Október 1-3. között rendezték meg az NN Ultrabalaton ultrafutóversenyt. A rendezvényt eredetileg májusban, a szokásos időpontban rendezték volna. Azonban a vírushelyzet miatt úgy, mint tavaly, idén is kénytelenek voltak a rendezők októberre halasztani.

Az Ultrabalaton évek óta már az egyik legnagyobb és legnépszerűbb verseny a magyar futótársadalom körében. Ezt bizonyítja az is, hogy gyakorlatilag percek alatt beteltek a helyek a nevezés megnyitása után.

-Hirdetés-

Az egyéni verseny mellett, idén is volt csapatverseny, ami nagy népszerűségnek örvend. Évről-évre egyre több és több csapat szeretné körbefutni a magyar tengert.

Tavaly újításként vezették be a szervezők, hogy az egyéni indulók mellett a két, és háromfős csapatok pénteken reggel rajtolnak. Ez most sem volt másként. Míg szombaton reggeltől egészen estig rajtoltak a 4-13 fős társaságok.

Érdemes pár szót ejteni az egyéni versenyről. Hiszen egyéniben teljesíteni 216 kilométert nagyon nehéz feladat. Azonban kellő felkészüléssel, sok-sok edzésmunka után, kellő eltökéltséggel igen is meglehet csinálni. Az idei versenyt egyéniben a kiváló magyar ultrafutó Csécsei Zoltán nyerte, 17 óra 54 perc 47 másodperc alatt teljesítette a 216 kilométert. Míg a nőknél a lengyel PATRYCJA BEREZNOWSKA diadalmaskodott (21:36:27).

Kelemen Anett befutója

Külön öröm számunkra, hogy térségünkből ketten is teljesítették egyéniben ezt a nagy megmérettetést. A kiskőrösi származású Kelemen Anett sokat javítva tavalyi idején, 30 órán belül ért körbe (29:13:28). A bócsai Lukács Sándor, ahogyan sokan ismerik Luky idén másodszor teljesítette egyéniben ezt a versenyt. Időeredménye: 24:00:53 lett.

Luky és segítő csapata
A csapatversenyben pedig több társaság is indult térségünkből.

A legjobb eredményt az izsáki futókból álló ZoZo Team érte el. Hiszen ők a hatfős férfiváltó kategóriában a második helyet szerezték meg. Horváth Zoltán, Bálint Zoltán, Cséplő Zoltán, Hevér Zoltán, Lukács Norbert, Lukács Vilmos összetételben. A csapatnak két segítője is volt. A szintén izsáki Mankovicsné Halász Éva és Mankovics Mihály személyében, akik nélkül ez a dobogó nem jöhetett volna össze. Célidő: 15:46:03

ZoZo Team

Háromfős férfi váltóban az Alföldi Legények csapata indult. A kiskőrösi Pszota Attila, és a keceli Rózsa Sándor, Mihajlovits Milán összetételben. Célidő: 19:53:20.

Alföldi legények

Hétfős váltóban indult a Nyuszifülik névre hallgató csapat. Ebben az együttesben futott Tabdi település polgármestere Fábián Sándor is. A társaságban Tabdi mellett Izsákról és Kiskunhalasról is voltak tagok. Csapattagok voltak: Kis Edina, Kocsi Krisztina, Jagodics Tímea, Jagodics Anita, Lévai Ferenc, Szentgyörgyi János, Fábián Sándor. Staff: Kárpáti László. Célidő: 21:18.

Nyuszifüli

A Kurz Plast Kft. munkatársai idén vendégfutókkal kiegészülve Kurz Gruppe Runners néven indultak 13 fős váltóban. A csapat tagjai voltak: Herczeg Zoltán, Trsztyinszki Csaba, Kapitány Nikolett, Hatvani Krisztián, Brada Kitti, Kiss-Berdó Ádám, Kutyifa Anikó, Rimaszombati Andrea, Hegedűs Mónika, Markó Ágnes, Litauszki László, Gubánné Ágnes és Kiss-Berdó Marcell, aki 11 évesen 21 kilométert vállalt. Célidő: 23 óra 55 perc.

Kapcsolódó cikk
Az én UB versenyem, a mi Ultrabalatonunk
Az én UB versenyem, a mi Ultrabalatonunk
Ádám már tavaly is hívott, hogy legyek a Kurz Gruppe Runners tagja. Akkor is annyira be voltam rezelve, mint idén....
Kurz Gruppe Runners

Aranyháromszög Sprinterei néven indult, a főként Soltvadkertiekből álló együttes 10 fős váltóban. Tomor Ákos, Kugelmann Dóra, Markó Renáta Mirjam, Horváth Tamás, Kovács Nándor, Jagicza Gitta, Oross Júlia, Kuncz Izabella, Korsós Gábor, Tóth Péter összeállításban. Kísérőik voltak: Fehér László és Kárpáti Attila. Célidő: 22:28:42

Aranyháromszög Sprinterei

Soltvadkertről még két csapat vágott neki a 216 kilométeres távnak.

Egyik ilyen gárda volt az Útba Balaton elnevezésű 10 fős váltó. Csapattagok voltak:  Csápek Nándor, Csápekné Deli Helga, Frittmann Ivett, Frittmann Zsanett, Kiss Gábor, Kissné Ország Dóra, Kovács-Börcsök Brigitta, Kovács Péter, Pálinkás Szilvia, Udvarhelyiné Jakó Krisztina. A futók mellett kerékpárral is teljesítette a csapat a teljes útvonalat. Így kerékpáros kísérők voltak: Csápek Nándor, Gál Tamás, Kiss Gábor, Kovács Péter, Pálinkás Szilvia, Udvarhelyi Attila. Célidő: 22:18:05

Útba Balaton

A másik csapat pedig az Útra Balaton volt szintén 10 fős váltóban. Csapattagok voltak: Bán László, Földi Kamilla Diána, Gáspár Pál, Gáspárné Lehoczki Edina, Gszelmann Éva, Lajos Tímea, Lekrinszki Tivadar, Sisák Gyöngyi, Vindeczkerné Méhes Anikó, Zöldágné Vida Csilla. Célidő: 21:12:58

Útra Balaton

Abban minden csapat tagjai egyetértettek, hogy a sok fáradtság és nehézség ellenére nagyon megérte ez a hétvége. Hiszen a befektetett munka mindig megtérül. És a célban a sok nehézség elfelejtődik. Jövőre mindenki újra ott szeretne lenni a rajtvonalnál.

Gratulálunk minden csapatnak, és egyéni versenyzőnek a sikeres célba érkezéshez.

Fotók: www.nn.hu/nn-ultrabalaton-2021-kepgaleria

MEGOSZTÁS