Interjú Csatlós Erzsébettel, a Kiskőrösi Óvodák igazgatójával a 2024/2025-ös nevelési év első feléről, a tagintézmények programjairól, a címekről, melyeket elnyertek, céljaikról és a jövőképről.
– Milyen célokkal, szemlélettel kezdték meg a 2024/2025-ös nevelési évet a Kiskőrösi Óvodákban?
– A nevelési év során kiemelt célom egy olyan innovatív intézmény működtetése, ahol a gyermekek, és azok családtagjai, valamint az óvodai dolgozók egységben gondolkodva, egymást tisztelve teremtenek egy olyan nevelési környezetet, ahol minden szereplő komfortosan érzi magát.
Jövőképem szerint a céltudatos, előrelátó tervező munka fokozatosan épít fel egy olyan, folyamatosan megújulni tudó szervezetet, ahol a gyermekek fejlődésért vállalt felelősségtudat, elkötelezettség a mindennapokba mosolyt, varázslatot csempész, s mindez valamennyi partnerünket elégedettséggel tölti el. Ennek a szemléletnek a tükrében kerül megszervezésre a mindennapi nevelő-oktató munka, illetve minden olyan program, esemény, amely a gyermekek számára élményszerű tapasztalatszerzést, cselekvésben megvalósuló tanulást segít elő. A Kiskőrösi Óvodákban minden a gyermekekről és a velük kapcsolatban állókról szól.
A tehetséges gyermekek azonosítása, a gyermekek esetében a tehetséget mutató területek gondozása minden évben kiemelt jelentőséggel bír a Kiskőrösi Óvodákban. A tehetségígéretes gyermekek képességeinek kiaknázása csoportszinten is jelen van a mindennapokban. Ezen kívül tehetséggondozás céljából tehetséggazdagító programok is működnek az intézményünkben, tehetségműhelyek formájában. Az intézményben működő tehetséggondozó műhelyeket a Tehetség team fogja össze.
Az idei nevelési évben 13 tehetségműhely, közel 100 kisgyermek számára biztosít tovább fejlődési lehetőséget.: Batthyány Óvoda: Barkács manók Szűcsi Óvoda: Mesesziget ,Happy Kids ,Napraforgók, Bogárovi Erdőtelki Óvoda: Úgy tedd rá! , Ez a Föld az otthonunk , Blumenkreis 1-2 Kőrisfa Óvoda: Szedd alá! , Lim- lom műhely ,Táncoló talpak, Apróságok kincsesládája, Velem Játssz! Betű és szám játékház
Szakmai munkánk színvonalát emeli a 4 kiválóan működő munkaközösségünk, hiszen szoros együttműködésben megvalósuló programjaik óvodán kívüli és belüli érdekességeket kínálnak a gyermekek számára. Így került megszervezésre intézményi szinten az első időszakban a Népmese napja, Világ gyalogló nap, a következő félévben pedig több nagyszerű program vár megvalósításra a munkaközösségek szervezésében.
A város szociális, kulturális, művelődési és köznevelési intézményeivel való kapcsolatunk kiemelkedő, számos általuk hirdetett programon vettünk részt az idei nevelési év első felében. Nagy örömmel tölt el, hogy a városban működő valamennyi közfeladatot ellátó szervezet által kezdeményezett esemény részesei lehetünk.
– Hogyan teltek az elmúlt hónapok a tagintézményekben?
– Valamennyi tagintézményben a december az ünnepekre való ráhangolódásról szólt, így a Mikulásvárás, a Mikulás ünnepség és a Karácsonyi ünnepség nagy előkészületekkel, hatalmas energiákat mozgósítva valósultak meg.
Legfőbb törekvésem, hogy az évek óta zajló szervezetfejlesztési folyamatok tovább gyűrűződjenek az intézményben. A nevelőtestület körében tovább fokozódjon az építő, proaktív együttműködés, az asszertív véleménycserén nyugvó szakmai kommunikáció, a módszertani tudástár gazdagodása és az önfejlődés igénye iránti elkötelezettség. Ezért az előző nevelési év végén egy szervezetfejlesztési képzéssorozat vette kezdetét, amely decemberben zárul. A képzés kimeneteleként a szakmai kommunikáció, az együttműködés, a teljesítményértékek, a változásokhoz való alkalmazkodás erősödik a szervezet rétegeiben.
– Milyen események, tematikus hetek valósultak meg az első félévben?
– A Kiskőrösi Óvodák tagintézményeibe járó óvodások számára az élményalapú nevelési- oktatási folyamatok megvalósulását projektek, tematikus tervek biztosítják, amelyek keretében nemcsak a kötelező óvodai tevékenységformák valósulnak meg. A gyermekeink számos óvodán belül és kívül szervezett program, esemény résztvevői is, amelyek gazdagítják tudásukat, formálják személyiségüket, és a közösség iránti elköteleződésüket erősítik.
Az őszi természet csodáit kisebb- nagyobb séták, kirándulások, szüretek, betakarítások során tapasztalhatták meg gyermekeink.
A hagyományosnak számító csoportközösséget formáló eseményeken, jeles napokon, ünnepeken túl, tagintézményi szinten szervezett programok is megvalósultak a nevelési év első felében.
– Milyen a kapcsolatuk a szülőkkel?
– Szülőkkel való harmonikus kapcsolat kialakítása elsődleges feladatunk, hiszen a nevelő- oktató munkánk csak akkor lehet eredményes, ha a szülőkkel együtt dolgozva teszünk a gyermekek fejlődéséért. A szülői közösséggel való hatékony együttműködésnek hála, óvodáink tovább szépülnek, fejlődnek. Számos nagyszerű tárgyi fejlesztés, és egyéb kezdeményezés valósult meg a szülők támogatásával az elmúlt időszakban (Pl; Batthyány Óvoda- udvari játszóelem/Kőrisfa Óvoda- KRESZ Park kialakításában való nagyfokú szülői segítség/ Erdőtelki Óvoda- Sófal kiépítése stb..) Közös programok biztosításával adunk lehetőséget bele látni a mindennapi tevékenységeinkbe, emellett nagyon fontosak a tagóvodai szinten megvalósult családi rendezvények is.
– Említene néhány programot, amelyek megvalósultak a tagintézményekben?
- Batthyány Óvoda főbb programjai: Jótékonysági Családi Nap, Márton nap, Kis karácsonyi vásár, Családi mesedélutánok. Pedagógiai hozzáadott értékként jelenik meg a tagintézményben a Delacato-módszer, az Így tedd rá! komplex pedagógiai program, a Népmesekincsestár- Mesepedagógia alkalmazása a mindennapokban. „Boldog óvoda” cím birtokosaként minden csoportban vannak „boldogságórák”, foglalkozások.
- Szűcsi Óvodában megvalósult főbb események: Mihály napi vásár, Dömötör nap, szülői kézműves program, Október a látás hónapja – védőnői előadás, előadások az idősotthonokban, Őszpofik Állatmenhely látogatás, Családi mesedélután, népviseleti bemutató, lovaskocsikázás a Szücsi erdőbe.
- Kőrisfa Óvodában szervezett programok: Szülők nevelők bálja, Tök- jó buli, Márton napi családi délután, Mézes reggeli, Mikulás napi előadás a kiscsoportos szülők részvételével, Adventi családi kézműves délutánok, Futrinka Társulat előadásai.
- Erdőtelki Óvoda eseményei: Takarítási világnap, szemétgyűjtés, Állatvédelmi témahét, Egészséghét- Tök jó nap, cukorkagyűjtögetés, Márton nap, gyógyszerlátogatás, mézeskalácssütés, Betlehemezés.
Minden óvodában heti egy alkalommal a Római Katolikus Plébánia jóvoltából felekezettől független játékos biblia órák kerülnek megtartásra.
A néptánc is jelen van a gyermekek mindennapi életében Horváth Katalin és Kővágó Zsolt jóvoltából.
Bázis Óvodaként a Magyar Vöröskereszt programjai is helyet kapnak óvodáinkban. Sutus Etelka játékos elsősegélynyújtó programjai által.
A fent megvalósult programok legtöbbje nyitott a szülői közösség számára, hiszen nagyon fontos, hogy leginkább a bizalomra épülő kapcsolatot folyamatosan erősítsük.
– Hány gyermekkel kezdték a 2024/2025-ös nevelési évet?
– A Kiskőrösi Óvodák alapfunkciójának betöltéséhez, a feladatellátás sikeréhez, a szervezet működéséhez a körülményeket megfelelőnek tartom, hiszen a szakember és a tárgyi, infrastrukturális ellátottság tekintetében is kiemelt forrásokkal rendelkezik az intézmény.
A 2024/2025 nevelési évben a Kiskőrösi Óvodák létszáma 358 fő. Ebből kiemelt figyelmet igénylő felzárkóztató fejlesztést kap Sajátos Nevelési Igényű gyermekként 13 fő, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő 28 fő, tehetséggondozó programban, műhelyben résztvevő közel 100 fő.
– Intézményükbe érkeztek-e új dolgozók a nevelési év kezdete óta?
– Az alkalmazotti közösséget az aktuális változásokhoz, a megújulás folyamataihoz való igazodás, a pontos munkavégzés és példaértékű munkafegyelem jellemzi. Dolgozóink gyermekközpontú szemlélet tükrében végzik mindennapi nevelő- oktató, gondozó munkájukat.
2024. szeptemberében a Kőrisfa Óvodában 2 új kollégát köszönthettünk. A Batthyány Óvoda nevelőközösségét szeptembertől 1 új óvodapedagógus, és januártól 1 gyesről visszatérő munkatárs erősíti.
– Milyen pályázatokat, címeket nyertek, és mik valósultak meg annak köszönhetően?
– A Kiskőrösi Óvodák Akkreditált kiváló Tehetségpont címre pályázott tavaly, a pályázat feltöltése december közepén megtörtént. Várjuk az akkreditáció további lépéseit.
Az Állatbarát Óvoda és a Madárbarát Óvoda cím büszke tulajdonosaként az Erdőtelki Óvoda célirányos programsorozat megvalósítását vállalta.
A Szücsi Óvoda sajátos arculatának kialakításában a szlovák hagyományok őrzése kiemelt jelentőségű, változatos programjaik lévén Kincses Kultúróvoda címet nyertek december hónapban.
A Batthyány Óvoda bekerült a boldog óvoda programba, így Boldog Óvoda címet nyert el.
– Az épületeket, felszereltséget érintette-e fejlesztés, újítás?
– Elégedettséggel és büszkeséggel mondhatom, hogy a Kiskőrösi Óvodák épületei biztonságot és kényelmet szavatolnak a gyermekcsoportok számára. Emellett csoportjaink tárgyi felszereltségét, játékállományát minőségileg és mennyiségileg is megfelelőnek tartom, amelyekkel maximális mértékben garantálni tudjuk a sokszínű, érdekes tevékenységek felkínálását, biztosítva a kiegyensúlyozott, harmonikus óvodai légkört.
A Kiskőrösi Óvodák tagintézményeinek infrastrukturális fejlesztése az idei nevelési évben tovább folytatódtak. Az óvodák esetében tervszerűen zajlottak le a korszerűsítési munkálatok, számos beruházást a tervezettek szerint tudtunk megvalósítani, amit köszönünk a fenntartónak, a szülőknek és a munkatársaknak.
Napelemes rendszer kiépítése minden tagintézményben megtörtént. A fűtés korszerűsítés minden óvodában megvalósult, a hűtő- fűtő légkondicionálók felszerelésével és a gázkazánok lecserélésével az energiahatékonyság garantált. A Kőrisfa Óvodában báli bevételből, szülői támogatásokból és a Polgármester Úr támogató segítségével kialakításra került a régi nagy álom, a KRESZ pálya. A Kőrisfa Óvoda a jelenleg futó homlokzat felújításnak köszönhetően nyeri el a végső kinézetét.
A beruházási szükségleteink ennek köszönhetően egyre inkább optimalizálódni látszódnak. További fontos feladatunk, hogy a megújult belső és külső környezetet megóvjuk, a meglévő tárgyi értékek állagmegőrzésére odafigyeljünk, a meglévő erőforrásokkal való tudatos gazdálkodásra és a fenntarthatóság biztosítására nagy hangsúlyt helyezzünk.
– Milyen terveik vannak a nevelési év második felére?
– Szeretnénk továbbra is a gyermekek és családjaik megelégedésére szervezni az óvodai életünket, ezért különböző projektekkel, programokkal, eseményekkel fogjuk gazdagítani az előttünk álló időszakot. Hagyományos ünnepek, jeles napok az óvodák menetrendje szerint fognak megvalósulni, de tervezünk az egész intézményt érintő projekteket (Happy Hét, Egészség hét).
Ezúton szeretném megköszönni a szülők, családtagok, a helyi vállalkozók, Domonyi László Polgármester Úr, a városvezetés mindenkori támogatását.
Köszönetemet szeretném kifejezni támogató, fejlesztő munkájukért a Kiskőrösi Óvodák igazgató helyetteseinek Hajósné Hertl Editnek, Ősziné Dulai Zsuzsának, a tagintézmény igazgatóknak és nem utolsósorban minden kollégáimnak!
Kiemelt kép: vira.hu archív