Ti is beszélgettek a GPS-el? Én rendszeresen. Ha azt mondja: újratervezés, megköszönöm, vagy megkérem, hogy ne idegesítsen. Önfejű típus a nő, amit eltervezett, azt szereti végrehajtani.
A minap Kiskunhalasra mentem, de a pontos címet inkább beírtam a GPS-be. Hogy útközben ne kelljen megállni, vagy „néhány pillanatra nézek félre, amíg beütöm” mentegetőzéssel veszélybe sodorni magamat, itthon beállítottam.
Mondanom sem kell, nem mindenhol értettünk egyet Dórival. Dóri a GPS-nő. Határozott, céltudatos, érzelemmentes hangon mondja a tutit. Mármint, ami szerinte tuti. A beszélgetésünk imigyen zajlott:
– Újratervezés – figyelmeztetett Dóri, és javasolt egy utcát balra.
– Nem, szívem. Jó nekem ez az út! – jeleztem vissza szépen megtanult én-közléssel.
– A következő lehetőségnél forduljon balra! – erősködött.
– Értem, de nekem ez az út pont tökéletes.
– Újratervezés – szólt közbe ismét, türelmetlenebb hangon, egy újabb bal oldali utcát reklámozva.
– Mondom nem! Én erre megyek! – kezdtem ideges lenni.
– Kétszáz méter múlva forduljon balra! – szemtelenkedett tovább Dóri.
– A Jóisten áldjon meg, nem érted, hogy erre megyek! Tudom, hogy az a főút, de én itt megyek! – emeltem fel a hangom. Szerencsére feltekert ablaknál, hogy ne ijesszem meg a gyanútlan járókelőket, akiknek nem kell megrendszabályozni egy ilyen öntudatos Dórit.
– Újratervezés – kötözködött tovább.
– Hallgass már el! Mindjárt ott vagyok annál az útnál, ahol egyet fogunk érteni! – veszekedtem tovább az értetlen kiscsajjal.
– A következő lehetőségnél forduljon balra! – nyavalygott tovább Dóri.
„Én leütöm ezt a nőt!” – gondoltam magamban.
– Nem hiszem el, hogy nem érted! Nemsokára jobbra kell majd fordulni, és akkor rájössz, mekkorát tévedsz! – okosítottam tovább. Elvégre pedagógus vagyok, vagy mifene?!
– Kétszáz méter múlva forduljon jobbra! – látta be tévedését kissé szégyenkezve.
– Jól van, csajszi, nincs harag! – paskoltam meg a szélvédőre ragasztott, eltévelyedett Dórit. – Ilyen bárkivel előfordul.
Bűnbánóan elhallgatott. Biztosan az elmúlt percek tanulságait rendezte magában. Én pedig elégedetten vezettem tovább. Lám-lám, igazam volt.
A búcsúzó októberi szél egy falevelet sodort a motorháztetőre. Dóri nemsokára újra megszólalt:
– A második lámpánál forduljon jobbra!
Ugyanaz a határozott, céltudatos, érzelemmentes hang. Szöget ütött a fejembe egy gondolat. Nem lehet, hogy Dóri mindvégig így beszélt? És én voltam, aki kiabált vele?
Vajon hányszor irányítja az a beszélgetéseimet, hogy mit gondolok a másikról, ahelyett, hogy azt látnám, milyen valójában?
Dóri nem változik. De én változhatok!
A kiemelt kép forrása: illusztráció/pixabay.com
