Horváth A. Gézánéval, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola intézményvezető-helyettesével beszélgettem az első félév versmondó versenyeiről.

-Hirdetés-

Már a tanév eleji vezetői értekezleten eldöntöttük, idén is megrendezzük, és megszervezzük a járási, valamint a tankerületi versmondó versenyt. A járási szintűt a kaskantyúi telephelyünk vállalta fel. A járványhelyzet miatt a lebonyolítás online zajlott. Az iskolai versenyeket megnyert tanulók szavalait videóra vettük, a zsűri ezeket megtekintve tudott dönteni a helyezésekről.

Húsz kiskőrösi alsós diák indult, az első és második osztályból, illetve a harmadik és negyedik osztályból is 4-4 tanuló jutott be a járási versenyre. 

Hirsch-Kelemen Katalin, Horváth A. Gézáné és Turóczyné Rajna Dóra tanítónők a versmondó versenyek résztvevőivel

A tankerületi döntőre Kisszálláson került sor, ennek eredménye még nem született meg. Tőlünk Monory Erzsébet vett részt. Őt az osztályfőnöke, Szenohradszkiné Kákonyi Gabriella készítette fel.

Lasztovicza László igazgató és Monory Erzsébet

Emellett Akasztón – a hagyományos decemberi – Kiss Benedek Szavalóversenyen szintén Monory Erzsébet szerepelt nagy sikerrel, ezüstéremmel tért haza. Ez a rangos esemény a város szülöttének tiszteletére szerveződik minden évben. A zsűri tagjai mindig illusztris személyek, például Kiss Benedek és felesége, a bajai színház igazgatója, vagy Turán Istvánné, a kiskőrösi városi könyvtár igazgatója.

Monory Erzsébettel is sikerült beszélgetnem a felkészülésről.

Hányadik versenyed ez, mióta iskolás vagy?
-Eddig minden évben indultam.

Te szoktad kiválasztani a verset?
-Gabi néni is, meg én is.

Monory Erzsébet

Melyik verssel szerezted meg az ezüstérmet?
-Várnai Zseni: Csodák csodája

Ki segített felkészülnöd?
-Anyukám és Gabi néni.

Mennyi idődbe telik, míg megtanulsz egy költeményt?
-Úgy kezdem, hogy egy nap egy versszak. Azután anyukámnak mondom fel, és magamnak is.

Erzsike felkészítőjével, Szenohradszkiné Kákonyi Gabriellával is beszélgettem.

Hogyan zajlik a vers kiválasztása?
-Három verset szoktam keresni, amelyekből Erzsike választja ki azt, ami neki a legjobban tetszik.

Monory Erzsébet, és osztályfőnöke, felkészítő tanítója, Szenohradszkiné Kákonyi Gabriella

Hogyan zajlottak számotokra az első félévi versenyek?
-Az iskolai selejtezőn nem volt kötelező vers, de a természetről kellett szólnia. A járási szint Kaskantyún folytatódott, ahol Erzsike szintén továbbjutott. A Kisszálláson szervezett tankerületi versmondó eredményét még nem tudjuk. Az akasztói versenyen a kötelező vers: Kányádi Sándor Novemberi verselő volt, a választott pedig a Várnai Zseni vers.

Kik alkották a zsűrit idén?
Ottmár Attila, a Bajai Fiatalok Színházának igazgatója, Kovácsné Margó, nyugdíjas tanító és Turán Istvánné, a kiskőrösi városi könyvtár igazgatója.

A képeket a cikk szerzője készítette, illetve a Kiskőrösi Bem József Iskola Facebook oldalán találhatóak.

MEGOSZTÁS