Ízletesebbnél ízletesebb töltött káposzta költemények rotyogtak szombaton különböző főző edényekben egyéni receptek alapján. Így aztán akadt a különlegességekből is bőven!

A töltöttkáposzta-főző versenyen 24 csapat vett részt, akik jó hangulatot varázsolva töltötték meg a Kajla Off-Road Tanyát, a kirakodó kézművesekkel együtt. 

-Hirdetés-

A fesztiválon reggel Fertig József (Kajla) köszöntötte a megjelenteket, majd a versenyről mondott el néhány technikai részletet és közölte, hogy senki sem tér haza üres kézzel, miden csapat jutalomban, díjazásban fog részesülni.
Az ünnepélyesen megnyitott főzőversenyen bemutatta a háromtagú zsűrit és kiosztotta a főzőcsapatoknak szánt, erre az alkalomra felajánlott kenyeret.

Fertig József (Kajla) szervező

A nap folyamán a talpalávalót Kotlár Ferenc és Wiesz Ottó szolgáltatta, akik nagyszerű hangulatot teremtettek a főzőverseny idejére. A finom ételek 14 óra körüli időben érkeztek a zsűri asztalára, melyek kóstolása után született meg az első három kiválóság és a sok különdíjas eredmény.
Nem volt könnyű helyzetben az ízletes ételek kóstolásakor Szűcs Zoltán, a Mizse Motel főszakácsa elnökletével dolgozó zsűri, amelyet még Mészárosné Nelli, a Mészáros Családi Gazdaságtól és Müller Tamás, a Gedeon Birtok Kft. munkatársa alkotott.

A különböző fűszerek kavalkádjával megszórt ételkölteményeket szívesen kínálták, és a résztvevők meg is kóstolhatták

Szűcs Zoltán a háromtagú zsűri elnöke kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy már a főzés kezdetekor megállapították, hogy nem lesz könnyű dolguk az étkek elbírálásánál, ugyanis mindenki nagyon háziasan, egyedi módon készítette el a töltött káposztát, valami kis pluszt belecsempészve a bográcsba vagy a fazékba.
A 24 leadott ételmintából nagyon nehéz volt eldönteni melyik legyen az a három, ami dobogós.
A bírálat alatt elsősorban megnézték a töltött káposzta kinézetét, mekkora a mérete, milyen a szaftja, majd felvágva a szármát megnézték a töltelék állagát és az összetevők arányát.
Ezek után jött a kóstolás, ahol maga a káposzta íze is számított, például mennyire volt savanyú, vagy mennyire volt kiáztatva.
A töltelékek elbírálása volt igazán kihívás, hiszen ahány leadott ételminta volt annyi egyedi ízzel találkoztak, így 1-től 10-ig pontozták és a végén egyeztetve, összeadva a pontokat jött ki a végeredmény.

A háromtagú zsűri (balról-jobbra) Mészárosné Nelli a Mészáros Családi Gazdaságtól, Müller Tamás a Gedeon Birtok Kft. munkatársa és a zsűri elnöke Szűcs Zoltán a Mizse Motel főszakácsa

A finom töltött káposzták közül a legfinomabb és az első helyezett lett a Haspárti Team, egy borsónyit lemaradva második lett Hajnák István, és feljutott még a dobogóra Rapali József ínycsiklandozó főztje!

Az eredményhirdetés után sem maradtak program nélkül a vendégek, ugyanis meglepetés koncerttel, a G Lányok, Gáspár Enikő és Grijnovitz Anikó, valamint a BKLT: Radics Márk és Berecz János Chee előadásával zárult a nap.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (159 db kép)
MEGOSZTÁS