Szeptember 13-án, szombaton színes, minden korosztálynak kedveskedő programokkal folytatódott az idei Kisasszonynapi Búcsú Akasztón. Volt sok-sok gyermekprogram, látványos szüreti felvonulás, ismert előadók fellépései és hajnalig tartó utcabál is.
A szombati programok 13:00-kor a Faluházban kezdődtek, ahol kiállításmegnyitó vette kezdetét. Kosztics László Akasztón élő fafaragó és szobrászművész alkotásaiból nyílt tárlat, aki 1958-ban született a dél-baranyai Ilocskán, majd Lapáncsára költöztek. Első kiállítását a pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület rendezte meg a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban. A közönség köreiben nagy sikert arattak az alkotásai: két évvel később, bibliai témájú szobrait választották bemutatásra a II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére rendezett kiállításon Pécsett. 1992-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, majd létrehozta a Békésebb Világért Alapítványt. Számos egyéni és csoportos kiállítása volt Magyarországon és néhány alkalommal külföldön is szerepelt munkáival. Szobrai többek között megtalálhatók a Néprajzi Múzeum egyházi és cigány gyűjteményeiben, az Erdős Kamill Múzeumban, Pécsett, valamint a nagykanizsai cigány néprajzi gyűjteményben. Büszkeségként tartja számon a látássérültek és mozgássérültek intézményeiben lakó gyermekek számára szervezett tapintható és körüljárható kiállításokat.

Ezzel egyidőben kezdődött el a bográcsos főzőversenyen a Szent István utcán, ahol a főzőcsapatok különböző kategóriákban készíthették el ételeiket. Idén 12 csapat főzött. Birka, sertés, zúza, vaddisznó pörkölt és halászlé is volt az elkészített ételek között. A zsűri végül nem rangsorolt, hanem a három legízletesebb ételt díjazta és egy különdíjat is kiosztott. Az elkészült ételeket egy 6 tagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Csehi Zoltán (Akasztó Község Önkormányzati képviselője, a pénzügyi bizottság elnöke, 2022-ben Akasztón megrendezett retro halászléverseny győztese), Balog Bernadett (logisztikus, cukrász, a tortakészítés királynője Monorrol), Beniczki Andor (Akasztó Község Önkormányzata képviselő testületének külsős bizottsági tagja, amatőr szakács), Budai Dániel (Az Akasztói Zöldfa Vendéglő szakácsa, számos hazai rangos főzőverseny győztese), Fehér Dominika (Cukrászmester Oázis Cukrászda Akasztó), Mátyás Zádor (Turizmus és vendéglátás szakon tanul, emellett hobbi szakács és cukrász Dunaharasztiból). A főzőverseny lebonyolításában hosszú évek óta segít Judák Mihályné (Manyi), aki most is azért felelt, hogy minden zökkenőmentes legyen a főzőversenynél. Segítője volt Király Piroska.
Díjazottak: Újvári Zsolt (Birkapörköltje), Vas Tamás (zúza, nyakpörkölt), id. Németh Antal (birkapörkölt). Különdíjas: Géró István (halászlé).

14 órakor kezdődött a nap egyik leglátványosabb része, a szüreti felvonulás, valamint a megnyitó műsor a Faluház előtt, melyen beszédet mondott Suhajda Antal polgármester. Közreműködött az Akasztói Vízkereszt Citerazenekar és a Szikes Néptáncegyüttes, valamint a szokásoknak megfelelően megtörtént a kisbíró (Balla Endre) kidobolása és beszéde is.

Ezt követően indult el Akasztó utcáin a közel ötven kocsit számláló szüreti menet, a csikósok, fogatosok, kocsisok és lóhátasok látványos felvonulásam melyre nem csak helyből, hanem a környező településekről is érkeztek. A gyülekező és a fogadás a Stadler Stadion mellett volt, ahol finom pörköltekkel és hideg italokkal várták a felvonulásra érkezőket. A szüreti felvonulást idén is az Akasztói Lovas Egyesület szervezte. A meneten a jó hangulathoz a talpalávalót Oroszi Sándor szolgáltatta.

Délután elkezdődtek a színpadi programok is, melyen a gyermekeknek is kedveskedtek a szervezők. Akasztóra érkezett Varga Feri és Balássy Betti, akiket a legtöbben az Egy bolond százat csinál – című nagy sikerű film zenéjének előadásából ismernek. Akasztón ezúttal a gyermeknek és a felnőtteknek is egyaránt kedveskedtek dalokkal.

A koncert után a musical és operettek világába kalauzolta el a nézőket Csengeri Attila, aki nem először járt már Akasztón, hiszen az elmúlt években többször is fellépett a településen. Műsorában ismert musical és operett slágerek csendültek fel. Csengeri Attila volt egyben a szombati nap műsorvezetője is.

Őt követte a színpadon a tavalyi Megasztár elődöntőse Dénes Dávid. Az orosházi énekest tavaly úgy jellemezték, hogy külsőleg és előadásmódját is tekintve igazi rocksztár. Akasztóra most azonban egy akusztikus előadással érkezett, ahol gitáros kíséretben főként blues dalokat énekelt.

Este fél hétkor vette kezdetét a szokásosnak mondható színpadi program, amikor is a testvértelepülések vezetői köszöntötték a megjelenteket. Kraszna, Csantavér, Ada és Farkasd települések képviselői mondták el ünnepi gondolataikat, majd hamisítatlan retro hangulat költözött a színpadra és a közönség soraiba egyaránt. Fellépett MIKINIKI és a Csinibábák formációja. Akasztóra Neonparty elnevezésű produkciójukat hozták el, melyben egy igazi retro partyt varázsoltak Akasztóra. Fenyő Miklós, Hungária, Neoton, Zoltán Erika és még sok más ismert 80-as és 90-es évek belüli sláger csendült fel koncertjük alatt.

A retro hangulat után szintén a régebbi időkbe mehettek vissza a kilátogató nézők, azonban most a 2000-es évekbe, amikor Josh & Betti koncertje következett. Ők közel négy éve alkotnak közös formációt. Koncertjeiken a régi nagy Desperado, Josh & Jutta dalok csendülnek fel. Akasztón is együtt énekelték az emberek a 2000-es évek nagy slágereit. Felcsendült a „Táncolj”, a „Gyere és álmodj” vagy éppen a „Zakatol a szívem” is.

A koncertek sorát 21 órától Szulák Andrea, Máté-Péter díjas énekesnő, színésznő és műsorvezető fellépése zárta. Számos színdarabban szerepelt kisebb-nagyobb szerepekben. Emellett játékfilmekben és több tv filmben is láthattuk. Szólólemezei közül egy a Boldogság gyere haza című aranylemez lett.

A hajnalig tartó utcabálhoz a jó hangulatot a Dzsembuli zenekar biztosította.
A nap folyamán a szervezők a gyermekeknek sok programmal kedveskedtek, az arcfestéstől kezdve a légvárakon át egészen a subfottballig. Emellett találkozni lehetett Pepper Robottal is, illetve kísérőprogramként szerepelt még szombaton az Akasztóról elszármazottak találkozója is.
A Kisasszony-napi Búcsút idén is a Faluház szervezte Csehi Zoltánné főszervezésével, az Akasztói Önkormányzat támogatásával. A szervezők minden segítőnek, támogatónak szeretnék megköszönni a segítséget, aki valamilyen formában is hozzájárult az 2025-ös Kisasszony-napi Búcsú sikeres lebonyolításához.
Fotógaléria:





