A Kiskőrös LC szervezésében november 11-én az U7-es és az U9-es korosztályok számára rendeztek Bozsik Fesztivált. A fiatal labdarúgók a Revaló Pál Sporttelep center és B pályáján, valamint a műfüves játéktéren fociztak.

A programot a szakadó esőben, mély talajú pályákon bonyolították le, így a szervezőknek és a gyermekeknek a külső körülményekkel is meg kellett küzdeniük. A Bozsik Fesztiválról Sinkó Dorián, a Kiskőrösi LC technikai vezetője elmondta, hogy a csapatok Bugacról, Kiskőrösről, Akasztóról, Szalkszentmártonról két egyesület, Dunapatajról, Hartáról, Kerekegyházáról, Kunszentmiklósról, Soltvadkertről és Izsákról érkeztek. Ez volt az őszi szezonban ezeknek a korosztályoknak a negyedik Bozsik Fesztiválja Kiskőrösön, melyek során két alkalommal csak egymás közötti játék, két esetben pedig funino is szerepelt a feladatok között.

-Hirdetés-

Az U9-es korosztálynál 20×40 méteres pályán, kézilabda kapukkal folynak a küzdelmek, amely során a csapatok 4×15 percet játszanak. Az U7-es korosztály 10×20 méteres pályán focizik ilyenkor 2×1 méteres kapukra, ahol funino játék (4 kiskapura játék) is szerepel a programban.

A soltiak csapata

Az U9-es csapatok a centerpályán és a műfüves játéktéren, az U7-es gárdáknál pedig a lelátó melletti B pályán játszották le a mérkőzéseiket, melyeken az eredményeket nem vezették, ugyanis a Bozsik Fesztivál célja a mérkőzés helyzetek gyakorlása, a rendszeres versenyeztetés biztosítása.

A kiskőrösi fiatalok az U9-es korosztályban két csapattal léptek pályára Lasztovicza Marcell és Agócs Zoltán vezetésével, az U7-es korosztályban pedig Pásztor Gyula edző irányításával szerepeltek. A torna végén minden játékos csokoládét kapott, a legjobban teljesítő labdarúgók pedig oklevél elismerést vehettek át. A technikai vezető köszönetét fejezte ki minden szülőnek és gyermeknek, akik eljöttek a Bozsik Fesztiválra az esős, hideg időjárási körülmények között is.

Az őszi szezonban novemberben még egy U11-es Bozsik Fesztivál lesz Kiskőrösön, a téli időszakban pedig teremben lesz majd egy ilyen program az U7-es, az U9-es és az U11-es korosztályok számára.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS