A Kiskőrösi EGYMI 8. osztályosainak ballagására ma délelőtt került sor az intézmény tornatermében. Utolsó osztályfőnöki órájukat követően a 7. osztály búcsúztatta el őket. Útravalóul tarisznyát és virágot kaptak, melyekkel a kidíszített osztálytermeken és folyósokon együtt vonultak végig.

Ezúttal Kolompár Dávid és Bengő Boglárka volt a zászlóvivő
-Hirdetés-

Az esemény kezdetén, a Himnuszt követően adták át a ballagó diákoknak szánt virágokat családtagjaik, majd a 7. osztályosok búcsúzó műsorával folytatódott az ünnepség.

Szebbnél szebb virágcsokrokat és kedves öleléseket kaptak a fiatalok

Verset mondott: Györgye Roxána, Szijártó Melánia, Jakab Lilla, Provics Ádám, Madaras Árpád, Sinkovicz Salamon, Babós Nimród Dániel, Rostás Zsolti, Raffael Miranda és Winter Márk.

Versekkel búcsúzott a 7. évfolyam

Majd Hirsch Enikő, aki egyben a rendezvény konferátora is volt, elszavalta Boldog Teréz anya: Himnusz az élethez c. verset.

Enikő

Ezt követően az iskola 7-8. osztályos táncos tanulói, utoljára táncolták el közösen a keringőt.

Három páros táncolt

A keringő után a 8. osztályosok búcsúműsora következett. Verset mondott: Bodacz Beáta, Kolompár Dávid, Nagy–Kálózi Noel, Bengő Boglárka, Sztojka Béla, Májer Gábor, Györgye Gyula, Kiss Tibor és Kővári Erik.

A ballagó 8. osztály

A 7. évfolyam nevében Hirsch Enikő mondott beszédet, aki részben Ady Endre soraival búcsúzott:

„A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a szép diákvilág,
S mint a fecske alkonyati szélben,
Ma szárnyat bont egy sereg diák.”

A 8. osztály búcsúzó szövegét Kiss Tibor mondta el (részlet): 

„Nehéz egyben izgalmas évek voltak ezek. Köszönettel tartozunk Mindenkinek, aki valamit adott, aki azért dolgozott, izgult, aggódott, bosszankodott, hogy emberekké válhassunk. Olyanná, aki érdemes arra, hogy bosszankodjanak rajta, hogy aggódjanak érte, és hogy szeressék. Én hiszem, hogy a szívből jövő dolgokért nem várnak köszönetet, de mégis úgy érzem, óriási hibát követnénk el, ha szó nélkül tovább rohannánk. Ezek a percek arra valók, hogy visszaemlékezzünk és megfogalmazzuk a köszönetnyilvánítás szavait. Sajnos kevés az idő arra, hogy minden tanító, bátorító szót, vigasztaló ölelést, mindent, amit kaptunk, megköszönhessünk.”

„Útjaink száz felé válnak,
De szívünk egy célért dobog,
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot…”

A tornaterem szinte zsúfolásig megtelt vendégekkel

Az általános iskolai évek emlékére a búcsúzást jelképező szalagot Bengő Boglárka kötötte fel. 

Zászlóvivők (b-j): Kolompár Dávid, Bengő Boglárka (8.o) Rostás Zsolt, Szíjártó Melánia (7.o)

A pedagógusok egy meglepetésprodukcióval is készültek. Kórusban énekeltek a ballagó diákoknak, melyen sokan meghatódtak a közönség soraiban is. 

A Kiskőrösi EGYMI pedagógusai közösen énekeltek a diákoknak

Ezt követően Schaffer István intézményvezető köszöntötte a Kiskőrösi Tankerületi Központ képviseletében Sáfár Anitát és a megjelent intézményvezetőket, nyugdíjas kollégáikat, továbbá mindazokat, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

Schaffer István intézményvezető először köszöntőt mondott, majd a tanévet értékelt, búcsúzott és elismeréseket adott át 

„Elérkeztünk a 2022-23-es tanév utolsó napjához. Számunkra ez a ballagás és az évzáró is egyben. Egy olyan tanévtől búcsúzunk, amely újra bővelkedett eseményekben, programokban, és eredményekben is szépen. A vírushelyzet után, a sok korlátozást követően végre visszatérhettünk a személyes jelenlétű programokhoz, volt sok vendégünk és mi is sokfelé jártunk, tanultunk és tapasztaltunk. Történtek vidám, kellemes, és kevésbé emlékezetes dolgok. Most viszont búcsúznunk kell olyan diákoktól is, akik 8 évig részesei voltak közösségünknek.

Kívánjuk, hogy sikerrel vegyétek az akadályokat és élni tudjatok azzal a szellemi útravalóval, amelyet innen visztek magatokkal. Tanáraitok buzdító szavai nyújtsanak támaszt a gondok és bajok között.
Bengő Boglárka, Bodacz Beáta, Györgye Gyula, Kiss Tibor, Kolompár Dávid, Kővári Erik, Majer Gábor, Nagy-Kálózi Noel, Sztojka Béla – Eötwös József szavaival köszönök el tőletek:

„Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.”  

Az ünnepeltek

Az ünnepség alkalmával Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést vehetett át Vörösné Piros Ágnes.

Vörösné Piros Ágnes

„A jövő nemzedékért végzett kimagasló nevelő-oktató munkájáért” Díszoklevelet kapott Mónus Eszter.

Középen: Mónus Eszter

A Kiskőrösi Tankerületi Központ támogatásával egy a pedagógiai munkát segítő kollégájukat is elismerték, így Elismerő Oklevelet vehetett át Szabadszállási Annamária is.

A díjazottakat beszédében külön-külön is méltatta az intézményvezető.

Középen: Szabadszállási Annamária

Ezt követően röviden összegezte és értékelte a tanévet. Elmondta, hogy a sok sikeres esemény, program és a szép tanulmányi eredmények nem valósulhattak volna meg a tanulók aktív és a szülők segítő, támogató részvétele nélkül. Mindezért oklevelek és jutalomkönyvek átadásával mondtak köszönetet.

A szülőket is elismerték
Több diák könyvjutalmat is kapott

Örökös ÖKO iskola lévén nagyon fontos számukra intézményi környezetük tisztán tartása. A Diákönkormányzat által a tanév elején meghirdetett Tisztasági verseny eredményei a következők:

III. helyezett az 5. osztály
II. helyezett a 9-10. osztály
I. helyezett az 1. osztály lett. 

Az EATREND Kft. ebben a tanévben is vásárlási utalvánnyal ismerte el egy jó tanuló, jó sportoló diák teljesítményét, mely elismerést ebben az évben Szabó Richárd Konrád 5. osztályos tanuló érdemelte ki.

A kisfiúnak Hidasi Noémi, az Eatrend Kft. munkatársa adta át a díjat

A Csepi Könyvesbolt felajánlását, egy könyvutalványt és a Játékkal a Tudásért Alapítvány felajánlását, a Rossmann üzletben levásárolható ajándékkártyát Hirsch Enikő 7. osztályos kitűnő tanuló és kiváló sportoló vehette át.

Enikő egész évben kivette a részét a feladatokból

Kővári Erik, Hirsch Enikő és Gutman Zoé tanulók számára Decathlon utalványt adott át az intézmény nevében Kuti Zoltán testnevelő.

(b-j): Zoé, Enikő, Kuti Zoltán és Erik 

A DÖK ebben az évben a 8. osztályos Kiss Tibort választotta meg az Év diákjának.

Kiss Tibor egy serleget is átvehetett

A tanévzáró ünnepség és ballagás a Szózat közös eléneklésével zárult. Ezt követően osztálytermeikben vehették át bizonyítványaikat a diákok.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (140 db kép)
MEGOSZTÁS