknál, a földutaknál is átjárók lesznek. Ezeknél csak az átjárás biztosítása történik meg, amit a közúton közlekedők részére kerékpáros közúti jelzőtáblával fogunk jelezni. Többek között a kaskantyúi elágazásnál is biztosított lesz az átjárás. Tehát lesz néhány olyan hely, ahol az átjárás biztosított lesz a szemközti forgalom levezetésére, hogy a kerékpárosok fel tudjanak menni a kerékpárútra. Jelenleg így állunk a munkálatokkal, de építünk, aszfaltozunk még, most a csőkorlátokat készítjük, de szalagkorlátok is lesznek még kihelyezve. Most már látványosabb lesz, hiszen felkerülnek a burkolati jelek is.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS