E héten szüreti kavalkád hetet tartanak a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodában, melyet a közelgő városi rendezvénnyel, a Szüreti Fesztivállal hangoltak egybe. A tematikus hét csütörtökén ezúttal a Maci csoport látogatott ki Csábori-kétsorba, a Galántai Családi Pincészet birtokára, ahol a lelkes csapat kipróbálhatta többek között a hagyományos szüretelést is.    

-Hirdetés-

A szüreti kavalkád hete minden napra tart újdonságot a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodába járó gyermekeknek: a hétfő a ráhangolódásról szólt, kedden rendhagyó, szelektív gyűjtést tartottak az óvoda udvarán, ahol a hulladékokat előzetesen elrejtették az óvodapedagógusok, és a „vadászat” után az óvodások a megfelelő szemétgyűjtő edényekbe helyezték azokat. A tematikus hét szerdán meseelőadással folytatódott, ahol „Az alma” című mesét adták elő az óvónők és a dajkák, majd azt követően egy óvodai „kollázst” készítettek a gyerekek, ahol két sün található levelekkel és almával, tájékoztatott Szekeres Tímea óvodapedagógus.  

Az óvónő elmondta, hogy a csütörtöki napra időzítették be a szüretelést, mivel pénteken – a szüreti napra készülvén – táncházat tartanak az intézményben.  

Szekeres Tímea hozzátette, hogy minden évben kizárólag a nagycsoportosok szüretelnek, hiszen a gyermekek (papírvágó) ollókkal dolgoznak, amely eszköz még veszélyes lenne a kis-és középső csoportos gyerekek kezében. Kiemelten fontos, hogy a gyermekek megismerjék a környezetet, a természet szépségét és megtapasztalják a hagyományos szüreti munkafolyamatot. 

A betegségek miatt megcsappant létszámú Maci csoport tagjai nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a szüreteléshez. A hangulatot tovább fokozta a Gangl Gábor által az eseményre biztosított T-25-ös traktor: ugyanis az evangélikus egyház pénztárosa minden jelentkező gyermeket élménykörre vitt.

Galántai Norbert kiemelte, hogy rendkívül fontosnak tartja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák ezt a fajta munkát is, ugyanis a mára klasszikus szüretnek mondott munkafolyamat átalakult, így legtöbbször kombájnokkal találkozhatnak a legkisebbek. Hozzátette, hogy a birtok melletti több mint 40 éves ültetvényen minden évben hagynak pár oszlopköz böngésznivalót, így a gyermekek a saját kis vödrükkel és papírvágó ollójukkal tudnak évről-évre szüretelni.

A munka után Gangl Gábor tanyájára vezetett az óvodások útja, ahol közelről megismerhették Szellőt és Madárt, a két törzskönyvezett sportpónilovat is.

Kapcsolódó cikk
Háromnapos Szüreti Fesztivált rendeznek a hétvégén Soltvadkerten — mutatjuk a részleteket
Háromnapos Szüreti Fesztivált rendeznek a hétvégén Soltvadkerten — mutatjuk a részleteket
2021. szeptember 17-19. között kerül megrendezésre a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál, ahol igazi programkavalkád várja az érdeklődőket. A háromnapos fesztivál mindenki...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS