A Kiskőrösi Bem József Általános két végzős diákja, Gubán Milán és Kovács Kevin kiemelkedően teljesítettek az ELTE által meghirdetett, „Tűzön-vízen át” elnevezésű országos földrajzversenyen.

Gmoser György, a fiúk földrajztanára és felkészítő pedagógusa mesélt a verseny részleteiről:

-Hirdetés-

Az első két fordulóban, időzáras online feladatsort megoldva, 192 induló közül jutottak be a legjobb 25 közé.

A döntőt március 5-én tartották az ELTE Természettudományi Tanszékén. Ez a szakasz is két részből állt. Az elsőben egy írásbeli feladatsor tovább szűkítette a versenyző gyermekek körét. Kevin és Milán ebben is kiválóan helytállt. Ez a szakasz komoly kihívást jelentett számukra. Olyan átfogó ismeretekről kellett számot adniuk, melyek felnőtt emberek tudását is próbára tették volna. Magyarország mely részén, hogyan keresnek az emberek, hol születik a legtöbb gyermek, hol a legnagyobb az elvándorlás. Az éghajlati jelenségek, talajaink, folyóink vízrendszere, hegyeink magassága és anyaga képezte a verseny tematikáját. Sőt még egy hungarikumokból készült pizza receptjét is meg kellett terveziük.

Amíg a zsűri értékelte a döntősök munkáját, mi, felkészítő tanárok és a diákok, ellátogattunk a Kopaszi-gáthoz. Itt a Duna öblének védelme alatt gyönyörű városrészt, pihenő övezetet alakítottak ki modern toronyházakkal.

Visszatérésünk után következett a szóbeli rész, melyben 5 percben kellett előadni a fiúknak egy prezentációt. A végső eredmények kialakulásáig a versenyzők az egyetem ásvány- és kőzettárát tekintették meg, illetve a biológia tanszék állatpreparátum bemutatóját.

Kovács Kevin a 11. helyezés, Gubán Milán pedig a 13. helyezés büszke tulajdonosaként érkezett haza az országos földrajzversenyről.

Kovács Kevin így nyilatkozott az élményeiről:

– Nagyon jól éreztem magam Budapesten. A verseny legnehezebb része szerintem a szóbeli rész volt, amikor ki kellett állni a többi versenyző és a pedagógusok elé, hogy bemutassuk a ppt-nket. Én Kiskőrösről készítettem. Nagyon tetszett az ELTE ásványkincstára. Érdekes volt az írásbeli részben az, amikor híres magyar termékekből kellett pizzát készíteni. Például makói hagymából és gyulai kolbászból. A verseny előtt sokat készültünk Gyuri bácsival. Elégedett vagyok az eredményemmel.

Gubán Milán versenytapasztalatai:

– A tanárok kedvesek és segítőkészek voltak. Számomra is a szóbeli rész volt a legnagyobb kihívás, amiben az Alföldről beszéltem. Az ásványkincstár és a biológiai kiállítás nagyon tetszett. Gyuri bácsi segítségével készültünk, úgy, hogy kérdéseket küldött, mi pedig a tankönyvből tanultuk a válaszokat.

Az iskola büszke a két végzős fiatalemberre, akik immáron az ország 15 legjobb földrajzosa között vannak.

A képeket Gmoser György készítette.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS