Hagyomány Kiskőrösön az Adventi Főtér programsorozata. Idén először az evangélikus templomban gyűltek össze a karácsonyra hangolódó kiskőrösiek.

A megjelenteket először Dávid Edit, majd Domonyi László polgármester köszöntötte. Domonyi László beszédében megköszönte a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség felajánlását, hogy nem csak a templomkertben találkozhattak az ünneplők. Úgy fogalmazott: „Remélem, ha visszafogottan is, de át tudjuk adni magunkat az adventi várakozásnak, az adventi ünnep örömének.”

Domonyi László polgármester megnyitó beszéde
-Hirdetés-

A járványügyi helyzet egyre csak tolta maga előtt egy ebben az évben először meghirdetett pályázati lehetőség értékelését. Ugyanis új hagyományt szeretett volna meghonosítani a KÖRÖSSZOLG Nonprofit Kft., amikor nyáron kiírta a Virágzó Kiskőrös elnevezésű fotópályázatot. Két kategóriában húsz pályamű érkezett be, ennek eredményhirdetésére is ezen az estén került sor. A pályázók emléklapot kaptak, de gyermek és felnőtt kategóriában is hirdettek három helyezést.

A boldog díjazott

Ifjúsági kategóriában az első helyet Albert Illés, a második helyet Albert Gergely, a harmadik helyet Nagy Marcell szerezte meg. Felnőtt kategóriában pedig az első helyet Endrődi Márta Julianna, a második helyet Csatai Ede, a harmadik helyet Háló Hilda nyerte el. A Petőfi Sándor Művelődési Központ ablakaiban megtekinthetők a pályamunkák.

A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola 3. a osztályából álló Kicsinyek Kórusa Petrányi Ilona vezényletével adott koncertet a templomban. A gyerekeket zongorán Vikorné Hajas Matild kísérte.

Kicsinyek Kórusa

A Harangvirág óvoda Halacska csoportja Betlehemes játékot mutatott be, melyet Csővári Gáborné és Udvarhelyiné Polereczki Hajnalka tanítottak be a gyerekeknek.

“Pásztorok, pásztorok, örvendezve…”

Majd Gmoser István vezényletével, a KEVI Petőfi Sándor Gimnázium Fúvószenekarának koncertjével zárult a megnyitó. Odakint a Soundwitch zenekar élőzenével varázsolt adventi hangulatot a fényekben fürdő templomtérre. Az Adventi Főtér finomságokkal, kézműves termékekkel, kürtős kaláccsal, és koncerttel várta a felnőtteket, játszóasztallal, állatsimogatóval a legkisebbeket. A Művelődési Központban mézeskalácsot is süthettek a családok.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (117 db kép)