A nyári csapatépítő programok mellett méltón képviselték Kiskőrös városát hazánkban és külföldön is a Kiskőrös Néptáncegyüttes táncosai.

A Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány szervezésében és támogatásával a Kiskőrös Néptáncegyüttes csoportjai –akik egyben a SZÓ-LA-M AMI tanulói is -, sokféle nyári csapatépítő programnak lehettek részesei.

Nyári táborok iskolás gyermekeknek, ifjúsági és felnőtt korosztálynak – NEA és Csoóri Sándor pályázati támogatások felhasználásával.
-Hirdetés-

Az alapítvány július 3-6-ig, immáron 8. alkalommal rendezte  meg a néptáncos gyermeknek néptánc-kézműves táborát Izményben 52 fővel, melyben a „Töpörtyűk” (7-10 év) és a „Csicsergők” (10-13 év) csoport vehetett részt. Horváth Katalin és Bőtös Barnabás táncórái mellett, kerámia foglalkozásokban ügyeskedhettek Szabadi Mónika keramikus jóvoltából, testfestés színesítette egyik napjukat Nagyné Sréter Orsolya szülő, Maja és Norina felnőtt táncos lányai közreműködésével, harangjátékoztak Pelsőcziné Barna Mária szülő/zenetanár útmutatásával, gyöngyöt fűztünk, rókákat kerestünk, sokat játszottunk, fociztunk, s lubickoltunk a medencében. A lebonyolításban aktívan közreműködött Krafcsikné Pataki Katalin szülő/pedagógus, s ezúton is köszönöm minden felnőtt segítő lelkes munkáját, odafigyelését. Vidámság volt reggeltől estig! /szállítás:Puskás busz/

Izmény 2023. július 3-6., „Töpörtyűk” és a „Csicsergők”
Hajóson a Zarándokház adott otthont az Ifjúsági és a Felnőtt csoportok edzőtáborának két turnusban júliusban:

Az ifjúsági csoport naponta kétszer ismerkedhetett a következő tanév felvidéki táncanyagával Bőtös-Kürtösi Lilla és Bőtös Barnabás irányításában. Napi szinten közösségépítő játékok, az elmaradhatatlan szabadtéri labdajátékok és az esti összetartás tarkították a táncórákat.

Az ifjúsági csoport

A felnőttek is belekezdhettek a következő év tananyagába Bőtös Barnabás, Kaponya László és Horváth Katalin útmutatásával, s a közös élmények, foglalkozások, események, táncolások tovább erősíthették a csoport összetartozását, a motiváltságot.

A felnőtt csoport
Nemzetközi fesztiválokon képviselték Kiskőrös városát – NEA és Csoóri Sándor pályázati támogatások felhasználásával:

A Kiskőrös Néptáncegyüttes Ifjúsági csoportja 30 fővel, augusztus 18-19-én a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválon vendégszerepelt nagy sikerrel. A csoportot Bőtös-Kürtösi Lilla és Bőtös Barnabás kísérte, valamint Szemző Angéla és zenekara húzta a talpalávalót. A két fellépés mellett élményt adó táncházat is tartottak a külföldi csoportoknak, és egyéb kulturális programon vehettek részt. Mindez Mohács Város Önkormányzata –szállás, étkezés- jóvoltából, és a Hétszínvirág alapítvány –autóbusz, zenekar – támogatásával valósulhatott meg. Köszönjük Domonyi László polgármester úr ajándékkal történő támogatását. Köszönöm táncpedagógus kollégáim kiemelkedő és odafigyelő szakmai munkáját. /szállítás: Vörös busz/

Az ifjúsági csoport menettánc közben Mohácson

Helena Bartusova kiközvetítésével, a Kiskőrös Néptáncegyüttes „Csicsergők” Gyermekcsoportja és a Felnőtt Kamaracsoport tagjai, Pogrányi Miklós és zenekarával Horváth Katalin csoportvezető kíséretében – 2023. augusztus 17-20. – sikeresen vendégszerepel a csehországi Hradec Královéban megrendezett Nemzetközi Folklórfesztiválon. Örömökkel és élményekkel teli négy napot élhettünk át, ami a fantasztikus programok s a „Csicsergők” és felnőtt táncosok hihetetlenül jól alkalmazkodó teljesítésének köszönhető. Méltón képviseltük Magyarországot és Kiskőrös városát. Köszönjük a zenekar színvonalas munkáját. Az utazáshoz a kedves szülők és a Hétszínvirág Alapítvány járult hozzá. Köszönjük Domonyi László polgármester úr és a Vass Borászat ajándékkal történő támogatását is. Ezúton is külön köszönöm a gyermekfelügyeletben, gondozásban aktívan részt vállaló Szappanos Emese és Kuti Luca kuratóriumi tagok/táncosok, Monostori Noémi, Szappanos Tamás és Perjés Bendegúz felnőtt táncosok lelkes közreműködését, és nem utolsó sorban Kiss Katalin jelmeztáros segítő/gondoskodó munkáját. /szállítás: Etzenhauser Zsolt/

Indulás Csehországba – „Csicsergők” és Felnőtt kamara csoport
A nyári programok, fesztiválok, utazások tervezését, megszervezését, az egyes programok lebonyolítását, s az utómunkálatokat – ahogy az eddigi gyakorlat szerint is – Horváth Katalin, alapítvány elnökeként láttam el.

Írta, képek: Horváth Katalin

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira