Mesesorozatunkban a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 1.b-s tanulói által választott főszereplőkkel íródnak a történetek. Legyen ez a közös kaland egy kihívás! Bizonyítsuk be együtt, hogy vannak olvasó, alfa generációs gyerekek városunkban.
A harmadik mese Benda Ádám kedvéért egy medvebocsról szól, aki nem tud fára mászni. Mézi és a kívánságtündér című mese csodaszép illusztrációját Ádám készítette.

Mézi és a kívánságtündér

-Hirdetés-

Mézi, a kedves, barátságos medvebocs a tópart melletti erdőben élt. Szegény kis medve sokat szomorkodott. Nem tudott fára mászni. Néha, amikor minden erejét összegyűjtötte, elért a fatörzs közepéig. De onnan visszacsúszott. Csúfolták is érte a medveiskolában. Ki látott már olyat, hogy egy medve nem tud fára mászni?

Egy tavaszi reggelen a tó partján sírdogált, amikor Csőrös, a gólyafiú megállt mellette.

Hát, te miért szomorkodsz?
– Mindenki engem csúfol, mert nem tudok fára mászni.
– Nem olyan nagy baj az! Én sem tudok fára mászni, mégsem sírok!
– De te tudsz repülni! Én meg ügyetlen vagyok! Soha nem fogom megtanulni!

Benda Ádám és Mézi

Csőrös közelebb hajolt Mézihez. És kicsi, kerek fülébe suttogott:

Elárulok neked egy titkot.

Mézi megtörölte a szemét a mancsával, szipogott egyet, és fülelt. A titkok izgalmas dolgok.

Amikor kicsi voltam, nem tudtam repülni! – folytatta a gólya. – De találkoztam Cseppkével, a kívánságtündérrel.

Mézi égszínkék szemei nagyra nyíltak.

Kívánságtündér? Sosem hallottam róla.
Lufi, a levelibéka mesélt róla. Megtanultam a titkos verset, amivel idehívhatjuk.
– Gondolod, hogy segítene nekem is? – kérdezte izgatottan Mézi.
Biztosan. Hozzám minden nap eljött. Odaállított a fészek a szélére, megmutatta, hogyan kell kitárni a szárnyaimat, és elrugaszkodni. Csiribú-csiribá, egy hét múlva tudtam repülni. Varázslat! – mondta titokzatosan Csőrös.

Mézi szíve megtelt reménységgel. Hamarosan Csőrössel együtt mondta a varázsigét.

Cseppke, cseppke tündérlány,
repülj gyorsan énhozzám!
Csipp-csepp-csöpp, meg plitty és platty,
itt terem a varázslat.

Ekkor egy zöld koronás, sárga ruhás tündér reppent Mézi és Csőrös elé. Csilingelő hangon szólalt meg:

Ki hívott? Én Cseppke vagyok! Ki rendelt itt varázslatot?

Mézi megszeppent. Pislogva nézte a kívánságtündér kékesen csillogó szárnyait. Csőrös kisegítette:

A barátom nem tud fára mászni.
– És szeretnél? – kérdezte mosolyogva Cseppke.

Mézi bólogatott.

Mi sem egyszerűbb! – jelentette ki határozottan a tündér. – Ilyen varázslat van a tarsolyomban! – Egy magas fához repült, és előrántott egy nagy tekercset a zsebéből. Hümmögve olvasni kezdte.
No, kérem szépen! – kezdte. Egy színes krétát mutatott Mézinek. – Ezen a fán megjelölök hét vonalat. Minden nap el kell érned a következőt. Amikor az utolsó vonalat is eléred, a varázslat teljesül! Csiribú-csiribá, tudni fogsz fára mászni.

Mézi hitte is, meg nem is a kívánságtündér szavait. De Csőrös bátorításával minden nap elérte a következő vonalat. Szuszogott, küszködött, de a varázslat erejére gondolt. Amikor az utolsó vonalat megérintette, széles mosollyal pacsizott le Csőrössel.

Az 1.b különleges programja: minden héten kihúzzák annak a diáknak a nevét, akinek a kedvéért a mese születik

Ekkor jelent meg ismét Cseppke.

Ez igen! Működött a varázslat! Megtanultál fára mászni! – tapsolt örömében.
Köszönöm! Köszönöm, Cseppke, hogy teljesítetted a kívánságom! – kiáltott boldogan Mézi.

Cseppke mosolygott, és egyetlen szempillantás alatt eltűnt. A kívánságtündérek már csak ilyenek!

A képeket Benda Ádám édesanyja, és Dicsa Tiborné Matusik Mária készítette.

MEGOSZTÁS