Korábban már összegyűjtöttük és beszámoltunk arról, hogy egész Magyarországon – köztük Kiskőrös térségében is több településen szerveznek adománygyűjtéseket az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére. Az önkormányzatok, egyesületek, szervezetek továbbra is kérik a lakosság segítségét. 

 

-Hirdetés-

A napokban már el is indultak az első szállítmányok. Font Sándor országgyűlési képviselő  videóbejelentésében arról számolt be, hogy az adakozási kedv egészen rendkívüli. 

A Tázlári Művelődési Ház így ír a gyűjtésről: 

Mint minden segélyakciónál a legfontosabb az összefogás. Tázlár Község Önkormányzata vasárnap hirdette meg a gyűjtést a háború elől menekülő emberek megsegítésére. Ehhez kapcsolódott a Vöröskereszt Tázlári Csoportja és a Katolikus Karitász Tázlári csoportja is, legfőképpen a munkájukat önzetlenül felkínálva, valamint a logisztikai kérdések megoldásában. A községből 80 család kapcsolódott az adományozáshoz tárgyi felajánlásokkal, de Kiskőrösről, Soltvadkertről, Kiskunhalasról, és Szankról is érkeztek szép számmal felajánlások. Az elszállításban Medvecz Dániel erdész ajánlotta fel a segítségét, az Erdészet pedig a gépjárművet üzemanyaggal. A Katolikus Karitász részéről a segítség a szállítás helyének pontos megkeresése, leegyeztetések formájában történt. Holnap erdészurat elkíséri az útra a Vöröskereszt két önkéntese is, együtt gondoskodnak róla, hogy a Nyíregyházi Karitász központba tárolásra bekerüljön a közel 400 kg adomány. Onnan szállítják majd a határra és a különböző ellátási pontokra a szükségleteknek megfelelően adományainkat. Tisztelettel köszönöm meg mindenkinek a segítséget, bármiben is nyilvánult ez meg. A továbbiakban 3 család érkezése várható Tázlárra, ezek ellátásában majd a segítségnyújtás lehetőségeit jelezni fogjuk.

Kép forrása: Tázlári Művelődési Ház facebook oldala

Akasztón csütörtök délig várták az adományokat: 

A Páhírek facebook oldal az alábbi bejegyzést tette közzé közösségi oldalán március 2-án:

Szép számmal érkeznek a felajánlások a háborús menekültek megsegítésére! Hálás köszönet minden adományért ! Továbbra is várjuk a tárgyi segítséget, mert az igény sajnos egyre nagyobb! Tegnap már szükség is adódott itt helyben! A raktárból összekészített csomag mellett gyermekruhákkal, játékokkal, gyógyszerrel és tűzifával támogattuk a “Kossuth TSZ”- be érkezett családokat!

Kép forrása: Páhírek facebook oldal

Tegnap délelőtt Fábián Sándor polgármester arról tájékoztatott facebook oldalán, hogy a szállítmány már úton van, Tabdiról is:

 

Kis település nagy összefogás! Köszönöm a munkáját a szervezőknek és a lebonyolításban segítőknek, valamint az adományozóknak! Tabdi ismét összefogott! A szállítmány úton van, oda ahol legnagyobb szükség van rá!
Köszönet érte Font Sándor képviselő úrnak!  

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soltvadkerti Csoportja is hálásan köszöni az adományokat:

Köszönjük a nagylelkű felajánlásokat mindazoknak, akik ezekben a nehéz időkben önzetlenül segítséget nyújtanak felajánlásaikkal az orosz- ukrán háború elől menekülőknek! Rengeteg felajánlást kaptunk, ezek közül is egyik adakozónk kiemelkedően támogatott minket, amit mindenképpen a háború elől menekülő gyermekek életkörülményeinek javítására szeretett volna felajánlani. … Köszönjük!!!

Kép forrása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soltvadkerti Csoportja facebook oldal

Kiskőrösön az Art Café is szervezett adománygyűjtést: 

A kiskőrösi képviselő-testület tagjai közül is többen csatlakoztak a Fidesz-KDNP felhívásához: 

Korábbi cikkünkben mutatjuk, hol és milyen formában várják az adományokat: 

Cikkünket folyamatosan frissítjük! 

MEGOSZTÁS