A morzsa, a panír és a gyermeknevelés. Nagyon kedves futó édesanya ismerősöm szólt hozzá egy bejegyzésemhez a címadó hasonlattal. Az e heti Mindennapi történeteink rovat megírásakor – és persze egész héten, mióta olvastam – ezen gondolkodom.

Szülőnek lenni

-Hirdetés-

Szülőnek lenni megtiszteltetés és felelősség. Az életnek az a területe, ahol minden megtörténhet. És mindennek az ellenkezője is. Béke és háború. Öröm és szomorúság. Veszekedés és kibékülés. Siker és kudarc. Nevetés és könnyek.

Az már szinte közhelynek számít a gyermeknevelésben, hogy a személyes példánkkal – akár jó, akár rossz – hatékonyabban formáljuk gyermekünket, mint a szavainkkal.

Nálam a káromkodás például kissé hiteltelen témakör. Sajnos, használom feszültséglevezetésre. Közben a fiamra rászólok és erős késztetést érzek, hogy szappannal kimossam a száját a TheVR Youtube csatorna Pityujának.

Ha anyák vagyunk 0-24-ben mérlegelünk. Szavakat, tetteket, gondolatokat, helyzeteket. Az igazság az, hogy morzsákat tudunk hozzáadni az életükhöz. Kriszta szerintakitől a címadó hasonlat származik – ezek a morzsák adják majd a panírt egyszer a rántott húson.

Mik ezek a bíztató morzsák, amikből a panír lesz?

Mesét olvasni, amíg kicsi. Vele olvasni, ha már nagy. Olvasásra bíztatni, ha magától nincs kedve. És végül – ha minden kötél szakad –, talán az is elég, ha látja olvasni a szülőt. No, nem a telefonját mosdózás közben!

Játszótérre vagy sétálni menni, kirándulni vinni, amíg hagyja. Közösséget keresni számára, ahol fontos a mozgás. És végül – ha minden kötél szakad –, talán az is elég, ha mozogni látja a szülőt.

Bevonni a házimunkába, amíg kicsi. Egyre nagyobb feladatokat bízni rá, ahogy nő. De végül be fogjuk látni, ebben nem elég, ha dolgozni látja a szülőt.

Játszani vele, amíg kicsi. Közös tevékenységet kitalálni, ahogy nő. Bölcsen teret engedni az önállóságának. De végül azt tapasztaljuk, „csak” elérhetőnek kell lenni, ha szükség van ránk.

Gyermeket nevelni olyan érzés, mintha egyesével szórnánk a tányérra a morzsákat a panírhoz. Az idegek játéka. A türelem mestersége. A bizalom ereje. Szüntelen reménykedés, hogy végül minden morzsa a helyére kerül. És az otthont betölti a frissen sült rántott hús illata.

Morzsaszórás és lényegében kuktaszerep a miénk. Nekik kell kifőzni valamit a hozzávalókból, amiket az évek során begyűjtenek.

Ráadásul a végén az is kiderülhet, hogy vegetáriánusok lesznek. Akkor pedig ugrott a panír és a rántotthús.

Ám ahhoz, hogy a végén önmagukért és a másokért is felelős felnőttek legyenek, a morzsáinkat nem szabad lebecsülni. Akkor sem, ha úgy tűnik, már útközben felszedegetik a madarak. Akkor sem, ha néha úgy érezzük, nem jó helyre hullanak.

Azért csak szórni kell. Bátran és bőséggel!

Képek forrása: pixabay.com