2025. október 11-én újra nagy sikerrel zajlott le az immár XVI. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztivál. Ilyenkor nemcsak a kiskőrösi, hanem a környék településeiről, sőt az ország más pontjaiból is érkeznek csapatok, hogy jól érezzék magukat és főzzenek egy finom kakaspörköltet. Mint minden évben most is számos kísérőprogram várta a kilátogatókat, vendégeket. Zenés szórakoztató műsorok, illetve a gyermekeknek is sok-sok érdekességgel kedveskedtek a szervezők. Újdonság volt idén a karszalag a fesztivál területén.
Az esemény reggel kilenc órakor közös tűzgyújtással indult a hagyományoknak megfelelően, ahol Domonyi László polgármester köszöntötte a vendégeket, majd jelképesen gyújtotta meg a bogrács alatt a tüzet, ezzel megnyitva az idei fesztivált. Illetve Font Sándor a térség országgyűlési képviselője is elmondta köszöntő gondolatait. Ezután indultak el a csapatoknál is a főzések. Magyarország egyik különlegességét a kakaspörköltet készítették el. Minden főzőcsapat igyekezett a saját elgondolása vagy éppen recept alapján elkészíteni a finom pörkölteket.

Az idei évben 126 csapat jelentkezett a főzésre. Baráti társaságok, civil szervezetek és sok-sok cég, vállalkozás is képviseltette magát. A csapatok nagy része helyi volt, azonban a környező településekről is szép számmal jöttek főzni, de távolabbról is. Érdekesebbnél-érdekesebb csapatnevekkel is találkozhattak a kilátogatók. Akik nem voltak meghívva valamelyik csapathoz, azok sem maradtak éhen, hiszen sok-sok bográcsban főzték a kakaspörköltet a látogatóknak is, akik ebédjegy vásárlás után tudtak fogyasztani a finom ételből, melyhez nokedli is járt többek között. Nagy sikere is volt, hiszen kígyózó sor állt a kakaspörköltért 12 óra után.

Természetesen a színpadon és a mellette lévő területen egész nap számtalan zenei vagy éppen táncos program gondoskodott a jó hangulatról. A reggeli tűzgyújtástól egészen hajnalig. Fellépett többek között: Melódia Duó, Kútágas 77 Citerazenekar, Kothencz Lajos, Kiskőrös Város Fúvószenekara és mazsorett csoportjai, Szürke Verebek Jazzbandája, Kis Gyöngyi, Soundwitch zenekar, Markó Nani, Dörmő Anita és DJ Kecsa.

Mellettük még látványos néptáncműsorral érkezett Kiskőrösre a Kiskun Néptáncegyüttes Kiskunhalasról, akik sárközi, dél-alföldi, rábaközi, felcsíki táncokat is előadtak, illetve táncházzal is készültek műsoruk végén.

Az idei évben egy újítást is bevezettek a Fesztivál területén, ahol a karszalag viselése kötelező volt, mind a főzőcsapatoknak, mind a vendégeknek, látogatóknak egyaránt. Külön színű karszalagot kaptak a főzőcsapatok és vendégeik, illetve a látogatók. A szervezők három belépési pontot jelöltek ki, ahol be lehetett menni a fesztivál terültére. Ezek a Dózsa György út, a Penny parkoló, és a Krimpen Park felőli részen voltak. Fontos megjegyezni, hogy a fesztivál most is ingyenes volt. A biztonság érdekében kellett a szervezőknek meghozni ezt a döntést, mivel az elmúlt években egyre több volt a lopás, így szerették volna a szervezők a biztonsági személyzet dolgát is megkönnyíteni.

Újdonság volt továbbá az is, hogy idén a szervezők versenyt hirdettek a legszebb baromfiudvar, vagyis főzőhely címéért. Az elmúlt években számtalan ötletesebbnél-ötletesebb, látványosabbnál-látványosabb dekorációt készítettek a csapatok. Ez sarkallta most a szervezőket, hogy egy kis versenyt hirdessenek a legszebb dekoráció címért. A feldíszített helyeket egy háromfős zsűri nézte meg és szavazta meg a legszebbet. A zsűri tagjai voltak: Ba Irén, Csányiné Ibolya és Torgyikné Danis Éva. A szakértő zsűri döntése alapján a legötletesebb csapat aranykakast és a Balaton Fly jóvoltából, helikopteres sétarepülést nyert két fő részére. A második és harmadik helyezettek Gardenor, Otthonunk és Kertünk vásárlási utalványt nyertek.

A zsűrinek nehéz dolga volt, és dönteniük sem volt egyszerű. Így tíz harmadik helyezett lett, két második és egy első.
Harmadik helyezettek: Búbos Tyúkok, Eatrend, Gondos Kotlók, Kiskőrösi Szlovákok, Kakas Kommandó, Koccintós Pipik és Kakasok, Magyar Kakas, Romon Kft., Slapecok, Vecse Frucht.

Második helyezettek lettek a Szüretelők Kakasok, Zsíros Zsiványok.

A baromfiudvar szépségverseny győztese címet a KAKASKODÓ VÁDHATÓSÁG csapata nyerte el.

Szintén újdonság volt a 2025-ös fesztiválon a kaparj és nyerj sorsjegyek. A csapatok és a fesztiválra érkezők kaparós sorsjegyeket is kaptak, mellyel sok-sok Mátyás Keserű kóstolókupont lehetett nyerni, a rendezvény egyik főtámogatója a Kunság-Szesz Zrt. jóvoltából. A legszerencsésebbek pedig a Balaton Fly felajánlásából egy sétarepülést nyertek helikopterrel Kiskőrös felett.

A fesztivál a Kiskőrösi Kakas Főző Egyesület, valamint Kiskőrös Város Önkormányzata szervezésében valósult meg. A szervezésben évről évre aktívan részt vesz Dedák Pál és családja, akik annak idején elkezdték ezt a rendezvény csinálni, fiuk Dedák Balázs, aki idén nagyon sokat dolgozott a fesztivál sikeréért, Markó János (Nani), és Torgyikné Danis Éva. A rendezvény háziasszonya most is Supka Éva volt. A helyszín pedig a Kiskőrösi Szabadidőpark.

A legkisebbeket sem kellett otthon hagyni, hiszen egész nap arcfestés, légvárak, íjászat, elektromos kisautók, lovaglás, hajfonás és subfootball várta a gyermekeket.

A XVI. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztivál idén is nagy siker volt a főzőcsapatok és a vendégek körében is. A finom ételek mellett, szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget is biztosított a fesztivál minden korosztály számára.
Fotógaléria:





