1956 különbözőképpen jelent meg, illetve hagyta hátra nyomait hazánk területén. Aki Budapesten élte meg az eseményeket, sokkal több emlékképe van arról az időről, mint aki vidéken, vagy éppen a pusztában.
A bócsai Font György például éppen akkor tartotta a lakodalmát Gillich Erzsébettel a tanyán: nagy volt a szerelem, ekkorra időzítették, és nem engedtek belőle. Az esküvőre a soltvadkerti evangélikus templomban került sor 1956. október 27-én. Mint mesélik, „Épp akkor ért ide a forradalom: drótkötéllel húzták le a ruszki szobrot a vadkerti tanácsháza előtt. A lakodalmunk meglehetősen szerényre sikeredett, mivel sok rokon nem ért ide a közlekedési nehézségek miatt. Mindegy: mi meg akartunk esküdni!…” A Font házaspár ezután is következetes életet élet: közel három évtizeden át szolgálták a helyi kis evangélikus gyülekezetet: Gyurka bácsi felügyelő volt, Erzsike néni pedig mindenben segítette.
És akkor hajózzunk át a jelenbe!
56-os iskolai ünnepség a faluban — október 20-án pénteken. A Hungaricum és Civil Közösségi Házban az 56-os megemlékezés forradalom és szabadságharc hőseiről, áldozatairól és mártírjairól. Az összegyűlt tanulóknak, tanároknak és szülőknek Barcsikné Weinhardt Éva alpolgármester asszony mondott ünnepi beszédet. Szavaival élve, 1956-os megünneplésnek nagy a tétje. Emlékeztetni, tükröt tartani és tükörbe nézni, fiatalnak, idősnek, politikusnak és civilnek, idegenbe szakadnak és az otthon maradottaknak. Méltó ünneplése hatása van dolgaink mindennapos alakítására is. Amellett pedig, hogy minden iskolában tananyag, beszélni kell róla otthon is, a családokban is. A beszédet követően a nyolcadikosok műsorát láthattuk. A két felkészítő pedagógus Pócsa Sándorné és Oláhné Marosi Judit volt. Az ünnepség a kopjafa megkoszorúzásával zárult.
De remélhetőleg nem zárult a fejekben: vajon otthon melyik családban hogyan folytatják a történetet?
Káposzta Lajos
