A címbeli kérdés azóta motosztál bennem, mióta megkezdődött a tanév. Többször keveredtem szolíd vitába a diákokkal ez ügyben. Igen régi bútordarab vagyok a pedagógia recsegő-ropogó épületében. Mikor gyerek voltam, ellenőrző volt.
Egyszer kaptam egy egyest alsóban. Elfelejtettem megfesteni otthon a Lila fecske ül a dróton vershez az illusztrációt. Tudtam, hogy anyu megnézi az ellenőrzőt, így legegyszerűbbnek az tűnt, ha nem írom be a jegyet. Így tettem hát. Gondoltam, cirka tíz-tizenöt év alatt majdcsak megtanulok együttélni a bűntudattal. Nem kellett rá ennyi időt várni.
Másnap osztálykirándulás volt. Anyu és apu is jött. Reggel a tanteremben volt gyülekező. Apuék a faliújság mellett álltak. Rögtön tudták, hogy valami nem stimmel. Minden festmény csodaszép volt, az ő lányuknak meg nulla vizuális kreativitás adatott.
Anyu óvatosan megfordult és rám nézett. Azzal a tekintettel, amitől a gyerekek úgy érzik, miattuk tört ki valamelyik világháború. De lehet, hogy mindkettő.
– Hol a tiéd?
Nem túl elegánsan, amolyan taknyom-nyálam összefolyósan bevallottam szégyenletes tettem, hogy előző héten nem érdekelt a fecske. Akárha zöld is. Maradjunk annyiban, hogy többé nem mertem elhazudni egyetlen jegyet sem. Ez az én legmélyebb ellenőrző történetem.
Csakhogy a suliban a diákok rendre kijavítanak, hogy az nem ellenőrző, hanem tájékoztató. Ahogy napok óta ízlelgetem ezt a két szót, megéreztem a különbséget. Talán nem volt eléggé rendben a múlt. Amikor a legtöbb szülő szigorú és ellenőrző volt. De talán az sincs rendben, hogy sokszor tájékoztató jellegű tudásunk sincs arról, mi történik a gyermekünk életében. Ott a KRÉTA, a Classroom, a Facebook- és a Viber csoportok. Lassan megfulladunk az állandó elérhetőségbe. És mégis tájékoztató jellegűvé válnak a kapcsolatok. Például a gyerekek, a szülők és a pedagógusok között. Nyilván nem a kamaszokról beszélek, akiknek kell a saját szobájuk biztonságos fala, hogy valami kapaszkodót találjanak abban a fizikai, lelki és szellemi katyvaszban, amit tudományosan serdülésnek nevezünk.
Csak úgy általában, elméleti síkon gondolkodom ezen. Nem akarok csak ellenőrző szülő lenni. Azt hiszem, együtt kell rálelnünk az útra, amin a gyerekeinkhez odatalálunk. A bölcs ellenőrzés és a laza tájékoztatás közötti „mindig itt vagyok, ha kellek, de azért csak menj bátran előre” ösvényen.
A kiemelt kép forrása. pixabay.com/LisaLisa
