Döme Géza, a kiskőrösi Eltájolók TSE lelke, aranyjelvényes természetjáró, ezüstjelvényes túravezető, akinek nevéhez számtalan túra, túraverseny, többek között a Petőfi Túra és az Eltájoló Kupa szervezése is kapcsolódik. Az országos szinten ismert és elismert tájékozódási túraverseny itteni rendezésének ötlete is benne fogalmazódott meg először. Nem csak szervezőként, hanem versenyzőként is részt vesz ezeken a túrákon.
Tevékenységéért Kiskőrös Város Képviselő-testülete „Kiskőrös Város Sportjáért” díjat adományozott számára 2014-ben.
Az Országos Kéktúráról, a teljesítménytúrák világáról és a természetjárás szeretetéről beszélgettünk Döme Gézával, aki többek között azt is elmesélte hírportálunknak, hogy milyen út vezetett idáig.
Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el túrázni?
Elég későn kezdtem el, úgy a 2000-es évek legelején, amikor a Vasvári (ma már Bem) iskolába kerültem. Bella Tibi bácsi és Cserményi Bogi néni voltak, akik rábeszéltek, hogy vegyek részt a Csikóvár táborban megvalósuló programokon. A nyári táborokat elő kellett készíteni a gyerekeknek, így gyakran túrázgattam ott a környéken. Majd 2002-ben behívtak katonának Szentendrére, ahol összehozott a sors pár katona cimborával, akik már régebb óta túráztak. Unszolásukra részt vettem életem első nagyobb túráján, mely egy 40 km-es táv volt. Megtetszett ez a sport és hamarosan megcsináltam egy 36 km-es túrát is a Mátrában, ami az egyik legnehezebb túrák közé tartozik. Annyira megtetszettek ezek a túrák, hogy elvégeztem Kecskeméten egy túravezetői tanfolyamot, mely által bronzjelvényes túravezetővé minősítettek. Ennek keretében több túrán is részt kellett vennem. Így kezdett el összefonódni a túrázás a szervezéssel. Katonatársaimmal alapítottunk egy csapatot „Eltájolók” néven, és beneveztünk a tájékozódási túraversenyek országos bajnokságába. Túráinkat kevésbé tudatosan építettük fel, nem jártuk végig a ranglétrát, majd „belejövünk” címszóval, egyszerűen csak nekivágtunk. Közben csatlakoztam a Hírös Hátizsák Egyesülethez is, ami Kecskeméten van. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Kiskőrös térségében is szervezzünk általam kitalált túrákat. Mondhatni akkor még úttörőként a környéken. Kezdetben elég sok akadály volt. Megtapasztalhattam, hogy mennyivel könnyebb résztvevőként, mint rendezőként részt venni egy túrán. Az Eltájolók csapatával először 2009-ben nyertünk csapatban országos versenyt, majd 2013 karácsonyán döntöttünk úgy, hogy életre kelünk, csinálunk egy egyesületet és így próbálunk egyre szerteágazóbb programokat kínálni, nemcsak teljesítménytúrát, hanem akár városismereti versenyt vagy csak egynapos, buszos túrákat szervezni.
Térjünk kicsit vissza a kezdetekre. Említetted, hogy az első túra egy 40 km-es táv volt. Akkoriban vagy még a kezdetek kezdetén milyen gyakran jártatok túrázni? Volt-e olyan hely, vagy helyszín, ami prioritást élvezett? Mi alapján választották ki, hogy merre szeretnétek kirándulni?
Mivel gyermekkoromban többnyire csak a családi nyaralóba, a Bükkbe jártunk, így az én életemben csak egészen későn, felnőttként jelent meg ez a fajta sport. Azért is volt jó ez a túravezetői tanfolyam, mert általa több helyre eljutottam az országban. Később ezért már mindig olyan helyszínt igyekeztem választani, ahol korábban még sosem jártam. 2004-től pedig rendszeresen gyalogoltam végig a Kéktúra valamely szakaszát. A Kéktúra egy 1951-ben kijelölt túraútvonal, melyet egy igazolófüzettel kell végiggyalogolni. Ez nagyjából 1200 km, míg az Országos Kék Kör pedig összesen 2500 km hosszú és ezeknek meghatározott útvonala van. Eleinte csak ketten, egy középiskolai barátommal teljesítettük a szakaszokat, majd öten-hatan is csatlakoztak hozzánk. A szervezéssel kapcsolatos feladatok itt kezdődtek el, hiszen meg kellett szervezni az utazást, szállást kellett intézni, illetve egy optimális útvonalbontást is ki kellett találni. Akkoriban még menetrend szerint járatokkal jártunk, vonatokkal, buszokkal közlekedtünk. Most már nem így csináljuk, hanem autókkal megyünk egy túraszakasz két végére és cserélünk kocsi kulcsot fenn a hegyen, így nem kell a buszra várni.
Teszel különbséget egyéni vagy csapatverseny között?
Csapatban jobban szeretek versenyezni, mert általában olyan versenyeken veszünk részt, melyek csapatmunkát igényelnek. A teljesítménytúrákon ugyanakkor szívesen sétálok egyedül is.
A gyalogtúrát részesíted előnyben vagy esetleg próbáltál már biciklis távokat is?
Alapvetően a gyalogos távokat szeretem, azonban négy évvel ezelőtt az Alföldi Kéktúra jelentős részét biciklivel csináltam végig.
Mint azt említetted, már felnőtt voltál, amikor a túrázás megjelent az életedben. Mennyire voltál aktív és sportos fiatal?
Nem igazán voltam sportos fiatal. A barátaimmal, osztálytársaimmal leginkább fociztunk, de ehhez a sporthoz inkább csak állóképességem van, sem mint tehetségem.
Akkor a katonaság hozta el az életedbe ezt a jellegű változást?
Tulajdonképpen igen. Azóta sem sportolok, a túrázás az egyetlen, ami jelen van az életemben. Ehhez is állóképességre van szükség, de a hosszabb távok sokkal inkább fejben dőlnek el.
Mennyire fektetsz hangsúlyt a felszerelésre?
Az évek alatt kitapasztaltam, hogy mire van szükségem. Új cipőben például sosem célszerű útnak indulni, de fontos a kényelmes ruházat és a jó hátizsák is. Azonban nem fektetek különösebb hangsúlyt a speciális felszerelésekre.
A túrák alkalmával előfordult már olyan eset, amire nem számítottál, mégis gyorsan kellett rá megoldást találnod?
Volt ilyen sokszor. Volt, amikor nem volt mit ennünk, innunk. Ilyenkor a természethez fordultunk „segítségért” és gyümölcsöket ettünk, szedtünk az erdőben. Vizet is a patakból ittunk. Előfordulnak balestek, rosszullétek is. Igyekszem minden ilyen esetre felkészülni. Tudom, hogy mit célszerű mindig magamnál tartani, így nem ér nagy meglepetés. Szerintem nem az az igazi kihívás, amikor kísér téged egy autó, és visz mindent, amire szükséged lehet. Az igazi kihívás az, amikor viszel minden felszerelést magaddal, még a sátrat is.
Túra alatt mennyire figyeled a teljesítményedet?
Nem szoktam figyelni, legfeljebb csak a szintidőre. Egy túra alkalmával figyeltem az elégetett kalóriára. Emlékszem 24 óra (és 100 km) alatt 12 000 kcal deficitet mutatott az eszköz. Különösebben ezzel sem szoktam foglalkozni. Ugyanakkor igyekszem változatos dolgokat belevinni. Itt elsősorban a geocaching-re, vagy a különböző jelvényszerző mozgalmak teljesítésére gondolok. Van saját geoládám is elrejtve. Mostanában igyekszem a gyógyításban is részt venni, vagy ha eltűnik a láda, akkor pótolni azt.
Mennyire szoktad feszegetni a határaidat?
Szoktam, mert jó érzéssel tölt el. Az első túlélőversenyre is egyből a 48 órásra neveztünk. Amikor péntek délutántól vasárnap délutánig 3-4 órát aludtunk mindössze. Az azért húzós, de utána jó érzés, hogy sikerült teljesíteni. Mi örök másodikak vagyunk a csapatommal ezeken a túlélőversenyeken. Egyszer nyertünk csak a Balaton-felvidéken, azonban ez örök emlék marad.
Gyűjtöd valahova ezeket az okleveleket, érmeket? Fontos ez neked?
Fontos igen, otthon gyűjtöm. Van egy vitrin, ami tele van, illetve most már a mellette levő polc is. Kapunk mindig kitűzőket is. Van már erre is egy tervem, hogyan fogom kitenni. Lassan már 20 éve túrázok intenzíven, így nagyon sok összegyűlt már. A Petőfi Túra kitűzőiből is mindig elteszek egy sorozatot. Majd egyszer, ha jobban ráérek, csinálok magamnak egy kiállítást.
Éves szinten körülbelül hány túrára szoktál elmenni?
Minden évszakban részt veszek túrákon, mert mindnek megvan a maga szépsége. Éves szinten 25-30 hétvégét töltök túrázással. Tehát az elmúlt 20 év alatt közel 500 túrán vehettem már részt. A covidos időszakban nem voltak klasszikus túrák szervezve, így a geocaching játékot játszottuk, mert ahhoz nem kell semmi, csak GPS koordináták. A Kelet-Mecseket, meg a Geresdi-dombságot jártam be a kislányommal, hiszen ebben az időszakban csak ez volt megengedett. Nagyon odafigyeltünk arra is, hogy ne frekventált helyekre menjünk, igyekeztünk kerülni a tömeget. Itt elsősorban az élmény volt a meghatározó.
Mit jelent számodra a túrázás?
Kihívást, játékot, szabadságot, szabadidős tevékenységet. Nehéz megmondani, hogy ez-e a hobbim, vagy az, hogy tanár vagyok. Sokat foglalkozom a túrázással, és a szervezéssel is. Az ember a szabadidejében csinálja, amit szeret, de melyiket vegyem annak. A túrákkal való elfoglaltságom elég sok energiámat leköti. Akárcsak a pedagóguspálya, szinte már ez is hivatás számomra. Huszonéves koromban eszméltem csak rá, hogy szeretek túrázni. Többnyire csak a Kis-Magyarország határain belül mozgok, ugyanakkor nagyon szeretem Erdélyt is. Úgy vagyok vele, hogy itthon is vannak még bakancslistás helyek, ahová szívesen eljutnék.
Honnan szerzel információt azokról a helyekről, ahol még nem jártál?
Vannak különböző turista honlapok, ahol böngészni szoktam. A geocaching erre is jó, hiszen a felkeresendő kis dobozokból van kb. 4800 darab, melyek a teljes Kárpát-medencét lefedik. Vannak túramozgalmak is, amik meghatározzák, hogy mit kell még keresgélni, vagy hova kell még eljutni. Most már nem tervezünk hosszabb távokat, sokkal inkább tartalmasabb túrákat. Legutóbb a Gerecsében voltunk, akkor Tata és Tatabánya környékén mindent megnéztünk. Gyakorlatilag az Alcsúti Arborétumig lesétáltunk. Ha már arra jártunk, akkor felderítettük az összes nevezetességet. Így sokkal tartalmasabb, mint szimplán a túraútvonalakon végighaladni.
Melyik volt a legemlékezetesebb túrád?
Az a túlélőverseny, amit megnyertünk, arra szívesen emlékszem. Azt nagyon taktikusan csináltuk. A második túrám is emlékezetes, a Mátrában, a 36 km-es táv. Akkor még nagyon kezdő voltam és körülbelül féltávnál a zoknim talpa teljesen elkopott. Mindig azok a túrák a legemlékezetesebbek számomra, amikor nagyon kell küzdeni. A Kinizsi Százast háromszor csináltam meg. Harmadjára már nem volt olyan nagy küzdelem, de ott jól esett menni. Ezen a túrán jobban osztottam be az erőmet. Amihez egy kis sikerélmény tartozik, arra szívesen emlékszem vissza.
Milyen túrák vannak tervben erre az évre, illetve a jövőre nézve?
Elkezdjük a Dél-Dunántúli Piros Túrát a Zselicben, oda megyünk 5 napra. Most kezdődött a csapatverseny Bánkúton, ahol az első fordulóban harmadikak lettünk. Idén sajnos nincs egyéni bajnokság. Egyetlen egy egyéni verseny volt most Kácson, a Bükkben, azt megnyertem, jól sikerült. Csináljuk ezt a bajnokságosdit, ugyanakkor készülünk a XVI. Eltájoló Kupára is, amit Bócsán szervezünk majd meg. Lassan a gimis kollégákkal a Matek-Tájolót is szervezzük, ami tavaly sajnos elmaradt. Ezt most lehet, hogy előrébb hozzuk szeptember végére. A jövőre nézve azt tervezem, hogy még sokáig fogok túrázni. A nyugdíjas éveimet talán azzal kezdem majd, hogy elutazok minden olyan helyre, ahol még nem jártam. Azt gondolom, hogy a túrázás kevésbé korfüggő, inkább fejben dől el, valamint sok szabadidő kell hozzá.
