2021-ben ismét megrendezésre került Kiskőrösön a már hagyománnyá vált Nyáresti Fúvósmuzsika szabadtéri koncert, Kiskőrös Város Fúvószenekarának közreműködésében. Augusztus utolsó vasárnapján, este hat óra előtt már nagy nyüzsgés volt a város főterén. Szépen lassan megteltek a kihelyezett székek, és a főtéren található padok is. Több száz ember nagy izgatottsággal várta a zenekari tagok színpadra lépését, akik mintegy hetvenen voltak.

Harangozó Péter, a Nyáresti Fúvósmuzsika konferansziéja, mögötte a színpadon Kiskőrös Város Fúvószenekara Sipos Béla karnaggyal

A Centenáriumi induló nyitó dallamai után a Nyáresti Fúvósmuzsika szervezőit és fellépőit, Kiskőrös Város Fúvószenekarát, és Sipos Béla karnagyot, illetve a nézőket Harangozó Péter, az est konferansziéja köszöntötte. A koncerten a hangulatot Kiskőrös Város Mazsorett csoportjai, és vendég előadók színesítették, akik nélkül az este elképzelhetetlen lett volna.

Font Sándor országgyűlési képviselő
-Hirdetés-

Az egybegyűlteket Font Sándor országgyűlési képviselő úr, Kiskőrös Város Fúvószenekarának fővédnöke köszöntötte. Elmondta, hogy egy-egy ilyen alkalom arra is remek lehetőséget teremt, hogy a tehetségeket, az utánpótlást felkarolják, vagy éppen megszerettessék a zenét a leendő növendékekkel.
„Hiszen rangnak számít, ebben a zenekarban ülni évről-évre a színpadon. Egy társadalomfilozófus azt mondta, hogy közgazdaságtan, orvostudomány, pénzügyi ismeretek nélkül nem lehet élni egy társadalomban. Ugyanakkor a zene, a művészet, a líra, a szerelem nélkül pedig nincs értelme élni. Most mi ezt a második mondatot ragadjuk meg, és ebben segít nekünk ma esti rendezvényével Kiskőrös Város Fúvószenekara.”
Az országgyűlési képviselő úr további sok sikert, erőt, és kitartást kívánt a zenekar tagjainak, vezetőinek, és az est további fellépőinek, hogy évről évre élvezhessük a magas színvonalú produkciójukat.

Második műsorszámként Alfred Bösendorfer által komponált “Kis Magyar Rapszódia” szólalt meg, mely a zenekar nagy kedvence.

A Manuel Penella szerezte “Vadmacska” című opera műsorszámot a mazsorettes lányok színesítették. Fellépetek a Csillagfény és a Gyöngyszem csoportok, illetve a visszatérő csoportok közül a Zafír, Holdfény és Napfény csoportok néhány tagja. A mazsorettben használt mindhárom szer, a bot, a pom-pom és a zászló is megjelent. A koreográfiát Gubacsi Zsófia készítette.  

Váczi-Wachsmann Ildikó énekes
Az egybegyűltek Kozma József, magyar származású francia zeneszerző által szerzett “Hulló falevelek” című sanzonát hallgathatták meg. Szólót játszott altszaxofonon Csvila Johanna, és szólót énekelt a Soundwitch zenekar énekesnője, Váczi-Wachsmann Ildikó.
Tömösi Tamás énekes

Frank Sinatra „My Way” című dala is felcsendült. A dalban közreműködött Tömösi Tamás, aki az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarának ütőhangszeres művésze, a katonazenekar fellépéseinek állandó szólóénekese.

Szentgyörgyi Ábel tenorharsona szólója

A koncert következő műsorszáma a Walter Schneider által komponált “Trombone Dreams” volt. Szólót játszott tenorharsonán Szentgyörgyi Ábel.

Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere

A fülbemászó blues után Domonyi László polgármester mondta el köszöntőjét a nagyérdeműnek. Elmondta, hogy mennyire büszke arra, hogy a városban ilyen nívós és elismert fúvószenekar, és mazsorett csoportok működnek. Kiemelte, hogy egy ilyen színvonalú, több mint két órás műsort ritka, ahol díjtalanul rendeznek meg annak érdekében, hogy népszerűsítsék a művészetnek ezen ágait, és ilyen jellegű szórakozást biztosítsanak a város lakói, és az érdeklődők számára. Ezért hálás köszönetét fejezte ki a szervezőknek, az est támogatóinak, és természetesen a fellépőknek, akik szabad idejüket nem sajnálva lázasan készültek, gyakoroltak erre az estére.
A 2021-2022-es nevelési évtől a város zeneiskolájának, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolának új intézményvezetője lesz. Ezért hosszú éveken át tartó kiemelkedő, és odaadó munkájáért a leköszönő intézményvezetőnek, Soltiné Samu Zsuzsannának köszönetként egy csodás virágcsokrot adott át Domonyi László.   

A zenekar repertoárjára tűzte nagy kedvencét is, a “Just a Gigolo” és az “I Ain’t Got Nobody” egyveleget. Trombitaszólót játszott Kőházi Attila.
Szólógitáron játszott Torgyik László

Giancarlo Gazzani, „Santana-egy portré” című koncertfúvószenekarra írt művét is eljátszották a zenészek. Szólógitáron zenélt a Soundwitch zenekar gitárosa, a kiskőrösi Torgyik László.

Ezt követően a “Sej-Haj Rozi”  című muzsika is elhangzott.

Kiskőrös Város Fúvószenekara a következőkben Vincze Zsigmond és Kulinyi Ernő által írt, „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, gyönyörűbb, mint a nagy világ! Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.” zeneszámot játszotta el.

Zequinha de Abreu-t által komponált “Tico-Tico no fubá” virtuóz dal is felcsendült.
Dr. Csikota József, a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetsége WASBE-Tagszervezet elnöke az est vendégkarmestere is volt

A műsor végéhez közeledve az est vendégkarmestere, Dr. Csikota József dicsérő gondolatokat intézett városunk zenekara, a város vezetése, és a polgármester személye felé egyaránt. Észrevételeit megosztva elmondta, hogy sokat fejlődött tavaly óta Kiskőrös Város Fúvószenekara. A sok, és kitartó gyakorláson túl köszönhető ez annak is, hogy kezdenek igazán összecsiszolódni a karnaggyal, Sipos Bélával, hívta fel rá a figyelmet. A Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetsége WASBE-Tagszervezet elnöke minden jót, további sok sikert kívánt az est sztárjainak, vagyis a zenekar tagjainak és karnagyuknak, és a mazsorettes lányoknak is. Azonban nem érkezett üres kézzel, ugyanis Sipos Béla karnagy előterjesztése okán, WASBE kitüntetésben részesítette Soltiné Samu Zsuzsannát kiemelkedő munkájáért.

A Beatles ikonikus “Yesterday” című dalának fúvószenekari átiratát is hallhatta a közönség.
A következőkben Kálmán Imre leghíresebb operettjének egyvelege, a “Csárdáskirálynő egyveleg” is felcsendült.

Ezt követően a Holdfény és a Zafír csoportok visszatérő tagjait láthatták az érdeklődők a “Szamosmenti induló” zeneszám kíséretében. A mazsorett koreográfiát Kelemen Annamarie készítette. A Kiskőrös Város Fúvószenekarát az est vendégkarmestere, Dr. Csikota József vezényelte.

Sipos Béla karnagy
Sipos Béla karnagy osztotta meg ünnepi gondolatait. Köszönetét kifejezve virágcsokrot és ajándékcsomagokat adott át a zenekar kiemelkedő tagjainak, büszkeségeinek, az est vendég előadóinak, ez egész évben segítséget nyújtó kollégáknak, a mazsorettes lányok koreográfusainak, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola leköszönő intézményvezetőjének, és az est konferansziéjának. Üdvözölte a zenekar soraiban is helyet foglaló Markóné Csányi Gabriellát, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola új intézményvezetőjét is.

Bán László hangszerelésében, a zenekar előadásában a “Budapesti Foxok” következtek.
Végül elérkeztünk a Nyáresti Fúvósmuzsika utolsó műsorszámához, Máté Péter „Zene nélkül” című slágeréhez. Vezényelt Sipos Béla karnagy, és szólót énekelt Tömösi Tamás.

Kiskőrös Város Fúvószenekara

Kiskőrös Város Fúvószenekara hálás köszönetét fejezte ki a támogatóknak, és mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy ez a csodálatos este ismét megvalósulhasson.

A 2021-es Nyáresti Fúvósmuzsika élményét vastapssal köszönte meg a közönség, melynek egy ráadás szám lett a jutalma. Mindenki csodálatos élményekkel gazdagodva tért haza, és bízunk benne, hogy jövőre újra részesei lehetünk ennek a különleges, hagyománnyá vált eseménynek.      

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (354 db kép)
MEGOSZTÁS