A Tázlári II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda jótékonysági bálját a Szülői Munkaközösség lelkes szervezésében idén rendhagyó módon ősszel tartották meg.

Példátlan tanulói, szülői és pedagógusi összefogásnak lehettünk tanúi a bál előkészületeiben, ahogy ezt Martinné Horváth Anita a szülők képviseletében kihangsúlyozta. Hiszen minden iskolás osztály és óvodai csoport szüleikkel, pedagógusaikkal aktívan kivették részüket a munkafolyamatokban, a dekoráció elkészítésében, a terem berendezésében Lehoczki Mónika a szülői szervezet elnöke, és helyettese Vass-Bódi Renáta irányításával.

Martinné Horváth Anita
-Hirdetés-

Az est az iskolás diákok táncával kezdődött, akiket Hirsch Éva tanítónő készített fel.  A produkció óriási vastapsot kapott, mint ahogy a szülőkből és pedagógusokból álló, erre az alkalomra összeállt kis csapat is, akik mesefigurák jelmezébe bújva, vidám táncos műsorukkal megnevettették a közönséget.

Az iskola igazgatója, Petriné Bugán Barbara és a tagóvoda új vezetője, Szabó Anett megköszönték a szülők munkáját, amit a bál sikeres megszervezésébe fektettek, a sok anyagi és erkölcsi támogatást, ami nélkülözhetetlen az intézmény sikeréhez. Kihangsúlyozták a lelkesedést, a nyílt, és őszinte párbeszédet, az együtt gondolkodást, ami áthatja, és egyre fokozottabban jellemzi az SZMK és az intézmény közös munkáját, amivel az iskola és az óvoda a szülőkkel vállvetve, egymást segítve a gyermekek neveléséért, fejlődéséért tesz.

Az iskola igazgatója, Petriné Bugán Barbara és a tagóvoda új vezetője, Szabó Anett
Az ízletes és bőséges svédasztalos vacsorát Szűcs-Baranyai Zsanett és Szűcs Róbert készítették el, a bál fergeteges hangulatáról Kis Gyöngyi és Tasi Tamás gondoskodott a zsúfolásig megtelt Művelődési Ház nagytermében.

Köszönet a támogatóknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre az est:
Tázlári Polgármesteri Hivatal, Hargita Fiókgyógyszertár, Tázlári Fiatalokért Egyesület, Kónya Istvánné, Pécsi Ilona, Pintér Dezsőné, Mezeiné Kovács Melinda, Font Erika, Kószó Gábor, Péli Renáta, Horváth Kriszta, Túri Zsolt, Vass-Bódi Renáta, Pirtói Böllér Húsboltja, Gazda + Papírbolt, STOP ABC, valamint a Roxy Tours Utazási Irod
a!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (73 db kép)
MEGOSZTÁS