A Nyelvek éjszakája május 13-án, péntek délután 5 órakor kezdődött, amikor újra megtelt a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola aulája hetedik és nyolcadikos diákokkal és jó néhány pedagógussal. Az épület egyik szárnya felől áradó bográcsos paprikáskrumpli illata töltötte be a teret. Az önkéntes munkát végző középiskolás – egykori bemesek – előkészítették az ételt, és a bulizáshoz a zenei hátteret. A pedagógusok – Aminné Szabó Ildikó, Malustyik Edit, Turóczy Anita, Vlcskó Dávid – egyrészt a főzésben, terítésben, koordinálásban vettek részt. Másrészt öt tanteremben biztosították a játékos tanulás kereteit a több, mint nyolcvan megjelent fiatal számára.
Az angol foglalkozást Vágvölgyiné Jaksa Mónika tartotta. Légycsapós szófelismerő feladattal, mondatkirakóval és léggömbös szókirakóval tette próbára a diákok angoltudását, gyorsaságát, csapatmunkáját.
A biológia foglalkozáson Madarász Boglárka vezetésével az állatvilág hangjait kellett párosítani a képekkel és a nevekkel.
A magyar-történelem „óra” keretein belül Gmoserné Valenczi Zsuzsanna és Bella Tibor háromdimenziós honfoglaló játékba hívta a versenyzőket Bem József és Petőfi Sándor kapcsán.
Piszeczki Ilona a német nyelvet használó országok történelmét, kultúráját, érdekességeit feltáró vetélkedővel várt minden csapatot.
A kémiai részlegen Burka Lajos szórakoztatta a tanulókat többféle különleges kísérlettel. Az ő tavaly elballagott tanítványa, Breznyán Gábor pedig spontán szerveződött fizikai előadással egészítette ki a vegyészeti gyakorlatokat.
A Nyelvek éjszakájának ötlete a Múzeumok éjszakájával kapcsolatban fogalmazódott meg Vágvölgyiné Jaksa Mónikában. Az évek során egészült ki különböző tantárgyakkal. A délután menete úgy zajlott, hogy a forgószínpadszerű, harmincperces foglalkozások végére készült el – Bárány Mihály prezentálásában – a bográcsos paprikáskrumpli. A vacsora után zseblámpás kincskereséssel fokozódott a hangulat az időközben sötétbe burkolózó udvaron. Majd az este közös bulival zárult az aulában.
Amolyan közhelyesnek hangzik, hogy a hangulat fergeteges volt. Mégis ez a legtalálóbb kifejezés. A sztereotip vélemények szerint péntek délután nincs pedagógus vagy diák, aki örömmel menne az iskolának akárcsak a környékére is. A Bem iskola lelkes tanulói és tanítóik, tanáraik azonban évek óta nagy szeretettel cáfolnak rá erre a szűklátókörű álláspontra. Ezekre az eseményekre ezért (is) van szükség. Ki kell lépni a komfortzónánkból, hogy rájöjjünk, több a világ, mint első látásra tűnik! Így született meg a Nyelvek éjszakájának hagyománya.
Fotógaléria: