A héten egyik nap trikóban és farmerben indultam dolgozni. A fiam rám nézett, és így szólt: anya, úgy nézel ki, mint Sarah Connor! Értetlen ábrázatomat látva – mint érző férfi – rákérdezett: vagy ez bántó számodra?
Megnyugtattam, hogy némi “gúglizás” után fogok válaszolni a kérdésre. Látva a képeket, határozottan állíthatom, hogy életem legszebb bókjai között dobogós volt a hasonlat. Linda Hamilton már akkor ki volt pattanva, mikor én az első osztályt kezdtem, tekintve, hogy 1984-ben indult útjára a Terminátor filmfolyam.
A Marvel Univerzumról írt gondolataimat is revideálnom kellett, miután megismertem az egész történetet, szóval előrebocsájtom: ez a Terminátor kontextusában is előfordulhat. Egyelőre csak a második részt láttam, ráadásul nem is végig, de Sarah Connor elgondolkodtatott.
A filmben 2029 tűnik fel apokaliptikus dátumként, döbbenetes ezt pontosan 30 évvel a megjelenés után olvasni a képernyőn. Sarah Connor az elmegyógyintézetben húzódzkodik és igyekszik megtartani fizikai és szellemi épségét. Azért került oda, mert az igazat mondta. Ez a gondolat ragadott meg, és persze az, hogy Arnold Schwarzenegger épp olyan nehézségekkel küzd a kölcsönös szociális interakciók és az érzelmek felismerése, dekódolása területén, mint Sheldon Cooper az Agymenőkben.
Amikor Sarah kideríti ki a felelős a Skynetben azért, hogy a 2029-es jövőben a robotok kezébe kerüljön a hatalom, úgy dönt, kiiktatja a veszélyes láncszemet. Számomra a második rész csúcspontja az a pillanat, amikor rádöbben, ha megöli a férfit, semmiben sem fog különbözni azoktól, akik őt zárták be. Vagyis, nem fogad el más magyarázatot a világra, mint amit magában megalkotott. Eszelősen veszélyes álláspont. Ekkor ereszti le a fegyvert és az időközben megérkező fia szemébe néz.
2021 augusztus végén sokunkban furcsa érzések kavarognak. Milyen lesz ez a tanév? Hogy ezzel a kissé erőltetett terminátoros hasonlattal éljek: újra átveszik a gépek a hatalmat? Ez lesz a harmadik tanév, hogy gyerekek ezrei veszítik el az igazi óvodás, iskolás évek esszenciáját? Hol van ebben a folyamatban a felelősségünk?
Kommentszekcióban fröcsögni vélt vagy valós igazunkat az empátia teljes hiánya nélkül? Biztos, hogy nem! Sarah Connor példája jut eszembe erről is. Inkább őrizzük meg – amennyire rajtunk múlik – fizikai és szellemi épségünket és nézzünk bele a gyermekeink, a szeretteink szemébe! Ott fogjuk látni a személyes felelősségünket. Enélkül nem vagyunk mások, mint öntudatukra ébredt robotok, akiket mások irányítanak!
A kiemelt kép forrása: femina.hu
