Tegnap délelőtt, a ballagási ünnepség alkalmával „A jövő nemzedékért végzett kimagasló nevelő-oktató munkájáért” Díszoklevelet vehetett át Mónus Eszter, a Kiskőrösi EGYMI munkatársa, akit Schaffer István intézményvezető méltatott. 
Az oklevelet Sáfár Anitától, a Kiskőrösi Tankerületi Központ gazdasági vezetőjétől vehette át. 

(b-j): Sáfár Anita, Mónus Eszter, Schaffer István
-Hirdetés-

„Mónus Eszter általános iskolai tanító végzettséggel 2001-ben kezdett el dolgozni az akkori Kiskőrösi Speciális Iskolában. Másfél évig technikát és rajzot tanított, azután az 5. osztályosok osztályfőnöke lett. Ebben a szerepben törekedett arra, hogy a gyerekek számára minél több olyan tanórán kívüli programot szervezzen, amelyek hozzájárulnak a közösség fejlesztéséhez is. Munkakörében egyre inkább az autizmussal élő gyermekek ellátása kapott teret. Az évek múlásával ezt a feladatot töretlen lelkesedéssel és nagy odafigyeléssel végezte. Szülőkkel való együttműködésében a támogató, segítő attitűd jelenik meg, amely nagymértékben hozzájárul a harmonikus partneri viszony kialakításához.

Több akkreditált képzést végzett el sikeresen és számos konferencián, műhelymunkán vett részt tevékenyen. A mai napig rendszeresen bővíti ismereteit, figyelemmel kíséri a témához kapcsolódó újabb kutatási eredményeket. A Magyarországi Református Egyház Zsinat oktatási vezetése 2012-től bízta meg az intézménybe járó gyermekek hitoktatásával, amelyet a mai napig nagy elkötelezettséggel végez. Kiemelten fontosnak tarja, hogy pedagógiai munkájának ezen a vonalán is egymás elfogadására, a különböző értékek tiszteletére nevelje a tanulókat. Ma 10 csoportban tart heti rendszerességgel órákat. Már pedagógus pályája kezdetétől szívesen alkalmaz különböző fejlesztő eszközöket, játékokat, amelyekkel támogatni tudja a tanulási folyamatokat, áthidalva ezzel a különböző megértési nehézségeket. 2010-től saját maga is elkezdett készíteni ilyen eszközöket. Az évek múlásával a különböző tantárgyak, fejlesztési területek vonatkozásában egyre tudatosabban alkotta meg eszközeit, játékait, amelyek a kollégák körében is nagyon népszerűek. Elkötelezett tehetséggondozó tevékenységének eredményeként az általa felkészített tanulók – főleg vers és prózamondás területén – rendre sikereket értek el a helyi, járási versenyeken, eredményesen szerepelnek rendezvényeinken.

Szakmai kompetenciáinak fejlesztése érdekében sikeresen tett szakvizsgát 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen „preventív és korrektív pedagógiai pszichológia” ismeretkörben. Szerzett ismereteit, pedagógiai tapasztalatait rendszeresen osztja meg bemutató órák keretében a munkatársak és integráló pedagógusok számára. Intézményünk 2016 óta viseli a kitüntető „Örökös ÖKOiskola” címet.

A kolléganő a kezdetektől aktívan vesz részt az intézményi szintű szemléletformáló programok megszervezésében, lebonyolításában. 2020-tól az itt működő ÖKO-team vezetését végzi töretlen lelkesedéssel, tenni akarással. 2022 januárjától, mint mesterpedagógus támogatja az intézményi célkitűzések megvalósulását. Mesterprogramjában az ÖKO szemléletben készített fejlesztő eszközeit, játékait kölcsönzés keretében teszi hozzáférhetővé a térség integrációt felvállaló intézményeinek pedagógusai számára. Az EGYMI által működtetett ingyenes hozzáférést biztosító eszközkölcsönző ilyen irányú bővítése országosan is egyedülálló kezdeményezés.

Kapcsolódó cikk
Ingyenesen hozzáférhető, újrahasznosított fejlesztő játékokkal bővül az Eszközkölcsönző a Kiskőrösi EGYMI-ben
Ingyenesen hozzáférhető, újrahasznosított fejlesztő játékokkal bővül az Eszközkölcsönző a Kiskőrösi EGYMI-ben
A Kiskőrösi EGYMI megalakulása óta támogató szerepet lát el a térség sajátos nevelési igényű gyermekeinek integrációja ügyében, melynek keretében folyamatos...

Aktív tagja a közelmúltban intézményünkben megalakult „Csicseri” bábcsoportnak A hétköznapokban „szürke eminenciásként”, de a fiatalabb kollégái számára is példamutató módon végzi nevelő-oktató munkáját, veszi ki részét az intézmény dekorálásában, közösségi programjainak szervezésében, sikeres lebonyolításában. Munkatársai, vezetői bármikor fordulhatnak hozzá segítségért, nála – gyakorta munkaidőn túl is – támogatásra talál mindenki.

Mónus Eszter a Kiskőrösi EGYMI-ben végzett több mint két évtizedes elkötelezett, példamutató és magas szakmai színvonalon végzett munkáját ismerjük el a Kiskőrösi Tankerületi Központ Díszoklevelével.” 

Kapcsolódó cikk
Kilenc diák búcsúzott a Kiskőrösi EGYMI-től, akiknek meglepetéssel is készültek pedagógusaik
Kilenc diák búcsúzott a Kiskőrösi EGYMI-től, akiknek meglepetéssel is készültek pedagógusaik
A Kiskőrösi EGYMI 8. osztályosainak ballagására ma délelőtt került sor az intézmény tornatermében. Utolsó osztályfőnöki órájukat követően a 7. osztály...

A méltatás szövegének forrása: Kiskőrösi EGYMI  
A fotók a ballagás alkalmával készültek. 

MEGOSZTÁS