Kit érdekel, hogy könyvet írtál? Ez a kérdés motoszkál bennem, mióta azon a novemberi esős délutánon a Luther Kiadó vezetője felhívott. Minden poszt, minden megosztás, összerántja az ember gyomrát. Az ön- és ősbizalommal kevésbé ellátott emberek gyakran jobban félnek tenni valamit, mint nem tenni.
Zakatol a kegyetlen mondat: mit gondolnak mások. Az emberek jelentős százalékát bosszantja, hogy fura vagy. Én is kaptam hideget-meleget. Voltam nyerészkedő, nagyképű, magamutogató. Volt, aki azt mondta, nem írhattam könyvet, hiszen régóta ismer. A helyesírási és stilisztikai szabályok mellé el kell sajátítani az ilyen vélemények feldolgozásának képességét is.
A hétvégén Szűcs Z. Brigitta írónő társammal – olvassátok őt (leleklibikoka.hu) is, a legnagyobbak közt van a helye – eljutottam a Kiadom a könyvem konferenciára.
Elképesztő élmény volt. Több száz emberrel együtt hallgattam azokat az előadókat, akik ugyanúgy érezték magukat, mint én. Túl sokáig. De soha nem adták fel. Nem érdekelte őket, hogy kinevetik, nagyképűnek tartják, vagy nem lehetnek próféták a saját hazájukban. Mentek tovább és reklámozták a könyveiket. Nem törődve azzal, hogy a nagyok is legfeljebb a könyv árának 10 százalékát kapják meg jutalékként.
Például Gecsei Ádám és Gondár Dóra, akik a Szigetközről írják Acca és Zokni című sorozatukat. Ma már két helyi óvoda Pedagógiai Programjában is ott a könyvük. Pedig először, négy éve a kiadó is kihátrált mögülük.
A sok előadó közül egyedül Dombóvári István, stand-up komikus, író mondta azt, hogy nem foglalkozik a marketinggel. Minden író félelmetes energiákat tesz abba, hogy hírt adjon a könyveiről. Hiszen kit érdekel, hogy könyvet írtál? Elsősorban téged. Ahogy Wolf Gábor, marketingszakember fogalmazott: Publikálj vagy pusztulj!
Az író és olvasó láthatatlan szálon fonódik össze. A sorok, melyek nem léteztek, mielőtt legépelem őket, mérhetetlen felelősség. Tisztelet az írott szó, a kultúra, az olvasók felé.
Zsiga Henrik író, a Magyar Íróképző vezetője, a konferencia kétségkívül leghatásosabb előadója úgy fogalmazott: “Vagy pihentess vagy változtasd meg a világot!” Nem kevesebb a dolgom íróként. Bőven felette áll anyagiaknak, magamutogatásnak.
Vannak pedagógusok, akiknek erőt a Napifelhő. Vannak gyerekek, akiknek az összetartásról, barátságról eszébe jut Zuri, Frida, Mábel és Frici. Kiskőrös főterén járva pedig büszkeséggel néznek a város címerére, mert Szeder segítségével jobban ismerik az otthonukat. Van, aki úgy szeretne rajzolni, mint a testvérem, Kutyifa Ágnes, a könyvek illusztrátora. Ennyi a cél.
Az egész világot képtelen vagyok megváltoztatni a könyveimmel, de egyetlen olvasó világa is számít.
